A kormány eltökélt a családok segítésében, célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kosdi Csoda-Vár Óvoda mintegy 20 millió forintból felújított konyhájának átadója után az MTI-nek.

Rétvári Bence szombaton telefonon elmondta, cél az, hogy minden család a közelben, lehetőleg azon a településen, ahol él, óvodai férőhelyhez jusson.

Emlékeztetett: 2014 óta a különböző óvodafejlesztési pályázatokon több mint száz önkormányzat nyert mintegy 4,3 milliárd forintot, amiből körülbelül háromezer új férőhely jött létre.

Ezzel párhuzamosan az egészségesebb ételeket is előírták az óvodai menzákon, amelyeken nőtt a terhelés, hiszen bővült az ingyenesen étkezők köre: összesen mintegy 318 ezer gyermek juthat térítésmentesen ételhez – fűzte hozzá.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt is elmondta, hogy folyamatban van egy pályázat – 3,5 milliárd forint értékben –, amely az óvodákat segíti. A nehezebb anyagi helyzetben lévő önkormányzatok ebből a forrásból nagyobb arányban részesülhetnek – tette hozzá.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
@quadrocopter: ne légy igazságtalan azért vannak mások is, pl. Matolcsy! =))
Perwool
"hogy Magyarország családbarát ország legyen"
Már család barát!
kepkezelo.com/images/1vi3h9cjf99iufppuipp.jpg
quadrocopter
@RonaGyuri: A "majdnem doktor" Eltolcsyra gondolsz? Olyan, mint a Dajcs, valahogy neki sem sikerül, venni az akadályokat!
Béla333
Családbarát, na persze!
Úgy mint a Keresztapa című filmben Don Corleone!
Végülis ő is családbarát volt!
solidedge
Az államtitkár a diktátorok uralta országok nagy családjára gondolt.
nezelodo
Na akkor húzzatok bele Bencus, mert olyan messze vagytok az átlagcsaláddal való barátkozástól mint ide Lacháza. Ha szerencsétlen többgyerekes család kiköhögi a hitel mellé azt a kis pénzt amit ti naponta loptok és vesz egy kis hajlékot a családjának, rögtön szembesül a ti családbarátságotokkal, pl vagyonszerzési illeték képében. Na ne gyere a CSOK nevű újabb szélhámosságotokkal, mert azt írni olvasni tudók nem írják alá, és ha még nem tudják, hamarosan rájönnek, hogy egyre szűkebb a cső amibe belehúztátok őket.
Harsogtátok a gyes alatti munka lehetőségét, aztán csendben fű alatt elmeszeltétek nagy részét, és hallgattok róla mint szar a sűrűben, pedig igazán nem érintett sok anyukát. Lehetne még sorolni a piti kis szemétségeiteket, de minek, ti is minden gőzt a dudára adtok, nem tagadjátok meg a felmenőiteket a szocializmusból.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/05/bayer-orban-mti.jpg
A családi adókedvezmény konkrétan azt jelenti, hogy egy háromgyerekes család esetében, ahol az egyik szülő dolgozik és ő olyan szerencsés, hogy bruttó 166 ezer forintot keres meg,
gyermekenként jár(na) a 33 ezer forint adókedvezmény. De ebből 53 10 forintot tud
igénybevenni, 45 880 forintot pedig nem tud. Mert nincs miből levonni. Ha ugyanez az egykeresős, három gyermekes család nem olyan szerencsés, hogy 166 ezer forint a
bruttó bevétel, hanem bruttó 110 00 forint, akkor a fel nem használt adókedvezmény
már 63.800 forint. Tehát egy egykeresős, minimálbéres, háromgyermekes család ennyi
kedvezményt nem tud megkapni. Ezzel szemben Novák apuka – akiről tegyük fel, hogy képviselőként havi 1 milló forint a bruttója – havonta zsebre tudja tenni a három gyermek után járó 99 ezer forint adókedvezményt (ennyivel több pénzt fog kapni) a képviselői fizetése mellé, Kovács apuka viszont, aki napi 10 órában dolgozza ki a belét és éppen úgy három gyermekről kell gondoskodnia, mint Novák apukának, 35.200 forintot tud megkapni a 99 ezerből. A rászorult Novák család majdnem egy nettó minimálbérrel – pontosan 63 800 forinttal – kap többet havonta azért, mert az apuka jól keres.
Felhívnám a figyelmet a brutális halálozási mutatóra. Valamint felhívnám a figyelmet a
számtalanszor megemlített, megénekelt és eltáncolt bajokra az egészségügyben, valamint az
időskorúak ellátásában, és a sérült emberek kormányzati árokba rugdosására.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/05/stat.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.