Az egészséges, sportszerető Magyarország olyan cél, amit érdemes mindenkinek támogatni – mondta az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-nek, miután csaknem hét kilométert futott az idei Ultrabalatonon a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató csapatának tagjaként.

A Siófok-Sóstó és Balatonaliga között futó Balog Zoltán elmondta: már tavaly is közösen indultak az Ultrabalatonon a közmédia műsorának támogatóival, akkor kánikula volt, most eső és vihar is várta a futókat, ami komolyan igénybe vette a társaságot.

A miniszter – aki rendszeresen fut – kiemelte: kevés olyan szenvedély van, ami ennyire összehozza az embereket, mint a közös futás.

Balog Zoltán párhuzamot vont a futók teljesítménye és a Virtuózokban fellépő fiatalok tehetsége közt, akikre az egész ország büszke lehet. Mint mondta, ezért is népszerűsítik a műsort, amit a közmédia egyik legsikeresebb vállalkozásának nevezett.

A Virtuózok csapatában Balog Zoltán mellett Miklósa Erika operaénekes, Batta András zenetörténész – mindketten zsűritagok – és a műsor támogatói futották le váltóban az Ultrabalatont, amit idén tizenegyedik alkalommal rendeztek meg május 19-21. közt. A futóknak 32 óra állt rendelkezésre, hogy Balatonaligáról a Balaton északi partja felé indulva Balatonfüred, Pécsely, Badacsonyörs, Keszthely, Fonyód, Balatonboglár és Siófok érintésével megtegyék a 220 kilométeres távot.

A Virtuózok című műsor célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Inkább a mindenki számára, nyugat-Európai színvonalon élhető Magyarország legyen a cél!!!
lampa laz
Inkább a tüdődet köpted volna ki 7 km után, ne ilyen hülyeséget. A balfaß főnököd mást sem támogat csak a sportot.
Qqberci
" kevés olyan szenvedély van, ami ennyire összehozza az embereket, mint a közös futás."

Fogtok ti még közösen futni, de nagyon...
RonaGyuri
A pofám leszakad: "a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató csapatának tagjaként."
solidedge
A Fidesz sportot űz a lopásból. Ehhez kérik a támogatást.
kakaósbögre
nos,én nem támogatok semmit amihez ezeknek közük van.
kokopelli
@Qqberci: ...mondta Zalán elvtárs is !!!
bakegya
A szakszervezeti üdültetést mikor kedveltetitek vissza a BALATONPARTI SÁVBA -MERT OTT MÁR KERÉKEN GURULÓ LÁDIKÁKBA NAPI HÚSZ EZUER EGY ÉJSZAKAI SZÁLLÁS -annak is akinek nincs pénze a MÉSZÁROS SZÁLLODÁIRA,TIBORCZ PITYU KIKÖTŐIRE.
A révfülöpi luxushajókikötőbe viszont ingyen köthetsz ki-ha jól beebédelni vagy képes sportból a ZANZIBA.hOGY EZ KINEKÉRI MEG FOGALMUNK SINCS-DE BIZTOS MEGFÉRI A NEMZETI SPORTHIVATALNAK.
Borsodi
@Qqberci: Az a baj,hogy mindig vissza térnek mint a bumeráng,ezektől megszabadulni sosem fogunk.
kisrigó
Már megint osztja az észt és ötletel! Te szerencsétlen, ez az ország gazdasági erejéhez képest már így is nagy összegeket áldoz a sportra. Azt kellene normálisan elosztani, nem stadionokat építeni minden idióta falujába, fűtött pályát stb. Persze az sem ártana, ha senkinek sem kellene éheznie! No, meg a sportra szánt pénzeket nem ellopni!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.