Megemelnék a nettó kereseteket az adók átrendezésével, és a közszolgálati béreket is rendeznék. 

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen az adók átrendezésével, másrészt teljes közszolgálati bérrendezést javasol – közölte a párt vasárnap az MTI-vel.

Az LMP az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezetné a több sávos adózást. Adómentessé tenné a minimálbért, amelynek így 26 ezer forinttal nőne a nettó értéke, az átlagbért keresők pedig számításaik szerint 38 ezer forintot nyernének havonta. A keresők "alsó" 90 százaléka jól járna – tették hozzá.

A közszolgálatban dolgozók béremelésére további 300 milliárd forintot szánna a párt, ezen belül többek között emelnék a mentősök bérét 21 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók bérkeretét 80, a pedagógusokét 40, az oktatásban dolgozó segítőkét 10, a felsőoktatásban dolgozókét 15, a közszolgálati dolgozókét 30, a szociális dolgozókét 40, a kulturális dolgozókét pedig 15 milliárd forinttal növelnék.

Az ellenzéki párt az intézkedéseket azzal indokolta, hogy az eddigi béremelések csupán részlegesek voltak, vagy "üres ígéretek maradtak, sőt blöffnek bizonyultak". Az LMP ezzel szemben nem csak egyszeri béremelést, hanem valós fejlődést és béremelkedést biztosító életpályákat is kínál – írta a párt közleményében.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Mindezt persze a teli Fidesz kasszából ígérgetné Bettike. Aztán mehet is a levesbe az LMP a béremelési ötletelésével!
Meg kell tanulni, hogy nem szabad az embereknek soha sokat adni, mert akkor még több kellene. A költségvetés pedig elszállna, mint El-Qúróéknál. Zéró gazdasági teljesítmény, ország költségvetésének bedöntése. EU források lehívásának képtelensége... IMF hitel...na az aztán teljesítmény lenne…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.