Három, nemzetbiztonsági szempontból kiemelt rendezvényre is sor kerül hazánkban a nyáron: a Vizes VB-re, a Hungaroringre és a Szigetre.

Az ATV Start című reggeli műsorának vendégeként Molnár Zsolt a terrorveszély szempontjából értékelte az eseményeket.

Az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke elmondta, hogy a belügyi szervek adtak már egy elsődleges tájékoztatást a képviselőknek. Hogy az mennyire volt megnyugtató, arra a politikus azt mondta: „papíron minden megnyugtató”.

Fájó kimondani, de vannak olyan merényletek, amelyek gyakorlatilag megakadályozhatatlanok, mivel magányos elkövetők, kvázi spontán tevékenységéről van szón – folytatta Molnár, aki szerint éppen ezért a hatóságoknak azokra az ügyekre kell koncentrálniuk, amelyeknél a gondosan tervezés és szervezés miatt tetten érhetők bizonyos előkészületi magatartások.

A bizottsági elnök bejelentette: csütörtöki ülésükön arra kéri Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a kiemelt figyelmet igénylő nyári események biztosítási tervét fokozottan gondolják át és minden ésszerű eshetőségre készüljenek fel.

A vizes VB egyik biztonsági kockázata a politikus szerint a tömeg és a zsúfoltság, ide értve a közlekedési dugókat is. Egy robbanás vagy egy pánikhelyzet, spontán agresszió nyomán ugyanis a legnehezebb a helyszín elhagyása, amely legalább akkora veszélyt jelent a rendezvények résztvevőire, mint egy esetleges detonáció.

Megnyugtatásul közölte: mivel a Vizes VB egy nemzetközi rendezvény, amelynek Magyarország ad otthont, saját állampolgárai miatt minden külföldi ország szolgálata komolyan fogja venni a biztonsági kérdéseket, és értelemszerűen segíteni fogja a magyar rendőrséget és titkosszolgálatokat, még akkor is ha hazánk szakmai tekintélye sok kívánnivalót hagy maga után.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.