Egy elemzésből kiderült, hogy az Iszlám Állam már hivatalosan is engedélyt adott gyerekek megölésére. Figyelmeztetnek: a machesteri robbantás még csak a kezdet volt. Az ISIS lapja, a Rumihay a januári számában például azt írja, hogy senki ne gyászolja a hitetlen nők és gyerekek halálát, nézetük szerint ugyanis, ha gyerekek halnak meg vagy sebesülnek meg amiatt, hogy a férfiak közé keverednek, akkor semmi rossz nincs a meggyilkolásukban. Külön felhvíják a figyelmet arra, hogy senki ne kerülje el a hitetlenek katonai vagy akár civil gyülekezését mint célpontot, még akkor sem, ha a nők vagy gyerekek többen vannak a férfiaknál. - Egy harcosnak mindent meg kell tennie Allah ügyéért, nem számít a járulékos veszteség a hitetlen tömegben - írták a lapban. A "hitetlen" gyermekek legyilkolására egyre keményebben buzdítanak

Forrás: blikk.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

juttka
@Peller Anikó: Így van, a kormányunk volt az, aki ellenőrizetlenül szabadított Európára sok migránst, vagy menekültet, már nem lehet tudni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Pálinkás Pál: Mar sajnalom, hogy elobb szoltam hozzad normalisan, mint ahogy elolvastam volna a 05.06-os hsz-edet.
A halott Edesanyamat a szadra ne vedd, mert esetleg ralepek a farkadra es hanyattloklek. Szoval talan errol ennyit.
Ha olyan idos lennel, mint en, akkor az OAS hetenkenti 3-4 robbantasos merenylete CIVILEK ellen talan neked is ismeros lett volna a sajtobol. DE nem az. Valoszinu, hogy akkor meg kejes gondolat sem voltal, amikor ezek tortentek - en mar akkor is eltem. Ha az IRA-rol sem hallottal, az megint csak a te szegenysegi bizonyitvanyodat gazdagitja, mert ott bizony a katolikusok es a protestansok irtogattak egymast, eleg jo eredmennyel.
A "geppuskafeszkeidrol" annyit, hogy lehet, hogy a te csaladodban is voltak 56-ban disszidalok, mi lett volna, ha oket is igy fogadja a nyugat?
Regen volt haboru, de ha lesz, te leszel az elso patkany, aki menekulni fog a fegyverek elol. Remelem, teged is majd egy geppuskafeszek fogad Ausztriaban.
Es ettol kezdve orulnek, ha nagyivben atugranad a bejegyzeseimet, mert marhara nem vagyok rad kivancsi. En is igy fogom tenni a tieiddel.
Peller Anikó
@karma1: kösz a meghívást, de még nem teljesen sikerült megértened amiket írok.

Semmi közöm a geci öncélú uszító, hazug, lopós választási hadjáratához.

Pár alapvető dolog a tisztánlátáshoz,
- a Föld végzetesen túlnépesedett, az arab és a néger világ is egymást irtja, mert nincs elegendő élettér az égbe szaporodó embertömegnek a sivatagban.
- az iszlám arra neveli őket, hogy jöjjenek európába és foglalják el az ígéret gazdag földjét maguknak. Közben irtsanak ki annyi hitetlent amennyit csak bírnak. Nőt, gyereket mindegy, nem számít.
- nem fogok rájönni semmire a gazdaállattal kapcsolatban, mert bármilyen gazemberségre képesnek tartom, a cigó ugyanis belement egy olyan lopó-rabló spirálba amiből hátrafelé már régóta nem léphet csak előre, mégtöbb hazugság, mégtöbb központosítás és mégtöbb kézigránát. És mégtöbb stadion, hogy amikor eljön az idő akkor elegendően beférjenek.
- a bevándorlással kapcsolatban nem a szálcsa a probléma, mert ez az egyetlen dolog amit jól csinál, teljesen mindegy, hogy milyen megfontolásból teszi (tudjuk, csakis választási szempontok vezérlik és a bevándorlás kezelése nyerő). A bevándorlást az Eu politikusok kezelik végzetesen, ill. kivégzetesen.
- valamint a Pálikás Pali 2. pontja, légyszíves ezt megérteni.
karma1
@Peller Anikó: Koszi a valaszt, egy kicsit maskepp latjuk, de ez nem baj.
Ugy gondolom, hogy egyszer mar egy orult kitalalta az "eletter elmeletet", meg a nemet arja faj mindenhatosagat - hat nem jott be neki annyira.

Tulnepesedesrol a mi orszahunkban, Magyarorszagon nem sokat kell beszelnunk, mert mint olyan - nem letezik...:o))) (Jovanna, csak vicco"tem)
Palinkast pedig ha lehet, egy eletre el fogom kerulni, mert anyazni egy masik kommentelovel kapcsolatban - meg az o altala hasznalt relacioban sem - teheti meg.
Mondom, gyere ide, itt ugyis kurva kevesen elnek, de ide is most jonnek a kinaiak,... (Igaz, nem ide delre, hanem csak az eszaki szigetre).
Pálinkás Pál
@karma1: "Tepd egy kicsit a szadat amiatt a 18 ezer letelepedesi kotvenyes miatt, akiket a gazdad engedett be Magyarorszagra, ellenorizetlenul." ...nos...ez a te irományod...azt hiszem elég kultúráltan válaszoltam rá!!!
karma1
@Pálinkás Pál: Hogyne. Az edesanyamat emlegetve. Csaxolok, hogy ezen az oldalon a kommentelok nem egymas szuleit sertegetik.
A szajtepes kifejezes pedig tudnod kene, hogy mit jelent.
De te sajnos meg csak az anyazasnal tartasz
"1.. Talán kedves mamád gazdája a csúti korcs ,nem az enyém!"
Pálinkás Pál
@karma1: Te hol látsz itt anyázást??? Mint írtam volt,eléggé kultúráltan fejeztem ki nemtetszésem azért hogy a mangalicát a gazdámnak nevezted!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.