Természeti értékeinket legalább abban az állapotukban kell megőriznünk, amelyben azokat megkaptuk – mondta Áder János szombaton a Gödöllőn zajló 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon.

Az államfő felidézte, hogy három évvel ezelőtt pattant ki a fesztivál ötlete a szervezők fejéből, mivel korábban a természetfilmnek Magyarországon komoly hagyományai voltak. Az államfő az elmúlt három évről szólva elmondta: a fesztivál létjogosultságát bizonyítja, hogy egyre több alkotó, érdeklődő és egyre több színvonalas alkotás érkezik.

Áder: természeti értékeinket úgy kell megőriznünk, ahogy kaptuk őket

Áder János, Juhász Tibor (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) és két erdei fülesbagoly fióka

Áder János hangsúlyozta: a legfontosabb célja a rendezvénynek, hogy mind az idősek, mind a fiatalok számára megmutassa azokat a természeti kincseket, amelyek körül vesznek bennünket és amelyekre mindannyiunknak vigyázni kell.

Hozzátette, hogy

mindezt meg kellene őriznünk legalább abban az állapotában, amelyben megkaptuk.

Az államfő szerint a fesztivál színvonalát mutatja az is, hogy még a híres természetfilmes, David Attenborough is elküldte egyik nem rég készült alkotását.

Áder: természeti értékeinket úgy kell megőriznünk, ahogy kaptuk őket

Balról jobbra: Török Zoltán természetfilm-rendező, Áder János köztársasági elnök, Kátai Róbert producer, Mosonyi Szabolcs természetfilm-rendező, Hankó Gergely, a Trash Art Magyarország szakmai vezetője és Kollarik Tamás, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tagja

A köztársasági elnök a rendezvényen megtekintett egy természetfilmet, beszélgetett az alkotóival, valamint körbejárta a rendezvény több helyszínét.

Áder: természeti értékeinket úgy kell megőriznünk, ahogy kaptuk őket

A Trash Art Magyarország által kiállított hulladékszobor

Áder: természeti értékeinket úgy kell megőriznünk, ahogy kaptuk őket

Áder Jánosnak Szabó Norbert Ádám mutatja Guinness-rekorder páros kajakját, amellyel átszelte az Atlanti-óceánt

A május 26-án kezdődött 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál a gödöllői Grassalkovich-kastélyban és annak közvetlen környezetében zajlik vasárnapig. A rendezvényen a világ legjobb természetfilmjeit láthatja a közönség számos ismeretterjesztő program kíséretében csaknem 50 helyszínen.

(MTI)

(Címlapi kép, fotók: MTI/Máthé Zoltán)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Áder János ezt folyamatosan elmondhatta volna, amikor azt a sok fát kivágták.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Áder János ezt folyamatosan elmondhatta volna, amikor azt a sok fát kivágták.
nevemnick
,,mindezt meg KELLENE őriznünk legalább abban az állapotában, amelyben megkaptuk."

Na, szóval Jani, melyik állapotában? A két-háromezer, vagy a két-háromszáz éves állapotában?
Sajnos, az utolsó két-háromszáz éves állapot sem megy, mert a te segedelmeddel pusztítja, kiárulja, elajándékozza a haveri körnek a qrmány az ország természeti kincseit (tavait, erdőit, hegyeinek egy részét, pusztáit, ligetes rétjeit és folytathatnám a sort).
Te nem természet- és környezetvédő vagy, csak annak mondod magad, hiszen az ország népének boldogulásáért sem állsz ki.

Na ugye...
RonaGyuri
nos az ország pénztárcájával kapcsolatban is jó lenne, ha így tennétek! =))
Ismerve a szövegértéseteket: tessenek visszarakni az ellopott pénzünket! =))
quadrocopter
A pártcsicska szerepelt egyet, de minek!
Béla333
Őrizgessed a Sándor palotában a Paksi atomhulladékot vagy tízezer évig!
Amíg sugárzó és szennyező!
bakegya
FAVÁGÓ MUNKA VOLT-beleálltál magad is-AZ IS MARAD JANKÓ.
Azért szólj majd,ha kevés lesz a CSÖVÖN AZ OXIGÉN!!!
Pálinkafőző Rézüst
@CsipkeRózsa: majd a Római-partot nézd meg,micsoda pusztítás lesz ott... :((( Oszt a pofáját meg nem jártatja ezügyben... Sem Paks II. -vel kapcsolatban... Megélhetési szófosó...
cs.n.
Van egy ilyen rendezvény, de csak azért kell róla beszámolni, mert ott van valamelyik fideszcsicska. A filmek meg kit érdekelnek? Orbán egyik embere ott vót ezen is, az a lényeg.
Zeta
Mar megint a vilag megmentőjeként tetszeleg, közben a Haza sorsa nem érdekli!
papa.49
Úgy kéne kezdeni TI ELHÚZTOK A PICSÁBA, mindjárt élhetőbb egészségesebb lenne az ország!!!
Borsodi
Akkor értem mért is rombolták le a gyárat Ózdon,szedték fel a kisvasút síneket, Majális parkot,Ózd Alsón elhordták a vasút állomást,folyamatosan pusztítanak a fekete kezek.Mert a természetes érték itt a csupasz föld volt.jól haladunk nemsokára sátrak lesznek az elbontott házak helyén. Borsod nagy hagyomány őrző az biztos.
micfild
@CsipkeRózsa: éppen ez jutott eszembe
de majd azt is ráfogják gyurcsányra , sorosra, a migráncsokra, vagy az újabb ellenségekre.. a fészbukra és a googlera
ami nem felejt.
Lepényleső
...jó példa erre;a fydes demokrácia őrzése?
bakegya
Az orbán GIGA GÖDREI éppen a "természetük szépségeiről" győzhetik meg a Fejér megyére rálátókat-
A Mészáros ÁLTAL BEFOGLALT FÉL MAGYARORSZÁGNYI TERMŐFÖLDEK TERMŐ RÉTEGÉT IS BEZSÁKOLJÁK,FOLYAMATOSAN-budapest határában,aliga fölött ,veszprém és fejér megyék kukorica,búza földjeit meg lehet nézni,végig vannak "borotválva"!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.