A Párbeszéd továbbra is nyitott az együttműködésre más ellenzéki pártokkal, a tervek szerint ősz végéig mind a 106 egyéni választókerületben megnevezi képviselőjelöltjét a 2018-as országgyűlési választásra – közölte Karácsony Gergely, a párt miniszterelnök-jelöltje, társelnöke telefonon az MTI-vel. Az ellenzéki politikus vasárnap a fővárosban mutatta be a Párbeszéd budapesti és Pest megyei egyéni választókerületi képviselőjelöltjeit.

Elmondása szerint a jelöltállítási folyamat április végén kezdődött a pártban. A jelöltek mindegyikéről azt gondoljuk, hogy nemcsak az ellenzék meglévő szavazóit tudnák megszólítani, hanem a hiányzó egymillió bizonytalan szavazót is – fogalmazott Karácsony Gergely.

Mind olyan "makulátlan múltú" ember, aki jól ismeri a választókerület problémáit, és eddigi életútja hitelesíti arra, hogy az adott közösség képviselője legyen az új összetételű parlamentben

- tette hozzá.

Karácsony Gergely közlése szerint a jelöltek között önkormányzati képviselők is vannak, és Kaltenbach Jenő volt ombudsman is a Párbeszéd képviselőjelöltje Pest megye 1. választókerületében, Érden.

A párt társelnöke kitért arra: a kormányváltás érdekében továbbra is nyitottak az együttműködésre más ellenzéki pártokkal az egyéni választókerületekben is.

Elsősorban azokkal a pártokkal működnének együtt, amelyek – a Párbeszédhez hasonlóan – nem csak az elmúlt hét évet, a jelenlegi kormányt, hanem az azt megelőző kormányokat is "maguk mögött szeretnék tudni"

- fogalmazott.

Az esetleges együttműködés részleteiről azt mondta: ha egy másik pártnak "jobb, igazabb, a mi jelöltjeinknél is erősebb" jelöltjei vannak, akkor egy országos együttműködés részeként elképzelhetőnek tartja, hogy visszalépjenek másik párt jelöltje javára. Egyelőre azonban arra készülnek, hogy önállóan is el tudjanak indulni a jövő évi választáson, ezért most a jelöltek és a párt programjának bemutatását tartják az elsődlegesnek – tette hozzá.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Össze kell fogni, ez a helyes út. Karácsonyéknak jó pár jó ötletük van, és összefogással lehet esély a fidesz rablóbanda leváltására!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...szerintem is azért alapítanak ennyi összevissza pártot hogy legyen mód az együttműködésre...
Béla333
"Elsősorban azokkal a pártokkal működnének együtt, amelyek – a Párbeszédhez hasonlóan – nem csak az elmúlt hét évet, a jelenlegi kormányt, hanem az azt megelőző kormányokat is "maguk mögött szeretnék tudni""

Ha így van, akkor miért Bajnat választották amikor az LMP-t szétszakították?
Ő éppen a "megelőző kormányokat" képviselte, mint az MSZP miniszterelnöke!
Az LMP meg éppen ezek ellenében határozta meg a politikáját, mégis inkább Bajnait választották!
A csuda sem tud eligazodni rajtuk!
Inkább igyanak meg egy kis Unikumot!
bencemacska
Már az egyéni jelöltek kiválasztása - amit az MSZP és Botka kezdett - is a széthúzásra épül. Eszükbe sem jut, hogy más módszereket is lehetne alkalmazni, és a civileket is meg kellene kérdezni egy-egy választókörzetben, mert mégiscsak ők szavaznak!!! Ha mással nem, az otthon maradással!
justhpeter
@Béla333: Mondjuk 7 év Bajnaival már régen nem ott tartanánk mint az Orbán 7 éve után.
human
A garnitúra csere ötlete jó bár már kivitelezhetetlen az erre való szándék hiánya és az idő rövidsége miatt. A PM az egyetlen párt ami valóban ember központú.
Béla333
@justhpeter: 16.35
Emlékszel arra, amikor még sehol nem voltak az együttműködési tárgyalások Bajnai és az MSZP között és Bajnai már bejelentette, hogy mindenki nyugodjon meg, 100%, hogy a választásokra össze fognak állni az MSZP-vel?
Így nem lehet egy tárgyalás sorozatba belefogni!
Az meg egy másik nagy hiba volt, hogy a könnyebb utat szerette volna választani Bajnai, amikor be akarta kebelezni az LMP-t, hogy legyen Parlamenti szereplési lehetősége a helyett, hogy saját szervezetet állított volna fel.
Ebbe a csapdába sétáltak bele Karácsonyék, ezért a felelősségük a jelenlegi helyzetért igen nagy.
Ha nem szakítják szét az LMP-t, ma egészen másként nézne ki a politikai térkép és a mai helyzet!
Szerintem!
Béla333
Most, hogy még mindig 0-1%-on állnak, most kezdenek megvilágosodni, hogy az elmúlt 5 évben rossz úton jártak?
Nem az LMP bomlasztása lett volna a legfontosabb dolog, hanem a velük való értelmes együttműködés kialakítása.
Persze úgy nem megy, ha először hátbaszúrok valakit, aztán meg csodálkozok, hogy miért nem akar egyenrangú félként beszélgetni velem?!
Menjenek vissza az Együtthöz, más esélyük nincs a vezetők parlamenti helyhez jutásához.
Apropó: mi lesz a többi volt LMP taggal, akik Karácsonyékkal együtt hagyták el az anyapártjukat? Ők nem kérdeznek rá, hogy most mi lesz? Nem ezt ígértétek?!
Köb Jani
Ezek a pártocskák vastagon le sz ----k a választóikat, a parlamentbe való beágyazásuk a célja mindegyiknek kivétel nélkül. Akik ezt nem látják azok látás, zavarban szenvednek, és még mindég homályos a látásuk, pedig a valóság előttük lebeg. Jönnek egymás után az alakult pártok,felveszik az ingyen munkanélküli pénzt, azután röhögnek a bírói ítélet semmisé nyilvánításán. Flóri példáján lelkesülve.
Béla333
@Köb Jani: 19.13
Én nem így látom!
Nem azt látom, hogy az LMP vagy az Együtt ne a mi érdekünkben dolgoznának! Sőt! Tőlük láthatunk olyan javaslatokat, ötleteket, ami például a korrupció visszaszorítása, a tisztább közélet kialakítását szolgálná! Még a Párbeszédre sem mondhatok olyat, hogy csak a választásokra kapható állami pénzre hajtanának.
Vannak ilyenek, a 2014-es választásokon is voltak, de az LMP, az Együtt és a Párbeszéd nem ilyen szerintem!
relatív
Az ' oszd meg és uralkodj ' a jelenlegi regnálónak bejött, mert a magyarok olyanok, amilyenek... semmi összefogás, csak az egyéni érvényesülés.

Amíg ez a széthúzás csak az egyik oldalon dívik, addig változás csak annyi, hogy egyre lejjebb csúszik az ország, mert a regnálónál ész az aztán nincs ,csak a harácsolás...a vég ismert, bár így IS túlzsúfolt a kóter...
Desischado
Össze kell fogni, ez a helyes út. Karácsonyéknak jó pár jó ötletük van, és összefogással lehet esély a fidesz rablóbanda leváltására!
rosalinda57
@Desischado: Az Együtt és LMP pártoknak is sok hasonló és jó ötleteik vannak, amiket, ha együttesen meg tudnának valósítani, akkor élhetőbb környezetben lehetne élni az embereknek.
A 3 kisebb párt összefogása után többen csatlakoznának a szemléletmódjuk miatt hozzájuk. Akik a jelöltjeik közül pedig még ismeri is a helyiek problémáját és meg akarják oldani , azok lennének a nyerők !
Köb Jani
@Béla333: A hatalomra igyekvő párt, csak addig képviseli a közt még a hatalmon kívül helyezkedik, amikor eléggé elbutult a köz, és választási győzelmet ér el bármelyik párt, onnan már a hatalmi gőg dominál, hogy csak a megválasztott párt képes az ország vezetésére. Ha ez nem így van, akkor miért kell négyévenként, a közt butítani, hogy ezt a jelenlegi rablóbandát amit a FIDESZ valósít meg, újabb még rablob bandával leváltani? Összefogást a pártok csak a hatalmi ágak elosztásáig képviselnek, utána már a hatalom, a befolyásolás a cél, a mindég nagyobb hatalom biztosítása a párt részére, hogy minél jobb anyagi helyzetbe kerüljön a párt és egyeduralmát tudja biztosítani.
patyuka
Ha egy magát demokratikusként deklaráló párt valóban elkötelezett a kormányváltás mellett, semmilyen feltételt sem szabhat az együttműködéshez vezető tárgyalások megkezdését illetően. Mert szerintem e tekinteteben a szóba jöhető partnerek máris késésben vannak...
Az, hogy kinek-kinek megvannak már a saját jelöltjei, szinte alapkövetelmény ahhoz, hogy mind a 106 körzetben - és nem a központokban - elkezdődhessenek az egyeztetések.
Nem feledhető, hogy azokban a körzeteket is dűlőre kell jutni, ahol a partnereknek szükségképpen egymás ellen muszáj jelölteket állítani.
Az MSZP - aligha tagadható - totálisan betartott ennek a folyamatnak, és továbbra is makacsul ragaszkodik a saját elképzeléséhez, ami - véleményem szerint - nem egyszerűen tévút, de kifejezetten antidemokratikus, így valójában fixa idea. Ezen állításom cáfolatához először B. L. jelöltté válása folyamatának demokratikusságát kell(ene) igazolni. Nos, ehhez nevezzen meg bárki csupán egyetlen megkérdőjelezhetetlenül demokratikus mozzanatot is... Csűrhetik-csavarhatják, olyan nincs!
De félő, hogy a Párbeszéd ominózus kitétele sem oldja majd fel előrevivően az állóháborús állapotokat...
Tudomásul kell(ene) venni mindenkinek, hogy itt nincs helye semmiféle címkézgetésnek, a tárgyalásokat negligáló/elimináló önkényes 'primuszinterpáresz'-vindikációnak meg pláne nincs...
A tényleges választásokon is mindenkinek egy voksa lesz csupán egy adott személy/párt iránti szimpátiájának vagy ellenszenvének kifejezésére. Tehát azt a döntést kizárólagosan arra az aktusra kell/lehet csak bízni, ami a közakaratot tükrözően pro vagy kontra majd abban mindenképpen akkumulálódik.
Slusszpassz, merthogy antidemokratikus allűrökkel nem lehet demokráciát reparálni/renoválni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.