Mint korábban megírtuk, Körmend KDNP-s alpolgármestere, Szabó Ferenc évek óta viszont folytatott egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban iskolai tanítványa volt.

Szabó Ferenc az affér nyilvánosságra kerülése után lemondott az alpolgármesteri pozíciójáról, majd a pártból is kilépett. Most úgy tűnik, hamar sikerült újra elhelyezkednie.

Új pozíciót kapott a körmendi diáklánnyal viszonyt folytató alpolgármester

A nyugat.hu vette észre, hogy kaptak egy közleményt, amiben az áll:

Szabó Ferenc körmendi önkormányzati képviselő – a város egykori alpolgármestere – lett a Társadalmi Ügyek Bizottságának új tagja. A város grémiuma zárt ajtók mögött döntött Szabó Ferenc bizottsági kinevezéséről.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Hogyhogy nem a leánykollégium igazgatójának nevezték ki?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
"" mert senkit nem hagyunk az út szélén...""
És ez épp úgy igaz, mint hogy az ágy szélén se. Nem hagyjuk veszni a bevált elvtársakat. Valamire majd csak jó lesz, például ez is.
Levendula
Talán a felesége is megbocsátott neki...
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/02/kdnp.png
Csak azok a messzi földön híres, szájbatekert keresztény erkölcsök ne lennének.
Szóval az van, hogy miközben-­miután szétlopják az országot és asszisztálnak egymás korrupt húzásaihoz, egy ilyen minősíthetetlenül súlyos ügyben is képtelenek gerincoszlopot villantani. Ez a lelkület és ez a mentalitás mérgezi ezt az országot. Ahol aztán emberek néznek félre és tesznek úgy, mintha nem látnák, mi folyik, nehogy a helyi perverz kiskirály haragja – akit nem mellesleg önként és dalolva választanak meg n­ szer egymás után – utolérje őket. Nem citálom ide a Btk. vonatkozó paragrafusát, de azért hadd állapítsam meg, hogy egy ötvenes, állítólag keresztény értékeket képviselő, egy család, isten, nemzet nevében garázdálkodó párt színeiben évtizedek óta politizáló jóembernek egy 14-­16 éves kiskorúra hajtani/kefélni akkor is égbekiáltó, ha a nyomozás kideríti, hogy valójában az áldozat tehet róla, vagy ha csak 2021-­ben sikerül az ügy végére járni, amikor már a kutya nem emlékszik a dologra.
Pálinkafőző Rézüst
@Eladott Ország: ezek nem erkölcsöket tekerik a szájukba, hanem mást...
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/12/orban-erdo.jpg
Kisstílű, undorító, legalja. Semjének, Harrachok katolikus anyaszentegyháza, kereszténység a javából, az. Pátosz­ és kenetteljes ömlengések, nulla emberség és csontig benyalás a gyűlölet nemzeti kormányának, a milliárdokat osztogató maffiavezér alfelének serény nyaldosása közben. Csillapíthatatlan vágy a pénz és a hatalom iránt. Lesújtó kórkép ez az erkölcsi rothadásról, ami ezt a műkeresztény hányinger bandát jellemzi.
X-ray
@Levendula: Az még oké, hogy a felesége megbocsátott neki, vagy sem. De még pozíciót is kap az öreg? És ha már adják neki, - mert ugye kádéempéseknek jár, - akkor van pofája elfogadni???
X-ray
Biztos éjjel nappal ezt mormolja: mea culpa, mea maxima culpa...
szettevette
Úgy gondolom, hogy egy ilyen tettel végleg el kellett volna távolítani a politikából. Az ilyen embernek nincs helye a közéletben. Mert ugye! az ember azt gondolná, hogy a közéleti emberekről veszünk példát! Akkor az ilyen ember milyen példát mutat másoknak?! Én a helyében elbujdokolnék!
Qqberci
Hogyhogy nem a leánykollégium igazgatójának nevezték ki?...
Nessy
Kérem szépen, pedig ez roppant egyszerű. A "státusz keresztény" erkölcs szerint, aki a FIDESZ - KDNP tagja/híve, annak nem bűn :
Kiskorúval nemi kapcsolatot létesíteni.
Közpénzen szeretőt tartani.
Asszonyt verni. ( Azért legyen kéznél egy vak komondor)
Lopni, csalni, hazudni, haverokat helyzetbe hozni.
A saját disznóságaikat másokra fogni.
Ellenfeleiket alaptalanul megrágalmazni, erkölcsileg és anyagilag tönkretenni.
Gyermekeink jövőjét kiárúsítani ( Paks II. Kinai vasút fejlesztés etc.)
Egy országot tönkretenni!!!
wagabund
ez is ékesen bizonyítja, hogy minden csoda három napig tart.
Pálinkafőző Rézüst
Na ezt tenné meg bármelyik "balos" párt... Micsoda ajvékilás lenne az illipsiknél...Földhöz verné magát az összes szófosója... :)
Cefi
Én is adnék neki új pozíciót. A fonnyadt répájánál fogva felkötözöttet.
eugen4402
Ezért nem veszem emberszámba az (iszlám) vallási fanatikusokat, mert nem tudnak beilleszkedni a mi kultúránk keretei közé. Ha meglátnak egy kiskorú csajt, mindjárt a cipzárjukhoz nyúlnak, és meg akarják b...ni. Még jó, hogy O.V. lekerítette a déli határt...
nezelodo
Nem változott semmi, úgy van mint a szocializmusban. A pártban az ifjúság neveléséért felelős posztját viselte az akinek a gyereke tizennyolc rendbeli betörést követet el (hozzám is betört), és mocskos ember lettem, amikor szóvá tettem azt, hogy köze lehet a családnak hozzá. Végül az okos, szájára lakatot nem tévő anyuka szólta el magát, így bukott le.
Szóval remélem, rá is hasonló feladatot bíz a pártja, sőt alapíthatnának munkacsoportot a Tompikával.
Cefi
@eugen4402: "Még jó, hogy O.V. lekerítette a déli határt..."
És mert ő lőrinc baráttal él nemi életet. Legalábbis csak "arra áll neki a zászló"
eugen4402
@Cefi: Már semmin nem tudok meglepődni... Különben is régi könyvekben érdekes részleteket lehet olvasni, a "testi-lelki barátság" rejtelmeiről...
Cefi
@eugen4402: Majd egy év múlva milyen lesz a "barátság" a bíróság előtt?
quadrocopter
Jó, erkölcsi normákat sértő keresztényt, de főleg demokraktárt' a szaros fészek nem hagy az út melett! Mindegy, mekkora a bűne, a "mi kutyánk kolyke"!
Ezek a megélhetési keresztény demokraták!
papa.49
Aki rendesen nyal NEM TUD MEGBUKNI, igaz harragosvénfaszkalap, meg ,,pártszügyész,,!!!
Sámannus
Én legénykollégiumba küldeném, ahol a férfivágy nem ismer határokat.
Az illemtanórát életfogytiglanra ítélt néger macsók tartják.
Eladott Ország
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSn51GgAe4pwIRiZVH3QFIJwT8Lv-1ZLD1ktlNcm5RYXWWcE_XB
selmeczi.hu/image/show/59
"Új pozíciót kapott a körmendi diáklánnyal viszonyt folytató alpolgármester." Ő lesz A „néma” kertész az apácák között.
Peller Anikó
Elég huncut szöme van a lelkömnek, hát mit lehett enni, elcsábult a kis Lili, na. Csak nagyobb bűnük ne lenne a retkeknek.
human
A fidesz a legkeresztényibb párt. Nincs az a bűncselekmény amit ne bocsátana meg a SAJÁT embereinek.
justhpeter
Mióta a keresztény a ganédomb neve ? A hazai megélhetési(politikai) keresztényeknek pont annyi közük van a kereszténységhez mint Balog emberminiszternek az emberséghez.
Veleda
Jaj istenem, hát köll az az állás a nagypapának. Hiszen két asszonyt köll eltartania, az meg sokba kerül.:))
Zeta
Érdekes mennyire büntetik, mennyire kiútálják magukközül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.