A 24.hu-nak adott interjút Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, a magyar internet fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Arra a felvetésre, hogy Magyarországgal kapcsolatban a vita régóta arról szól, hogy az Orbán-kormány visszaél-e a hatalmával, és lejt a pálya a Fidesz felé, Deutsch úgy reagált, "mikor 2010-ben a Fidesz kétharmaddal megnyerte a választásokat, és még meg sem alakult a kormány, a hatalommal való visszaélés kritikája már megfogalmazódott a kritikusokban."

Ha a baloldalon nincsenek választók, azért nem a választójogi törvény a hibás

 - fogalmazott.

Mészáros Lőrinc látványos meggazdagodásával kapcsolatban Deutsch Tamás azt mondta, a világon a gazdag embereket sehol sem szeretik, és egyfajta sárgairigység-faktor is szerepet játszhat abban, hogy sok nem tudják elfogadni azt, hogy 

a gyors gazdagodás mögött teljesítmény is lehet.

Deutsch szerint nem kellene állami segédlettel történő gazdagodásnak tekinteni, ha valaki egy állami közbeszerzésen nyer. Különben is, a leggazdagabb magyarok 80 százaléka "baloldali kötődésű" – véli.

A Fidesz oroszbarátnak titulált lépéseiről Deutsch egészen szürreális történetet ad elő:

Az az igazság, hogy eljött a pillanat, hogy elmondjam: ez úgy történt, hogy hármunkat – Orbán Viktort, Kövér Lászlót és engem – kiválasztottak az oroszok, majd elvittek minket Bajkonurba, ahol egy Szojuz űrhajón felküldtek minket a Mir űrállomásra, és ott egy oroszbarát szérumot adtak be hármunknak. Azóta is ennek hatását láthatja rajtunk

- humorizál a politikus.

A Soros György elleni hadjáratról, és arról, hogy a Fideszben mikor világosodtak meg, hogy Soros az oka minden bajnak, Deutsch azt mondta, erős újságírói csúsztatás lenne ezt sugallni, hogy csak egyetlen főgonosz van a világon. Sorossal lehet és kell is vitatkozni, mert kiterjedt hálózata van, amit olyan direkt, aktív közéleti szerepvállalásra használ, amivel nagyon sokan nem értenek egyet ma Magyarországon.

Deutsch Tamás szerint Sorost is meg kellene kérdezni, hogy mi baja van Orbán Viktorral, mert mint fogalmaz,

Soros engesztelhetetlenül gyűlöli Orbánt. Úgy utálja, mint a szikkadt szart.

Ezzel szemben Deutsch szerint Orbán Viktor mindig tisztelettel beszél Sorosról, és egyáltalán nem gyűlöli.

"Sorosnak a pénzügyi gazdagodása olyan embertelen módszerekkel történik, amely még a pénzügyi spekulánsok körében is visszatetszést kelt. Másik oldalról pedig látunk egy emberbarát viszonyulást a nyílt társadalom jegyében, amelyet direkt, aktív közéleti szerepvállalásra használ" – fejtette ki Deutsch. 

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Agyatlan, drogos, alkoholista, zsírosfejű, tripperes fasztarisznya. Kb. ennyi egy mondatban. Oszt' jónapot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Megint megszólaltál, de minek? Egyébként nem csak Soros gyűlöli Orbánt, mint a szikkadt szart! Aki nem Bözsi néni, az mind!
Cefi
Agyatlan, drogos, alkoholista, zsírosfejű, tripperes fasztarisznya. Kb. ennyi egy mondatban. Oszt' jónapot.
Pálinkás Pál
Tomika...mi még vagy nyolcmillióan legalább úgy utáljuk,eme kis hazánkban!!!
lampa laz
Nemcsak Soros, én is.
Utálom ezt a gusztustalan férget, de a szikkadt szar hasonlat még kedves is orbánhoz.
RonaGyuri
Meg kell jegyezzem, hogy ami a köteles tisztelet értelmezést illeti Tompika olyat is tudott mondani, hogy: „nem a magyar kormány hadjáratot indított hadjáratot Sorosék ellen, hanem fordítva Soros indított hadjáratot Orbán Viktor és a magyar kormány ellen. ”
RonaGyuri
ez ma már egyszer volt, de akkor nagyon gyorsan eltűnt a főoldalról! =))
Grafix69
Szerintem meg Soros György teljesen jól látja a magyarországi helyzetet és benne a magyar politikát . Attól függetlenül , hogy nyilván nem a kedvencem és másnak sem, azt mindenféle képen meg kell említeni , hogy Soros rengeteg jótékonysági alapítványt támogat , rengeteget. Azért azt megkérdezném , hogy Andykaszínós Vajda , vagy Viktorka, esetleg a többi hiéna milyen jó célokra adományoz pénzt?
Sámannus
Erre szokták mondani: szarok a tolmácsnak, de talán még ez is túlságosan ömlengő hangnem.
Cicamama55
Beolthatták műveltség ellen ezt az embert még kicsi korában! Ez egyetemet végzett?! Még az érettségi szintjét sem éri el! Borzalom, hogy ilyen alul képzett, hatalmas egóval bíró vezetőkkel vagyunk megáldva...
Hellcat
Ez a faszi kurvára nem normális...a gazdagodás mögött tudás van??? egy kibaszott gázszerelőről beszélünk...a soros meg úgy rühelli a qrbánt hogy teletömte pénzzel annak idején...havi 20 ezret kapott már akkor a sorostól amikor egy átlag ember 3-4 ezret keresett...soha a büdös kurva életében nem dolgozott ahogy te sem te drogos fasz...
human
"a gyors gazdagodás mögött teljesítmény is lehet"
Ez valóban így van egy tehetséges vállalkozó esetén aki valami új termékkel vagy technológiával tör be a piacra. Na Mészáros Lőrinc esetében csak egy régi technikáról beszélhetünk. Az uram-bátyám technikáról.
iluminati
Tomikának úgy látszik ez a feladata...semmi gond a gazdagodással ... ..maguknak a bérplafont emelték duplájára...a bérminimumot csak néhány százalékkal.
Sajos mint régen ha nem léptél be a pártba vagy nem voltál" KISZ" tag seemire nem haladtál...Tominak tudnék mit mesélni a " munkahellyéről" valamint narancsos pártagjai játékairól
papa.49
Kistáska!!! Megint sokkal többet szívtál mint kellett volna!!!
Kár rázni magad mert még szétesel, az agyadon már látszik a totális leépülés!!!
A másik annak aki ,,kenyeret adott a mocskos mancsotokba nem illik ilyeneket mondani, neked se meg a hazugovicsnak pláne nem!!!
Perwool
Ha Mészáros nem születik meg Orbán szarából, nem szaporítaná állami pénzből a vagyonát!
Vajon miért nem tudta megmutatni tehetségét 2010 előtt?
bencemacska
Miért van ez a cikk kétszer az oldalon?
Először nem tetszett a véleményünk?
Én fenntartom a déli véleményem: érdemes az egész - kicsit hosszú - interjút végigolvasni!
bencemacska:
Sorossal egyetértek, csatlakozom.
"Orbán bezzeg mindig a köteles tisztelet hangján beszél a milliárdosról – állítja a Fidesz EP-képviselője."
Az ilyen tiszteletet pedig tűzze Tompika a kalapja mellé, ha egyszer józan és szer mentes lesz!!!
papa.49
@Perwool: Állítólag a csőd szélén volt a ,,Mekkelek,,)))))))))
elnyomott
Sőt, van aki meg úgy, mint a frissen rottyantott bűzösen gőzölgőt...
Pálinkafőző Rézüst
A habonyosnak meg kimondottan tehénlepény feje van...:)))
cs.n.
A szikkadt szarról egy régi vicc jutott eszembe:
Ül egy arab a sivatagban, száraz teveszart rágcsál. Arra megy egy angol turista:
-Uram, ne egyen száraz teveszart. Nem messze van az oázis, adok 10 fontot, abból vehet ott valami ételt.
De ő rágcsálja tovább. Később egy amerikai turista szólítja meg:
-Barátom, ne egyél száraz teveszart. Nem messze van az oázis, adok 20 dolcsit, vegyél ott valami normális kaját.
Majd egy orosz turista:
-Ember, hát hülye vagy, hogy száraz teveszart eszel? Nem messze van az oázis, ott frisset is találsz!
anka
Tompika..., úgy hiányoztál mint xar a zsebemből! - de a Sorosnak igaza van..., már nagyon sokan utálják a tevexaros dakotát.
Béla333
Szikkadt sz@r,
Bajuszos sz@r,
Minden csupa sz@r!
justhpeter
"Soros engesztelhetetlenül gyűlöli Orbánt. Úgy utálja, mint a szikkadt szart."

Mond már. Mit ér vele. Ő egyedül van. Mi 9,5 millióan vagyunk, úgyhogy biztosan beelőzzük.
anka
@bencemacska: - biztos azért tűnt el először a cikk, mert próbálták lecsutakolni a dakotát..., de még xarossabb lett! :D
Szókrakész
"leggazdagabb magyarok 80 százaléka "baloldali kötődésű" – véli."

Ezen nincs mit vélni.
Így van.
Még a módszerváltás idején maguknak mentették át az állami vagyont és hatalmat.
Desischado
Én nem vagyok soros, de én is utálom, és gyűlölöm, ráadásul még meg is vetem! Na, erre varrjál gombot te agyhalott tompi!
iluminati
@Szókrakész: Ez ügyben teljesen igazad van. Kiegészítenémm még azzal. hogy a szülei is a múlt renszerben közvagyont dézsmálták. Csak akkor nem érte őket baj ha párttagságuk volt.
lusta
Lehet, hogy Sorossal az a baj, hogy magyar állampolgárkélt van pofája gazdagnak lernni és továbbra is gazdagodni, pedig a sorosbérenc felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár, aki g..i és besúgó, nem adott rá engedélyt.
www.youtube.com/watch?v=thllc6E4TRo
szaboria1
Amit Tompika viccnek szánt az oroszokra vonatkozóan félig még igaz is lehet valamivel beetették Őket, hogy ekkor pálfordulás történt. Emlékezünk csak mit kiabált pl. Orbán RUSZKIK HAZA. Mikor még Gyurcsánynál tett látogatás Putyin akkor még nem tetszett neki.
Jozefina
A tesó talán megkérdezte Soros Urat, hogy mennyire utálja orbánt? Gondolom nem! Akkó meg szarok rá!!! De szerintem fordított a helyzet a két Ür egymás iránti viszonyát tekintve.
trespaski
"Soros úgy utálja Orbánt, mint a szikkadt szart"
... és még sokan mások.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2015/12/deutsch.jpg
Deutsch Tamás, a nemzet erkölcsi útjelzőtáblája és egyéb vicces dolgok. Szerintem ez már egy rendes diliház. Olyan igazi, egy szobában két Napóleonnal. Mert akkor minden rendben. Ha viszont ez nem a zárt osztály, akkor nagyon nagy bajok vannak. Deutsch Tamás egyébként is régóta nagy kedvencem. Komolyan. Már ifjú korában is szurkoltam:
sikerülne végre lediplomázni, hogy miniszter lehessen. Aztán lett. Miniszter. Vett nekünk
marhajó beléptető kapukat a focistadionokba, mert már akkor sem hiányzott más az életünkből, mint kurvasok focistadion és mindegyikhez egy beléptetőrendszer. Ez akkor 2001­-ben 4 milliárd forintba fájt nekünk, de nem gond, mert a rendszer soha a büdös életben
nem működött sehol. Csak megvettük (mi, adófizetők), mert így mulat egy magyar úr. Ez a drogos tetű ezek után osztja a nemlétező agyát.
Sámannus
Az a baj hogy csak a híres ugró iskolát járta ki.
Szegény Izsépi Tomi bácsinak lehetett némi hiányérzete a kamu vizsgáztatáson, ötöst talált írni az indexébe, mert ötödször is karót kapott, ami nyilvánvalóan kiváló eredménynek számít. A diák miniszter így egyből kapott egy remek lehetőséget hogy kamatoztassa géniuszát, és meg is vásárolt egy rahedli beléptető kaput az utókornak.
Azon röhögök, hogy mekkora szívás ez a Fradinak. amióta üzemeltetik, a "szurkolók" haja az égnek áll.
A szikkadt szart már a víz se mossa le róluk.(röhögök)
nezelodo
Tompika, mit gondolsz, az általatok tönkretett tömegek nem utálják a szikkadt szart? Nyilván azért kerülitek a köznépet, mert tudjátok, ők is ezt tartják rólatok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.