Úgy 30-40 milliárddal többe kerülhet a 3-as metró felújítása, mint tervezték a Magyar Nemzet szerint.

Elszámolhatták a 3-as metró felújítási költségeit, még vagy 30-40 milliárd forintot hozzá kell tenni a tervezett 137,5 milliárd forinthoz – értesült a Magyar Nemzet.

A cikk szerint a vágányépítési pályázatra érkezett árajánlatok lettek a becsültnél sokkal drágábbak. 

Emiatt nehéz döntési helyzetbe kerülhet a fővárosi önkormányzat: ha az állam nem segíti ki pluszforrások átadásával, a fővárosnak magának kell az Európai Beruházási Banktól felvett 350 millió eurós hitele kontójára állnia a költségeket. Emiatt viszont minden más tervezett fejlesztést le kellene állítaniuk a cikk szerint. (Ilyen az újpalotai villamos kiépítése, amit már eleve a metrófelújítás miatt tettek parkolópályára, vagy akár a Lánchíd és Váralagút tervezett felújítása, melynek 23 milliárdos költségét ebből a hitelből kívánták fedezni.)

Ha a fővárosnak magának kell állnia a plusz költségeket, akkor Budapest adósságállománya a korábbi állami konszolidáció után ismét 100 milliárd forint fölé kúszhat. A főváros az elmúlt években 60 milliárd forintos hitelt vett fel az orosz metrókocsik felújítására, és 18 milliárd forintot az e-jegyrendszer bevezetésére – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Tarlós a lap kérdésére csak annyit tudott mondani, hogy

Nemrég érkeztem haza Kárpátaljáról, egyelőre semmi konkrétumot nem tudok.

A lapnak megjegyezte, a 3-as metró kocsijait a szerződésnek megfelelően folyamatosan újítja fel az orosz Metrovagonmas, és a korábbi ígéreteknek megfelelően havonta két új szerelvény áll forgalomba az év végéig.

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 3.0/Teemah)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
na a felújítás lassan eléri a felét annak mint amiből (ugye mocskosul szétlopva) megcsinálták az egész 4 es metrót.
Hellcat
na a felújítás lassan eléri a felét annak mint amiből (ugye mocskosul szétlopva) megcsinálták az egész 4 es metrót.
glorianna
Még mindig olcsóbb lesz, mint a vizes vb - vagy mégsem?
justhpeter
Nyugi, a vizes vb-t például állítva állítom, még nem értünk a végére.
wagabund
@justhpeter: de nem ám...sőt, a gyalogoshíd már csak őszre készül el...
wagabund
ebben a metrófelújításban az a jó, hogy az elkövetkező három évben többet lehet kaszálni, mint amennyit vissza kell fizetni a 4-esből...tehát bőven nyereséges ez is

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.