Megszólalt egy ügyész – „Orbán Viktor! Vádolom Önt hazaárulással, az ország kifosztásával…”

A dolog váratlan volt és teljesen spontán. Alig ötvenen jöhettünk össze aznap, ötven olyan ember, akinek végleg elege volt a jelenlegi rezsim működéséből. Ismeretlen ismerősök, nők és férfiak, 16-tól 80 évesig. Miközben gyülekeztünk, futótűzként terjedt a hír, szálljunk gyorsan autóba, mert eljött az idő, hogy a titkos menedékre vonuljunk. Bár a sietség okát nem értettük, meglepő módon senki sem kérdezősködött, fegyelmezetten indultunk a célunkhoz. A búvóhelyen már több csapat is várakozott, s azt suttogták, hogy egy külön szobába zárva ül valaki, akit elfogtak, miatta kellett összegyűlnünk. Beléptem a zárt szobába. Ketrecbe zárt oroszlánként egy zilált külsejű, alacsony férfi járkált fel-alá, felháborodva ordibált és szitkozódott. Amikor meglátott, odarohant hozzám, elkapta a kezem, és azt mondta: Andrea, segítenie kell! Hiszen maga ismer engem, többször is találkoztunk. Ki kell innen vinnie! Némán elhúztam a kezem, néztem a férfit, és csak undort éreztem. Nem tehetem –...