Egy fedélzeti kamera rögzítette az esetet, amiről a Kisalföld számolt be, és a rendőrség is felfigyelt a felvételre.

A lap olvasójának 14 perces videóján látható, hogy két autó körforgalomból kanyarodik Vének és Nagybajcs felé az új Bácsai úton, ahol épp 70-es tábla van érvényben. A hármas kocsisorral szemben épp két autó jött, amikor egy kék Ford Mustang az út közepére húzva megelőzte a kocsisort, amiért a szemből érkező első sofőr és a hármas kocsisor közepén haladó autó vezetője kénytelen volt az út szélére húzódni.

Az említett ügyben a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen

– közölte a lappal Füves Tamás rendőr hadnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei RFK kommunikációs munkatársa.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Csak egy egyszerű kérdés. Ennek az állatnak miért is kellett a rendszámát kiraszterezni? Személyiségi jogok--ennek? Közönséges közúti veszélyeztető, akit a legrövidebb időn belül ki kéne az utakról (és minél hosszabb időre) vonni.
sokanvagyunk
Ismeretlen persze, mert a rendőrség is letakart rendszámmal kapta meg a videót?
szép új világ
@sokanvagyunk: Így csinál a rendőrség az ismert elkövetőből ismeretlent.
Levendula
@szép új világ: Akinek ilyen autója van, azt a rendőrök nem merik megállítani, hisz "akinek semmije nincs, az annyit is ér", viszont akinek ilyen autója van, az tud valamit. Vagy nyalni, vagy szopni, vagy mindkettőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.