Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly több mint 300 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ezzel szemben a Jobbik bevételei 50 millió forinttal meghaladták kiadásait.

Az MSZP költségvetése szerint a szocialisták tavaly több mint 1,6 milliárd forintból gazdálkodhattak. Az ellenzéki párt bevételei legnagyobb részét, mintegy egymilliárd forintot egyéb bevételként tünteti fel, amelyet 427 millió forintos állami támogatással toldottak meg.

Az MSZP beszámolójában 53 olyan belföldi magánszemélyt sorol fel, akik több mint félmillió forinttal támogatták a pártot, összesen 49 millió forint értékben. A legnagyobb összeg, 5,7 millió forint Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő neve mellett olvasható, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje 666 ezer forint hozzájárulást fizetett.

Beszámolója alapján az MSZP 312 millió forintos veszteséget halmozott fel. A párt kizárólag működésére és politikai tevékenységére költött, előbbire 1,7 milliárd, utóbbira pedig 230 millió forintot.

A Jobbik teljes múlt évi bevétele 575 millió forint volt, amelynek legnagyobb része, 476 millió forint a központi költségvetésből érkezett. Az ellenzéki párt szintén név szerint felsorolja a félmillió forintnál nagyobb hozzájárulást fizető személyeket. Ezen lista alapján Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője támogatta a pártot a legnagyobb összeggel, több mint 2,1 millió forinttal. A Jobbik működésére 195 millió forintot, politikai tevékenységére pedig 316 millió forintot fordított, miközben eszközbeszerzésre 7 millió forintot adtak ki. A beszámoló alapján az ellenzéki párt 50 millió forintot tudott félretenni tavaly.

A KDNP 152 millió forintos állami támogatását mintegy 20 millió forinttal egészítette ki saját erőből. A kisebbik kormánypárt a működésére 114 millió forintot, politikai tevékenységére 15,6 millió forintot, eszközbeszerzésre 11,6 millió forintot, hitel-visszafizetésre pedig 18,5 millió forintot költött, kiadásai végül 6 millió forinttal maradtak el bevételeitől.

A DK mintegy 64 millió forinttal toldotta meg 132 millió forintos állami támogatását, nagyrészt tagdíjakból és adományokból. Az ellenzéki párt kiadásai 8,5 millió forinttal maradtak el bevételeitől, a legtöbbet, 103 millió forintot működésükre költöttek, politikai tevékenységükre mintegy 70 millió forintot szántak, eszközbeszerzésre pedig több mint 10 millió forintot.

A Magyar Liberális Párt 11 millió forintos saját bevétellel növelte 55 millió forintos állami támogatását. Az ellenzéki párt működtetése tavaly 27 millió forintba, politikai tevékenysége pedig 42 millió forintba került. A Liberálisok eszközbeszerzésre mindössze 65 ezer forintot szántak. A Liberálisok ezzel mintegy 3 millió forintos veszteséget könyvelhettek el 2016-ról.

A felsorolt pártok közül az MSZP gyűjtötte a legtöbb tagdíjat, 26,5 millió forintot, a DK 23,5 millió, a KDNP 7,5 millió, a Jobbik 3,6 millió, a Liberálisok 233 ezer forintot.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Olyan erdekes volt olvasni ezt a koltsegvetesi beszamolot. Mintha egy kicsit ralathatnank a VALODI bevetelekre es kiadasokra: amibol kiderul, hogy az MSZP kapja a legtobbet a kozponttol, es megis minden penzt el tudnak b@szni, mig a jobbik 476 milliot kap orbanektol, viszont a demokratikus DK csak 132 milliot. Ez utobbi pedig meg 8.5 vmilliot meg is tudott takaritani.
Probalja nekem ezutan valaki bemeselni, hogy orban nem vonzodik a jobbikhoz: az mszp 427 milliot kapott orbantol, mig a jobbik 476 milliot ...
Es a tagdijak: ugy latszik, olcsobb tagnak lenni az mszp-nel, merthogy ok a legnagyobb letszamu baloldali part, akik 26.5 milliot szedtek be tagdijbol, mig a hivatalosan 4 %-n allo DK 23.5 milliot.
Tehat valamelyik statisztika nem igaz...
Szerintem leginkabb az allami Szazadveges nem az, hiszen ezek a partoktol jovo vagyonbevallasok a valos osszegeket takarjak, legfeljebb kodos meghatarozasokkal, mint pl. "Egyeb kiadasok"-ra az mszp egy kalap penzt koltott...
Megkerdezhetnem, hogy hol van a nyilvanos fidesz part-koltsegvetese bemutatva???
Ja, es Belus, az LMP-t nem emlitette a statisztika, pedig meg az 1 % -os kis partok is kapnak 55 milla koruli zse't...Pedig nekem ne mondd meg Te sem, hogy ti nem kaptatok egy fillert sem, csak a tagdijatokbol eltetek? Hadhazy - egyebkent rendkivul jo - nyomozasai, birosagi perei sem lehetnek olcsok - azokra honnan van penz?
3dwhite
A Liberálisok jól hátul kullognak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.