Gyurcsány Ferenc az utóbbi hetekben azzal igyekezett lázban tartani a közvéleményt, hogy Orbán svájci és szingapúri bankszámláiról informálta valaki, és kézzel fogható bizonyítékokat is felmutat majd. Most azt mondja, lehet, hogy csak valaki jól megszívatta.

Gyurcsány az ATV-nek adott interjújában arról beszélt, hogy lehet, hogy orosz, lehet, hogy fideszes provokációval áll szemben.Tárgyalt valakivel, akinek nem ismerjük a személyazonosságát, és az sem zárható ki, hogy egy fideszes provokátor felültette.

"Ha igaz, amit látok, akkor Magyarország mai miniszterelnöke köztörvényes bűnöző. Ha nem igaz, amit látok és provokáció van, akkor a magyar belpolitikai életben valaki nagyon mocskos játékot játszik, amelyben engem akar fölhasználni"

- mondta Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke azt is hozzátette, akár a vagyonát is feláldozná, ha ez lenne az ára, hogy bebizonyítsa Orbán bűnösségét.

131 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Orbán saját maga bizonyítja, hogy orosz ügynök,
Putyin valamit tudhat róla, mi másért lenne ez a nagy barátság.
Ha Orbán marad pár év múlva ismét itt dübörögnek az orosz tankok meg
a harci gépeik.
Az ország meg végleg kiiratkozik Európából.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@Peller Anikó: 18.16
Abban egyetértünk, hogy le kell váltani a Fideszt.
De abban már nem, hogy szerintem nem azokkal, pláne nem azok vezetésével, akik (mint ahogy a beidézett 1000 különböző cikk is mutat rá!) közösen tették tönkre az országot, a Fidesszel összejátszva. Minek lecserélni a Fideszt, ha a lopkodós társaikat helyeznénk újra a hatalomba!? Akkor csak a leosztás lesz más, a játékosok ugyanazok maradnak! Ezekben nem lehet megbízni!
Mi a megoldás? (Számomra!!!)
1./ LMP önállóan leváltja a Fideszt! (Bár csípem őket, erre nem fogadnék nagy tétben!)
2./ LMP vezetésével alakul egy ellenzéki szövetség. (Ha a Gyurcsány Botkát sem fogadja el, akkor mondjuk Szél Bernadettet még kevésbé fogja!)
3./ LMP-Együtt-Párbeszéd-Momentum-Kétfarkú szövetség váltja le a Fideszt. (erre is kis esély van szerintem!)
4./ Az LMP vezetésével/szervezésében egy szakértőkből álló kormány alakulhatna!
5./ A választás bojkottja,
6./ Elköltözni az országból! (A legreálisabb ez szerintem!)

Elb@ták, nem kicsit, nagyon! Nincs bizalom, elfogyott! Ezért mondják/írják már hosszú évek óta, hogy ha az eddigi mutyis politikusoknak/pártoknak valóban egy kicsit is fontos az ország és nem csak a saját zsebeik tömködése, akkor önként félreállnának.
Nem teszik, akkor viseljék a következményeit ők is!
Peller Anikó
@Béla: ez mind nagyon szép, de a következményeket egyedül mi viseljük. Ne a mesevilágban ringasd magad, sajnos az ellenzéki politikusoknak nem érdeke leváltani ezt a bandát, mert már minden mozdíthatót elloptak. Ha valamelyik nyerne is akkor csak a nyakába kapja ezt a szétlopott országot és az Eu támogatások lefagyásával akármilyen tisztességes is (még) nehéz helyzetbe kerül, mert ha a buta nép nem kap tízszeres fizetésemelést meg ingyennyugdíjat akkor pillanatok alatt leváltja őket.

Csak a fideszt nem lehet leváltani, a demokratikus kormányokat le lehet. A cigánykodás abszolút nyerő a demokráciával szemben, a demokrácia vesztésre áll.

Béla, ha az első 5 pontodat magad sem hiszed el és ennek ellenére csak gyucsányozol akkor tényleg az lenne a legjobb ha elköltözöl ebből az országból. Én maradni szeretnék.

(a bojkott nem old meg semmit, mert akkor a fideszesek 100 % -al lenyerik a választást = 3/3.)

Vagy 5 ötöd, ne terjessz butaságot.
Béla333
@Peller Anikó: 20.22
Félreérted, vagy félremagyarázod az első 5 pontot: nem igaz, hogy nem hiszek azokban, csak éppen a mai magyar viszonyban nincs sok realitása!
Attól én még hiszem, hogy ezek akár jók is lehetnek!
A Gyurcsányozást meg nem kellene belém szuggerálni, csak éppen ezzel úgy vagyok, hogy alapból elutasítom őket is és a pártjukat is azokért a dolgokért, amit már többször írtam, (szerintem nincs lezárva a múltjuk csak azzal, hogy nagyon szeretnék ha erről többet már senki sem beszélne!) és minél erőszakosabban nyomulnak, annál inkább utasítom el őket!
Ha egy hétig nem jelenik meg egy cikk sem arról, hogy Gyurcsány mit álmodott éppen, akkor egy hétig nem írok véleményt róla! Ha napi 3 cikk jön le róla, plussz Vadai, plussz DK, plussz Nyugatifény blog, akkor hatszor írom le, hogy miért baromság amit nyomnak!
Ha az első 5 pont egyike sem jön össze, akkor bizony a hatos pont jön, de addig még megteszek minden tőlem tehetőt hogy ne kelljen költözködni!
(A bojkott nem biztos, hogy olyan nagy hülyeség addig, amíg az Unióban vagyunk. Abban igazad van, ha már egy orosz tagköztársaság leszünk, akkor valóban mindegy!)
Peller Anikó
@Béla: hát hiába lehetnek jók ha nincs realitása, hát hiába hiszel benne ha soha nem valósul meg.

Próbáld meg fontossági sorrendbe rakni a dolgaidat és akkor képes lehetsz (esetleg) értelmes dolgokra is.

Pillanatnyilag a fontossági sorrended élén a gyurcsány áll, megfelelően az lmp és a szálcsa elvtárs elvárásainak. Ez a baj.

Mert sajnos az lmp is gyurcsányozással akar előre jutni és ebben te tökéletes partner vagy.
Béla333
@Peller Anikó: 21.51
Úgy gondoltam érthetően leírtam a véleményem Gyurcsányról, arról amit te fóbiának nevezel és a számomra fontosnak tartott elképzelésekről.
Ha esetleg mégsem volt világos, akkor majd igyekszem a következő cikkeknél újra megvilágosítani neked!
Peller Anikó
@béla: nem szükséges, tisztában vagyok veled. Ezt az egy mondatot érted itt, mert semmi más nem számít:

hiába lehetnek jók ha nincs realitása, hiába hiszel benne ha soha nem valósul meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.