Ha a lakosság is rábólint, akkor Lázár János szülővárosában indulhat egy 60 lakásos panel-visszabontási kísérlet – erről maga a miniszter számolt be.

Megtartotta szokásos csütörtöki Kormányinfóját Lázár János kancelláriaminiszter, az ülésen több téma is felmerült az Index cikke szerint.

Vásárhelyen indulhat a panelok visszabontása

Mint elmondta, a tízemeletes panelépületek visszabontását Hódmezővásárhelyen, szülővárosában kezdhetik el, egy 60 lakásos "próbát" indítanak, ha az érintett lakosok mindegyike beleegyezik. 

Lázár szerint a kormány azt szeretné, ha mindenkinek javulnának az életkörülményei, házakat nem akarnak lebontani, a paneloknak viszont lassan lejár az életciklusok, és bár fel lehet újítani azokat, a felújítás maga sosem lesz tökéletes, így támogatni kell a kiköltözést is.

10 emeletessel szemben egy 3-5 emeletes panel fennmaradása mellett szól érv. A visszabontásról azt mondta, hogy gondolati szinten merült fel, hogy a felső szintet, szinteket visszabontják, támogatják a kertes házba költözést, illetve az ott maradók számára a teljes korszerűsítését – olvasható a cikkben. 

Lázár hangsúlyozta, nincs kormányzati diktátum a lakóközösséggel szemben a bontásról, és de ez csak egy kísérlet egyelőre, nincs szó országos programról.

Nem költöznek föl a Várba a minisztériumok 2018-ig

Lázár beszélt a minisztériumok (például: belügy, gazdasági minisztérium) Várba költözéséről, szerinte 2018-ig ez nem fog összejönni. Azt is kijelentette, hogy mindenképpen közintézménynek kell felköltöznie a Várba. 

Plusz 130 ezer a háziorvosoknak

A háziorvosok támogatását emelni fogják 130 ezer forinttal, ez havi szintű kiegészítő támogatás lesz, amellyel a pályán tartanák az orvosokat, mert már így is 300 üres praxis van az országban. 

Nyilas és kommunista házmesterek országa

A miniszter kitért az OLAF (uniós csalásellenes hivatal) jelentésére is, miszerint Magyarországon 13 ügyben vizsgálták az uniós közpénzek felhasználását. 

"Magyarországról 22 bejelentés érkezett feltételezett csalásokra vonatkozóan az OLAF-hoz 2016-ban, ezek közül 20 a magánszektorból, kettő pedig a közszférából. Ezzel kapcsolatban Lázár megjegyezte, hogy "a nyilas- és kommunista házmesterek szelleme" kísért még ebben az országban" – áll a cikkben.

Jövő héten tárgyalnak a CEU-ról

Válaszolt a kormány az Európai Bizottság CEU-val kapcsolatos kérdéseire – amik Lázár szerint inkább politikai jellegűek voltak –, jövő héten tárgyalnak a CEU-val kapcsolatos fejleményekről.

1,68 millióan küldték vissza a nemzeti konzultációt

soha ennyien nem válaszoltak még a nemzeti konzultációkra, ez sokkal több, mint ahány ember 2014-ben a baloldalra vagy a Jobbikra szavazott. A párbeszédet fenn kívánják tartani a továbbiakban is – fogalmazta meg Lázár.

Családok, turizmus kap pluszpénzt 2018-ban

A 2018-as a munkából élők költségvetése lesz. Aki akar, 2018-ban dolgozni, a cél a teljes foglalkoztatottság – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A másik cél pedig a családok támogatása, a kormány tervei szerint aki gyereket szeretne vállalni, kettőt vállaljon.

Családtámogatásra, gyermekvállalásra 98 milliárd forintot, a paksi bővítéshez kapcsolódó közinfrastruktúra-fejlesztésre – például a kalocsai Duna-híd előkészítésére, továbbá lakás- és útépítésre – 20 milliárdot, turisztikai célokra pedig 16,4 milliárd forintot csoportosítanak át a költségvetési előterjesztésben – olvasható a cikkben.

Soros-maffia

Válaszolt Lázár Soros György megszólalására, aki szerint Orbán-maffia uralkodik az országon. Lázár ezt visszautasította a Kormányinfón, szerinte a Soros György által támogatott civilszervezetek működnek maffiaszerűen. 

(Más fideszes is megszólalt Soros vádjára válaszul,  további információkat ebben a cikkünkben találhat.)

(Címlapi kép: wikipedia.hu GFDL/Rovibroni)

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equilibrium
@nem tibi: Uniós pénzből lesz a visszabontás, a haverok zsebe fog tőle hízni, akik a munkálatokat végeztetik...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nem tibi
A magas panelek a múlt század 70 -es évek elején közepén épültek 120 éves időtartamra tervezték . Most 40 - max 50 évesek .
Equilibrium
@nem tibi: Uniós pénzből lesz a visszabontás, a haverok zsebe fog tőle hízni, akik a munkálatokat végeztetik...
cs.n.
Aki meg nem egyezik bele, annak BELUGYMIN majd küld sms-t:
Ha bontják az emeletét, költözzön át másik emeletre.
1magyar
Érdekes, hogy nemrég azt olvastam, hogy Bp-en valahol felhőkarcolót akarnak építeni, ezeket meg letetejezik.
Miért, minek?
qxy
@nem tibi: Igen, de abban az időben ugye a vas szerkezetek, nem igazán feleltek meg az " EU szabványnak sem. és akkor tudod te is hogy ezek hegesztve is vannak és nem igazán voltak olyanok akik tudtak igazán röntgen alá hegeszteni.Vagyis, szar az egész.
kisrigó
Hol él ez az idióta? Lebontani a lakásokat?!! Jobb lenne, ha a sok hajléktalanná lett családoknak segítenének érdemben. Az nem zavarja ezt az eszementet, hogy hajléktalan óvodások vannak Budapesten a lesajnált Iványi lelkész úr és az egyháza jóvoltából! Bár ezek a szerencsétlen gyerekek még úgymond jól járnak, mert enni kapnak, megmosdatják őket, foglalkoznak velük. Milyen jó lenne, ha lenne fedél a család feje felett, még ha meleg is! Ja, hogy ezek, illetve a szüleik nem "szavazóképesek?!", mert minden a szavazatszerzésről szól a mocskos kommunikációjukban! No, és még hol van a sok hajléktalan lakhatása, emberhez méltó élete?! Velejéig romlott világban élünk, de majd mehetnek a munkanélküliek Laoszba dolgozni! Isten barmai!!
Pálinkás Pál
Úgy halkan kérdezem...ha ez az őrült ötlet valósággá válik...megint a közös pénzből vesznek családi házat a "lebontott" lakóknak??Ez a lázár már simán megérett arra hogy csak rossz emlék legyen!
szaboria1
Maguk a panelben lakók is felháborodtak az ötleten. Egy nyilatkozott, ha vesznek neki családi házat akkor kiköltözik.
silber13
Egy idióta, sem4mihez sem értő, ede annál nagyobb pofával rendelkezöe kettős ( Lázár, Orbán) elmebeteg ötletrohama, nem több.
nem tibi
@qxy: Én is erre gondoltam egyébként . Gond lehet velük statikailag ?
papa.49
@nem tibi: Semmi gond nincs velük csak a szokásos baromkodás semmi egyéb!!!
qxy
@nem tibi: Nem is kicsi Bevallom én csodálkozom, hogy egy kettő még nem dőlt össze .
nem tibi
@papa.49: Valamiért nekiállnak bontani .
A fent meleg van nem elég indok , mert így a 9. lesz felül és ott is meleg van .
A felújításuk nem gazdaságos ,mert nem tolja ki sokáig az élettartamát és bontani kell
az még elfogadható ,de miért pont most . Ki vizsgáltga át ezeket ? És hogyan jutottak
erre az elhatározásra . Ha lebontanak esetleg 3-4 szintet is ,a többit akkor is fel kell
újítani . Hová teszik az embereket ? Mit ajánlanak fel nekik és milyen feltételekkel ?
eszegfu
@papa.49: 10:31 Nem állitom, hogy "szar" az egész, de valami müszaki baja csak lehet, ahogy @qxy is irja. Én 1972-től 28 évig laktam 10 emeletes panelben, de kb. 15 év elteltével kezdtek panaszkodni a legfelül lakók, hogy a sarkokat csak a tapéta tartja össze, befúj a szél, vagyis nyilnak szét a panelek. Emlékeim szerint akkor az épitők 50 évet "adtak" a mi házainknak.
anka
@silber13: - én azt hittem, hogy a cinege utcai "patkánytanyával" kezdik...:)
eszegfu
@nem tibi: 11:22 Én is ilyeneken "agyaltam"... hiszen vélhetően ezek saját tulajdonu lakások, nem az önkormányzaté. Ha most pl. a 10. emeletet lebontják, akkor kellene biztositani egy hasonló értékü lakást, amit ki fog fizetni? az állam? Egyébként pedig, ha megállapitanák, hogy rossz a müszaki állapota, akkor a ház tulajdonosait, mint társasházat kellene kötelezni őket a felujitásra... de azzal az indokkal, hogy "élhetőbb" lenne, ha visszabontanának 1-2 szintet, nem hiszem, hogy bárki beleszólhatna, ezt csak a tulajdonosok dönthetnék el. Emlékszem még annak idején, amikor az önkormányzati lakásokat megvásárolták a lakók, de pl. a házmesteri "szolgálati" lakást nem mindenhol engedte meg a tulajdonközösség, hogy megvegye, igy ki kellett költöznie, az önkormányzat pedig nem igazán akart másik lakást biztositani nekik. Évekig pereskedtek, pedig itt házanként "csak" 1 családról volt szó.
nem tibi
@eszegfu: Nem tudom ,majd elválik hogy mit akarnak és miért .
Eladott Ország
Leamortizálódott a panel, mint pártunk és kormányunk. Irány a bontás!
Nessy
Végig gondolta a sok okos politikus, hogy itt nem csak arról van szó, hogy lebontanak két szintet! A legfelső szint felett van az épületgépészeti rendszerek jó része. A liftháztól kezdve a fűtés - melegvíz-víz hálózat vége.
Ha nem modernizálják az egy körös fűtés rendszert, ha ugyanolyan lapos tetőrendszert raknak vissza, ha nem szigetelik, akkor nem a kútba ..., csak a kávájára és belesöprik!
Arról nem is beszélve, hogy fővárosi panel lakás áráért nem igazán kap eredeti méretű lakást a fővárosba, sőt a környékén sem.
Családi házat meg egy Borsodi kistelepülésen.
papa.49
@Nessy: Egyezik a véleményünk, ezzel ha végrehajtják jó sok ember segge alól kihúzzák a lakását, és kifogják találni miért nem lesz kártérítés!!!
Eladott Ország
@papa.49: A rendszerváltás idején szabadultak az önkormányzatok a társasházaktól, különösen a lepusztultaktól és napjainkban is, hogy a felújítási költségektől megszabaduljanak. A "boldog" új tulajdonosok meg dögöljenek meg vele, a k*rva nagy fizetésükkel együtt.
papa.49
@Eladott Ország: Mivel heti rendszerességgel megyek Hódmezőn keresztül, sőt sok jó kollégám is van ott megfogom tudni a fejleményeket...
Eladott Ország
@3dwhite: Példálul megőrlik, és mehet útalapba, feltöltésbe stb.
Eladott Ország
@papa.49: Szóljál, ha Hódmezővásárhelyre látogatsz és meglátod Lúzer Jankó táskahordozó cukifiú szobrát.
Eladott Ország
hvg.hu/gazdasag/20170530_Vissza_lehet_bontani_a_paneleket_de_mi_lesz_utana
Pedig a nagy kérdés nem is ez, hanem az, mi lesz azokkal a lakókkal, akik így elveszítik eddigi lakásaikat. A hvg.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint is erre kell elsősorban megoldást találnia az államnak, mielőtt a visszabontásba belefog. Eltér István, a Magyar Építészkamara alelnöke úgy látja, egy ilyen nagyszabású projektnél nem csak az ott élők beleegyezésére van szükség, de arra is, hogy az állam kísérje végig a folyamatot: biztosítson átmeneti, vagy akár állandó lakást a lebontott panel helyett. Ez pedig a szakértő szerint egy amúgy is kívánatos állami bérlakásprogram kezdeti eleme lehetne.
micfild
@szaboria1: és hol veszik azt a családi házat? világvégén vagy istenhátamögöttí??
papa.49
@Eladott Ország: A 90 % ezeknek a lakásoknak már magánkézben van, elveszik erővel, kisajátítják, vagy hogyan túrják ki a családokat a tulajdonukból???
Eladott Ország
@papa.49: A bontási jogosultságot ugyanúgy kell igazolni, mint az építési jogosultságot. Azaz a tulajdonosoknak hozzá kell járulni a bontáshoz. A kártalanítás értelemszerűen jár egy jogállamban, illetve az elhelyezésüket biztosítani kell! Még Orbanisztánban is.
1magyar
Annyi pénzből amennyibe ez kerül építhetnének egy 5 emeletes új házat ahová kevés ráfizetéssel átköltözhetnének a fenti lakók.
De! Akkor minek akarnak építeni Bp-en magas házat?
Nincs logika a visszabontásban.
papa.49
@Eladott Ország: A mai Magyarországban ,,JOGÁLLAM,,???
Furcsa dolgokat feltételezel erről az országról...
Eladott Ország
@papa.49: ...még Orbanisztánban is van építési-engedélyezési eljárás. Bár a töketlen Lúzer Jankó kijelentette, hogy nem kell semmihez engedély. Nagy kérdés, hogy a rengeteg fedél nélkül maradt embert hová tudják elhelyezni, mert kertes családi házakba, vagy egy-két szintes sorházakba-átriumházakba stb. aligha tudják. Én úgy látom, hogy mennek majd a búbánatba.
papa.49
@silber13: Én csak azt mondom ha ezt meglépik kitör a forradalom...
papa.49
@Eladott Ország: Csak azt tudom mondani amit a silbert13 nak írtam próbálják meg kitör a forradalom, azért ha belegondolsz 7-8 százezer lakás számolj 3-4 fővel az kb. 2-3 millió ember, nem hiszem hogy ezt megúsznák!!!
De szerintem ez most is csak elterelés, terelik az emberek figyelmét más sokkal inkább fontos dolog suskussáról, ami nekik bőséges pénzesővel járhat!!!
silber13
@papa.49: Meg fogják tenni, meg fogják lépni, mert a magyar népet nullának nézték és nézik!!. De ne félj! Nem lesz itt forradalolm, nem lesz itt semmi! Csak kuss, a néhanapján odalökött baksisért!! Most nagyon begurultam!!!
silber13
@papa.49: De papa! Félek tőle, hogy mégis meg fogják lépni!!. Ahztán , ha büdi a dolog, elosonnak valamérre!!! az ország meg szarban marad!!
papa.49
@silber13: Remélem nem lesz igazad, mert akkor ,,futóbolond,, lesz 2-3 millió ember, és az már csak kiveri a biztit...
papa.49
@silber13: A második válaszodra ettől én is tartok, hogy mihelyt forró lesz a talpuk alatt a talaj elpucolnak innen, olyan helyekre ahonnan nincs kiadatás!!!
silber13
@papa.49: Dehogynem papa, dehogynem érik utól! Gondolj csak a Jónás könyvének egy kis részletéee: "Ha isten üldöz, az ördög se véd meg!"
Eladott Ország
@papa.49: Így igaz. Parasztvakítás csak, figyelemelterelés, az ország teljes le rablásáról, kifosztásáról, hogy vakuljon a paraszt.
papa.49
@silber13: Úgy legyen semmit nem kívánnák jobban mint, hogy ezt a rablóbanda minden tagját méltó módon megbüntetni!!!
Nem vagyok ,,vérszomjas,, de ezek már belőlem is kihozzák a ,,vadállatot,, !!!
Eladott Ország
@silber13: ma. 13:27 Lázár: "2 millió panellakóból 500-700 ezer embert is érinthet.
Lázár szerint sok lakás, sőt kertes ház áll üresen Magyarországon, oda költözhetnének a panellakók." Szerintem ennyi üresen álló lakás nincs. De sok egyéb kérdés is felmerül, munkahely, közlekedés... Azonban ha a fiatalok nagy ütemben elhagyják az országot, a lakhatási probléma önmagától megoldódik.
Eladott Ország
@Mirabilis: Épületenergetikai szempontból a panelkérdés megoldható, lehet belőle A+, vagy akár passzív ház is. Fő probléma az esztétikai és fizikai (statikai) kopás, mely pártunknál már bekövetkezett.
Eladott Ország
Magyarországon egyetlen egy épület se lehessen magasabb, mint Orbán Viktor.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/06/ov.jpg
Szóval úgy kell tenni, mintha ezt a nép boldogságáért csinálná a kormány (aki meg ezután másfél órát fog buszozni a munkahelyére az új házacskájából, az az ő baja, ahogy az is, hogy a légkondi nélküli buszban ötször olyan meleg lesz, mint a panelben volt) és vissza kell bontani csutkára. Konkrétan az egész országban szabványosítani kell, milyen magas lehet egy épület. Itt már nem szabad megállni, mert a templomtoronyban is rohadt hőség tud lenni és a galambdúcban is. Nekem az a javaslatom, hogy Magyarországon egyetlen egy épület se lehessen magasabb, mint Orbán Viktor! Na, okos vagyok? Szerintem is. Igaz ugyan, hogy akkor már a családi házakat is vissza kell bontani egy kissé, de megéri. Ugyanis a vezér csak kiballag a Cinege utca elejére és végig tud tekinteni a birodalmán. Úgyis tudom, hogy ez a titkos terv. Jó lesz az nekünk, drága honfitársaim az agylágyulásban! Ha ezt a nagy román Kondukátor megérhette volna... Az eszükbe sem jutna, hogy a megújuló energiát hőszigetelés kialakításával együtt felhasználják? Vagy ezen nincsen mit ellopni, így nem érdekli őket? Vagy majd a PAKS ­2 mindent megold? (10-­20-­30 év múlva?) Ebből is látszik, hogy nem kérdeznek, semmilyen szakértői csoporttal nem kommunikálnak, egyáltalán semmiféle hozzáértés nélkül "szarva közt a tőgyit" eltalálva folytatják az eddig is folytatott, energetikai, gazdasági, politikai, stb. ámokfutásukat. Már ideje lenne, ha valamilyen gáncsolásba belefutnának, és esés közben kitörne a nyakuk, mert az istenadta birkanép, magától meg se mukkan. Nemhogy felhördülne, ilyen és az előző sok hülyeség hallatán, és önszerveződve, állampolgári alapon. Én mindenesetre elkezdek csomagolni és lecuccolok a pincébe. Biztos, ami tuti.
verőce21
A panelházak életkorát eredetileg 30 évre tervezték! (Nem 120-ra, mint fentebb írta valaki)
Azóta a szakvélemény tartja valamennyit.
Mondhatni, majdnemhogy szükséglakásoknak építették ezeket, a hatalmas lakáshiány pótlására. Magyarországon 100 éves élhető lakáshiányt kellett pótolni, de nagyon sok elpusztult a II. világháborúban is. Ezt a kádári szocialista rendszer úgy-ahogy, de megoldotta. A panellakások nem voltak sem korszerűek, sem tágasak, sem élhetőek.
Szándékosan idegenítette el a rendszer egymástól még családon belül is az embereket. Mert nem volt bennük egy nagy közös konyha, ahol körbeült a család az asztal körül, mint évszázadokon át megszokták és nem tudtak közösen még beszélgetni sem. Tehát nemhogy gyülekezési tilalom volt közterületeken, de még otthon, családon belül is idegenné tette egymás számára az embereket, a társadalmat. A rendszer félt a csoportoktól, még az egységes családoktól is.

Amikor 2000 tájékán kezdtek lejárni a szavatossági idők, éppen a szabad rablással voltak elfoglalva a mindenkori kormányok, de azért készültek szakvélemények a panelházak állapotfelméréseiről. Még 20 évet állapítottak meg. Azóta ezek a szakvélemények tartják statikailag a panelépületeket.
verőce21
Nem csoda, hogy újra előkerültek - közel húsz év elteltével -, az állékonysági problémák. Hat-nyolc szint visszabontása valóban kezelni tudná hosszú időre a statikai problémákat. (A panelek összehegesztése a panelépületek kritikus problémája, ráadásul elégtelenek és felületesek voltak az elemkapcsolatok kibetonozásai is, így korrodáltak az acélbetétek.)

Részleges visszabontással nem veszítenénk el az összes lakást belőle, de biztonságosabb szükséglakások keletkeznének belőlük.
verőce21
A Fidesz nagyívű és hosszútávú berendezkedése és politikája teszi lehetővé ezen épületek problémájának a megoldását.
Még azon az áron is, hogy voltak közben panelprogramok, hőszigetelés, ablakcserék, fűtésrekonstrukciók, stb., de közben amortizálódtak ezek is, és az alapvető - statikai problémát és tágasságot -, nem gyógyította egyik korszerűsítés sem.
eugen4402
Csak elkezdeni nehéz... Lassacskán le lehet bontani a "átkos" Kádár-korszak minden emlékét, lakótelepeket, sátortetős kockaházakat, kórházakat, iskolákat, művelődési házakat stb. Fel lehet törni az utakat, szabad gyönyörködni az elvadult legelőkben, ahol már nem legel egy állat sem, és a végeláthatatlan parlagfű-ültetvényekben...és várni kell: néhány évtized alatt elfelejti a nép, milyen volt az ország, amikor még működött...
Eladott Ország
@justhpeter: kolozsvaros.com/2017/05/31/es-akinek-a-legvadabb-legaberraltabb-baromsag-jut-eszebe-az-nyer/
És akinek a legvadabb, legaberráltabb baromság jut eszébe, az nyer. Ahelyett, hogy egy értelmes bérlakásprogramon, esetleg a zöldterület növelésén, szociológiai urbanisztikai
szempontok és az érintettek véleményének figyelembevételével dolgoznának valami hasznos megoldáson, és az élhető környezet megteremtésén, ötletelnek és akinek a legvadabb, legaberráltabb faszság jut eszébe, az nyer. Hihetetlen. De szerintem akkor már tegyenek minden panelre egy stadiont, kössék össze üveghidakkal és ahol csomópontok alakulnak ki, oda telepítsenek egy­ egy rakétakilövőt. És aztán bontsák le a földszinteket is, és mindenhova építsenek kisvasutat. Az meg majd összeköti a családokat, akik szépen átcsühögnek egymáshoz, akik meg nem illenek a keresztény családmodellbe, azokat lerakják a pincébe, és jó lesz. Ilyen elvetemült agymenéseket én is ki tudok találni, és még csak nem is kerül pénzébe mindazoknak, akiket átköltöztetnek, vagy akiknek a feje fölül elbontják a tetőt. De hogy nem lesz kevésbé meleg tőle, az is biztos. Meg az is, hogy sokadszorra igazolódik
be, hogy ilyen ország ilyen kormánnyal nincs még egy, az tutifix.
Pálinkás Pál
Remélem nálatok indul a bitóra húzás..hallod jankó!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.