Először is hulljanak a betegek! Túl sokba kerülnek. A megoldás egyszerű: kell egy hosszú várólista, amit nem bír élve kivárni a páciens, el kell venni a közgyógyellátást a rászorulóktól, szét kell zilálni a korábban működő körzeti orvosi rendszert, el kell üldözni az orvosokat és nővéreket, az itt maradó egészségügyi személyzetet pedig nem szabad megfizetni és túl kell hajszolni. A kórházakat tilos felújítani, növelni kell a kórházban szerzett fertőzések számát, és reggelire is elég egy mosatlan répa és egy szikkadt zsemle a bent fekvőknek. Jöhetnek a fogyatékkal élők! Egészségesnek és munkaképesnek kell őket nyilvánítani, akkor is, ha mindkét lába hiányzik, ha vak, és akkor is, ha ágyhoz kötött beteg. Félévente vissza kell rendelni őket felülvizsgálatra, meg kell szüntetni minden olyan intézmény és alapítvány támogatását, amelyik azon dolgozik, hogy ezeknek az embereknek az életét könnyebbé tegye. Külön ügyelni kell arra, hogy a mozgásukban korlátozottaknak eszükbe se jusson a...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
"Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos."

(Orwell, 1984)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
"Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos."

(Orwell, 1984)
Cefi
@Equus: "Azért jöttem ide önökhöz, hogy elmondjam, mi hülyeség és mi nem az. Mostan megtudja, hazamegy és onnantól tudja "
(Besenyő István)
nezelodo
Lehet, hogy erre gondolt Orbán amikor Európa lekörözését emlegette. A rombolásban kontinensnyi az előnye.
F_Viktor
Tomeggyilkos, vagy tomeggyilkos?
Hazaarulo, vagy hazaarulo?
Bitofan a megerdemelt helye...
Equus
Álljanak fel!

A Nép nevében!

A Statáriális Bíróság íteletet hirdet...

Többit tudják!

Hóhér! Teljesítse a kötelességét!
Nessy
Ezen a cikken sírni támad kedve az embernek. :-((
Tökéletes helyzetkép, ami ráadásul igaz is!
Ezeknél tisztességesebb embereket égettek meg a középkorban!
nezelodo
@Nessy: Az alkotás a jelek szerint még nincs kész. Az inkvizíciót a keresztény egyházunk követte el Isten nevében, és bocsánatot is kértek, (3-400 év múlva), de valahogy nem hatnak meg vele. Most Orbánért, és főleg az általa osztogatott adóforintjainkért imádkoznak.
magyarbakancs
@Cefi: "Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos."

(Orwell, 1984)"

Csizma remélem az én lábamon lesz!
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...szeretnéd más arcát taposni ???
magyarbakancs
@Csizmás Kond: Jelképesen igen.
Valahogy ügy vagyok Orbánnal ,hogy egy zavarodott elme,ki hetente változtatja a véleményét a dolgokról.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: A vágy és annak megvalósulását csak az alkalom választja el...
...ez nem szép magatartás.
magyarbakancs
@Csizmás Kond: nem bírom a politikáját, se a személyét.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...az arctaposó politikához vagy szokva ?...:)
magyarbakancs
@Csizmás Kond: "az arctaposó politikához vagy szokva ?...:)"
nem de nem is bal lipcsizek mint te folyton.
Csizmás Kond
@magyarbakancs: ...és az miért fáj neked vagy miért baj ?
Pöpec
Nagyon jó írás, orbán náci politikájának tárgyszerű bemutatása.
orbán első ciklusát követően rájött, ha tényleg nem hagyna senkit az út szélén vagyis rendes szociálpolitikát folytatna, az annyiba kerülne évente, hogy nagyságrendekkel kevesebb ellopható közpénz maradna. Nem volna képes ő és sleppje ilyen mértékű gyors gazdagodásra. Ha összeadjuk, mennyit spórolt a büdzsén az egyes szociális ágazatokban, több ezer milliárd Ft jön ki évente. És ahol milliárdok mobilizálhatók, orbán nyomban ott van.
Tökéletes népirtó politika.
Akik ennek dacára életben maradnak, mehetnek mosogatni Londonba. Így ők sem jelentenek terhet a büdzsének, ellenben küldik haza a megélhetési pénzt a szeretteiknek, ergo még többet lehet tőlük elvonni.
ceausescut is hogy agyonlőtték, a "hálátlan" népe...
magyarbakancs
@Csizmás Kond: .".és az miért fáj neked vagy miért baj ?"
Mer én sem írom neked ,hogy konzervatív maszlag.
te se stigmázzál.
Pöpec
@magyarbakancs: A csizmás orbán internetkápója. Ő felügyeli a Propi nevű barakk lakóinak életét. Figyel és megírja a hangulatjelentést a főnöknek.
papa.49
@Pöpec: Közben ,,be is csókolhat,, ha hagyjuk))))))))))
Aki Én
És mindehhez kell egy beteg társadalom, aki ezt némán tűri.
Eladott Ország
Ilyen "családbarát" kormánya még soha nem volt ennek a Máriának felajánlott, közmunkára alapozott országnak. Ugyanis a sokat hangoztatott béremelés éppen olyan, mint az átlagbér. Ha Mészáros Lölö évi 100 milliót keres, a szomszédja pedig évi 1 milliót, akkor átlagban ők 50,5 milliót keresnek évente. Matematikailag. A valóságban szó sincs erről. Egyértelmű a képlet. A maffia mindent uralni akar. Mindent. Az eddig működő rendszereket szétveri, a javakat újraosztja. Nem az ország gazdasági érdekei, nem üzleti logika alapján, hanem
a hozzájuk lojális, megbízható elvtársaknak juttat mindent. Így a források is és az irányítás is a bűnszervezet kezébe kerül. Ezért kellett a közoktatást is teljesen központosítani, ezért kellett a szolgáltatásokat állami kézbe venni, a kórházakat gyámság alá vonni. Mert amelyik pedagógus, vagy ápolónő felemeli a szavát, az többé sehol az országban nem talál munkát. A lakossági szolgáltatásban rengeteg lenyúlható pénz van (ameddig össze nem omlik a rendszer fejlesztés hiányában), ráadásul azt lehet mondani a választóknak, hogy minden az ő érdekükben történik. Lóf*szt mama!
Aki Én
@Taposó Csizmás Kondom: Akkor mi a szép magatartás? Elolvastad a cikket? Megértetted? Van bármi ellenérved? Van hiteles cáfolatod?
Az a szép magatartás, mikor egy ilyen hatalmat védünk? Ráadásul határon túlról? Neked mi a fasz közöd van hozzánk? Hogy mersz te itt beleszólni bármibe is? Ráadásul a társadalom nagy részével szemben.
Sámannus
Ez a muksó olyan faszagyerek, hogy szkafander nélkül lőném ki a világűrbe, mutassa meg ott, mit tud.
Sámannus
@Eladott Ország: sokat fizetünk azért mert a "mama" kisfiát nem védjük meg!!!
Amíg Ferencet nem rehabilitáljuk ez az őrült tovább rombol.
Cefi
@Aki Én: 10.58. És mindezt teszi egy olyan szarzsák, aki külföldről ugat, levélben szavazhat állampolgárságért cserébe, szőröstalpú, és securitate elveken nevelkedett.
1magyar
50 %-os rokkanttá nyilvánítják akkor ha levágták a lábát! Röhej! Ezt mondták valakinek.
Visszarendelik a rokkantakat hátha kinőtt a lábuk vagy az öregedéssel javul az egészségük és visszaküldhetik a munkába. Csak ott már nem kellenek még támogatással sem.
A fidesz szétszarta az egész rokkant ellátást, nehogy már dőzsöljenek havi 29 ezer ft-tól 60 ezerig emberkék akik munkában rokkantak meg.
bakegya
Kell -és kell csakkk azért is ...JÁTÉKVASÚT ...Bicskéig...de ma már a SELYEMÚT VÉGÉIG!!! ONNAN EGÉSZEN MOSZKVÁIG, MEG VISSZA A LÖLŐ ÉPÍTI.LESZ BELŐLE SZÁMTALAN STADION!!!DDD
Elég baja ennek a Magyarországnak,hogy egy sehonnai bitang ember hatalmát dédelgeti!
Maffia állam lettünk-míg az orbánmaffia monakóban dőzsöl,svájcban bankol,a déltengereken napozik,a jó arabokkal üzletel..Azerbadzsánban barátnőzget...stb.az ország pedig egyre jobban dől a nyomorba.Az írás hiteles tényszerű felsorolás-
Csizmás Kond
@Aki Én: ...ha valamit nem értesz legalább ne égesd vele magad.
magyarbakancs
@1magyar: Szia!
Az egész Fidesz politika az,hogy mindenki ellenség ,és csaló.
Mint a rokkant nyugdíjas,beteg gyerekek főleg az asztmások mert tőlük elvették a magasabb családi pótlékot.
Csaló a diszgráfiás,diszlexiás.
1magyar
@magyarbakancs: Pedig egyre több lesz a kizsigerelt beteg. Stresszelik őket a gazdag munkáltatók amíg bírják, utána meg mehet amerre lát állami segítség nélkül.
Eladott Ország
Mit jelent, hogy mostantól jó lesz, tisztelt zavaros tekintetű miniszterelnök úr?
Megmondták, hogy hintőporra ne igyál babaolajat.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/11/orban-1.jpg
Sámannus
@Eladott Ország: Jobb lenne, ha az utas lenne alul. A puli meg hajtaná:-DD
papa.49
@Eladott Ország: Azta ez igen kifejező kép a csutigeciről !!!
Nessy
Vigye ördög! Ennek a cikknek minden szava igaz! Az a baj, hogy pont az érintettekhez nem jut el! A királyi média szerint minden nagyon jó, minden nagyon szép, pártunk és kormányunk mindennel nagyon meg van elégedve! Szakadjon rájuk az ég!
Béla333
A környékünkön a közelmúltban plakáton szereplő "A nép nem betiltható, de a kormány leváltható" plakátot a hithű Fideszes mocskok néhány szót lefestve a következőre javították át:
"A nép ... leváltható!"
Most már látom, ez nem volt véletlen!
Eladott Ország
@Béla333: Sajnos ilyen nagyképű tróger banda a fidesz, de eljön hamarosan a pofánb*szás ideje.
archive
@Eladott Ország: Bárcsak igazad lenne.. de sajnos nincs aki megtenné..
Pálinkafőző Rézüst
a qrvannyát! Ennyi. Úgyis listázva vagyunk már a rühes, hernyó, (ki szintén itt van divizio vagy mifarok néven), no meg a vergődő vergőce... Le vagyunk csekkolva mindahányan...A vajnás -kubatovos propi meg ...no mindenkire rábízom, mit mond erre... :))
kokopelli
@Béla333: (14:39) aug.19
Akkor idézek az irónikus Bertold Brecht-től: ..kb.fordítással:
... "Ha a nép eljátszotta a kormány bizalmát,akkor az lenne az egyszerűbb,
...ha a kormány feloszlatná a népet, és választana egy másikat!"
Reméljük,hogy a bunkó "nemzetveszejtő" nem ismeri a B.Brechtet,mert még
is prószálná! :--))
Sorosbérencnek tartaná !...csakszótam :--))
Cefi
@kokopelli: Maj erre béci azt válaszolja: inkább Soros, mint a DK...
Béla333
@Cefi: 14.43
Te csak foglalkozz a saját válaszoddal, az én válaszomat meg hagyd rám!
Cefi
@Béla333: Szerinted te vagy az egyetlen Béla az országban? Ha csak a legényanyát veszem alapul...
Béláim az úrban!
qxy
na meg,Kormánygépet vásárolna az Orbán-kabinet, a Magyar Nemzet értesülése szerint Csányi Sándor OTP-vezér repülőgépét vennék meg.

A lap szerint a három hajtóműves, 12 éves Dassault Falcon 900EX típusú interkontinentális hatótávolságú repülő az OTP-csoporthoz tartozó Air-Invest Kft. tulajdonában van és a kormány korábban már többször igénybe vette. Nem csak a mostani, de a korábbi szocialista-szabad demokrata kormány is.
qxy
Ki kellene nyúvasztani ezt a mocskot. Nincs itt az oldalon egy vuduba járatos emberke? bökdösse már tele a fejétvalaki vagy nem bánom nézzen ki úgy mint egy sönsertés. csak legyen már valami.
Cefi
@qxy: Vuduzzon a franc. Vállalom az eredetin, az sem nagyobb.
qxy
@Cefi: de hát nem engednek a közelébe se. Mert ha igen akkor én már rég nyakon vágtam volna.
Eladott Ország
@archive: De gyűlik a társadalmi elégedetlenség és bekövetkezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.