Közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója, ebből az alkalomból szólalt fel egy szarvasi megemlékezésen Lázár János.

Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.

 Lázár szerint a magyarság nem előidézője, hanem áldozata Trianonnak

Fotó: Rosta Tibor/MTI

Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat – fogalmazott a politikus a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett elmondott beszédében.

"A magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra. Ha a szomszédos államok vezetői, és persze a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek"

- mondta Lázár János.

A miniszter utalt arra, hogy közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója.

Ez pedig nem a felejtésre ok, mert mi nem felejtünk. Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt, ha nem anyagi, hát legalább erkölcsi jóvátételt kapjon a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért, aminek ez a nép a legnagyobb kárvallottja volt, és bizonyos értelemben a mai napig az is maradt – hangoztatta.

"Nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget (...), újabb háborúkat Európában, vagy bárhol a világban"

- fogalmazott a miniszter, hozzátéve, "ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrjük a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését, meggyalázását. Igenis, ma is mondhatjuk: Igazságot Magyarországnak!"

Babák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas polgármestere köszöntőjében attól óvott, hogy "második Trianon" következzen. A migrációs válságról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy "napjainkban ismét meg kell védenünk hazánkat, szülőföldünket".

Zalai Mihály, a Békés megyei önkormányzat elnöke arról szólt, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok valósággal kifosztották Békés megyét, és majdnem sikerült elérniük, hogy a román határ a Tiszáig terjedjen. Mint a Partiummal szomszédos megye vezetője azt hangsúlyozta, "amíg itt élünk, addig felelősek vagyunk minden magyarért a Kárpát-medencében".

Szabó Ödön, a partiumi Bihar megye parlamenti képviselője azt emelte ki, hogy a határon túlra szakadt magyarság másképpen éli meg a mindennapokban a trianoni tragédiát, és annak hatását, de óriási támasz számukra, hogy érzékelik: az anyaország velük van.

A megemlékezés előtt ökumenikus istentiszteletet tartottak a város Evangélikus Ótemplomában.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Akkor is olyan fasz politikusok voltak mint ez a Lázár , azért történhetett meg ez a gyalázat mert ott is zsebre dolgoztak a bazi nagy nemzeti magyarok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Az I. világháború kirobbantása és Kun Béláék Tanácsköztársasága sejtet némi előidézést. Mint az is, hogy úgy bántunk a nemzetiségiekkel mint a kutyákkal. A II. világháborúban a németek melletti kitartás és 600 ezer zsidó halála sem adott semmi okot a revízióra.
Equus
az ő ökumenkus istenük legyen velük... de mi a faszért nem hagynak békében ennek a faszságnak az örök emlegetésével??? Vesztettünk. Úriember feláll az asztal mellől, nyel nagyot, játszottam, nem jött be, aztán pénzt kér kölcsön taxira és hazamegy. De nem fog örökké azon lovagolni, h egyszer rossz lapra tett...
Grafix69
Akkor is olyan fasz politikusok voltak mint ez a Lázár , azért történhetett meg ez a gyalázat mert ott is zsebre dolgoztak a bazi nagy nemzeti magyarok.
Béla333
Ezek a barom Fideszesek megcsinálják nekünk a második Trianont ha kivezetik az országunkat az Unióból és odalöknek minket az oroszok elé!
Cefi
A magyar nép megint áldozat. A fideszé. Ezért halálbüntetés járt eddig a történelem folyamán.
Cefi
@papa.49: Szóljál, veszem a gatyám, oszt' mehetünk. Találkozó 15 perc múlva?
papa.49
Azért mert akkor is olyan balfasz vezetői voltak az országnak, MINT MOST IS !!!
A rossz oldalon álltunk, és kitartottunk végig de ez nem dicsőség hanem balfaszság volt, ezt az uralkodó osztály megismételte néhány év múlva megint, megint rábasztunk rendesen a muszkákkal, most újra ezelőtt állunk, a hazugovics és népizenekara bevezet bennünket a SZÚba!!!
papa.49
@Cefi: Rakétám nincs, bő 2 óra mire felérek, de beszéljünk még róla...
Cefi
@papa.49: Jó, nem bánom.
"Akkor a háború után hatkor a Kehely sörözöben"
Ördögvadász
Nem ártana az uralkodókat megkérdezni, kérdõre vonni arról, amit az elmúlt száz évben itt Európában, Ázsiában, a közel Keleten, dél Amerikában, Afrikában tettek és tesznek.
Vagy még mindig nem jött el erre az idõ?
Béla333
@Ördögvadász: 21.39
Kezdjük talán úgy, hogy O mint Orbán!
Ő kéznél is van!
Ördögvadász
@Béla333: kéznél. És ha jól tudom a német újra egyesítést még támogatta is.
Most meg, ha az alvilági banditák seggét, mint ahogy azt elvárnák töle, nem hajlandó kinyalni, azonnal szankció, szankció...fenyegetnek. Pedig, a brit...a Queen, amitõl a világ büzlik...na oda kell a kérdést intézni!
Béla333
@Ördögvadász: 21.56
Orbánt legelőször el kell kapni azért, amit ezzel az országgal, az ország lezüllesztésével, kirablásával, elárulásával tett!
Majd ha ezek után szabadul, utána vihetitek isteníteni a szibériai dácsájába!
Ördögvadász
@Béla333: mit tett az országgal Órbán? (látom kell a támasz neked, Órbán nélkül már lépni sem tudsz).
Órbán az országot lábra állította. Mikor éltél jobban?
Téged meg, a semmiházit cipel a nemzet. A nyakán.
F_Viktor
Amikor a tortenelem folyaman jobber melymagyarjaink hasonloan fu"tottek a Zembereket, ugyanigy csortettek (jatek) kardjaikat, abbol a magyar nepnek csak ver, halal, szenvedes es nyomorusag jutott, majd vegul neki kellett a nullarol az orszagot ujja epitenie!
Béla333
@Ördögvadász: 22.13
Több Uniós felzárkóztatási pénzt loptak el, mint amennyit a Nyugati államok a 2. világháborút követően a Marshall segély keretében kaptak! Az ország felzárkózás helyett folyamatosan csúszik lefelé!
Már Románia szintjén vagyunk, mindenki elhúzott mellettünk.
Mára elég lesz neked ezt megérteni, megemészteni!
Ha akarod, holnap mondom a többit is!
quadrocopter
Nyugi, ez az idióta lézeri mese a határontúliaknak szól, ahonnét a tetű csorda várja a szavazatok millióit 2018-ban!
Amúgy Lézer egy fasz, kissé másként szól az eredeti sztori!
Ördögvadász
@Béla333: a hozzád hasonló fogyatékosokat ki kell engedni a kéményen. Ne szenvedj.
Úgy ahogy a judás tette!
Béla333
@Ördögvadász: 22.41
Én szoktam itt olyanokat írni, hogy a Fideszes fanatikusokat nem kellene lebirkázni, hiszen biztos tudnak ők gondolkodni is.
Téged olvasva ebben elbizonytalanodok...
terlasz
@Ördögvadász: Tudjuk, hogy milyen erős lábakra állította az országot Orbán. Rahelka saját lábán áll, aztán ide sorolható még a család többi tagja, a maffiatag haveri kör, a seggnyalóknak egy része, mert ezen a szinten nem mindenkinek jut az ellopott nyugdíjpénztári 3000 milliárdból, a lenyúlt százmilliárdokból, amit az Unió a teljes magyar népnek szánt és nem csak a kiváltságos szemeteknek.
Az egészségügy nem számít, mert őt úgyis Grazban kezelik, de bezzeg a focit nagyon szereti és lettek is üresen kongó stadionjaink szép-számmal. Napestig lehetne sorolni még a sok gazemberséget.
Aki ezekkel az aljas módszerekkel nem ért egyet, az dögöljön meg, mert az ilyen nem is magyar.
Yoda69
Ugy latszik lezer tudatos memoria zavarral kuzd. Megis kinek koszonheto Trianon ha nem az akkori nagyeszu politikusainknak ?
Ez pont olyan mintha ma orban miatt megszunne az Unios tagsagunk es 50 ev mulva a magyar tortenelem konyvek ezt az Unio rovasara irnak.
a helység kalapácsa
Miért is kéne ezeknek Nagy-Magyarország?
Hogy még több ember életét tegyék tönkre?
Egy lóf*szt a seggetekbe!
Jelenleg mindenhol jobb, mint Magyarországon.

Amúgy még nem unjátok közel 100 év után - nagyon magyarok?
Előtettek az egész világ, ti meg csak a saját posványotokban tapicskoltok ezerrel, és igazából pont emiatt vagytok rosszabbak mindenkinél, ezért sötét a szívetek, a lelketek, az elmétek.
Ja, és ti nyitjátok fel újra, meg újra, és tályogosítjátok el ezt a sebet.

Egyébként, azt a dúlást, amit műveltek, ti pernahajderek, az utókor ugyanakkora - ha nem nagyobb! - tragédiának fogja minősíteni, mint amekkora tragédiának ti minősítitek Trianont.
Pl, tudod hány családot szakítotok szét azzal, hogy elüldözitek az embereket?
Q sokat!!!
És mindezt teszitek egy szabad, békés, demokratikus, tehetséges emberekkel teli, EU-s országban.

A TÖRTÉNELMI bűnötök egyszerűen mérhetetlen... nem számszerűsíthető... semmihez sem hasonlítható.
A mindenre képes aljasság olyan szintjén álltok - ti valójában primitív állatok, ősemberek -, amit csak olyan gyomorforgató szavakkal lehetne jellemezni, amiket már én sem vagyok hajlandó leírni, pedig nem szoktam visszafogni magam.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2015/12/lazar.jpg
Trianon : az agymosás és néphergelés lélektana.
Lázár tótum-faktum: "a magyarság nem előidézője, hanem áldozata Trianonnak" .Azért is mások a felelősek, hogy a keményen dolgozó kisember kurvára kisebbségben van Magyarországon, és tehet egy szívességet, ha nem tetszik neki, hogy a megkérdezése nélkül vezetik az országot a jelenlegi urak. Trianonhoz nem az vezetett, hogy a magyarok kisebbségbe kerültek a saját hazájukban. Vagy ha igen, akkor legalább ugyanakkora szerepe volt a tragédiában annak, hogy akkor is Lázár Jánosok álltak az ország élén. Nem véletlen, hogy a komolyan vehető európai megoldások helyett most is a siránkozás megy és a rettegés tüzének szorgalmas életben tartása. Érdemi munka, és kormányzás helyett megy a lábszagú trianonozás.
egyvandor
@solidedge: Trianoni döntések már kun béla előtt megtörténtek.
namihami
Ennek a balfasznak megint sikerült fordítva felülni a lóra. Mindkét világháborúban sikerült a rossz oldalon állnunk és ennek ihatjuk a levét. Akkor is és a szovjetek (Jalta aktív tárgyalása eredményeként) miatt is.
Pálinkás Pál
Normális embernek okádhatnékja támad már ha meghallja hogy Trianon...kokárda...és egyébb ilyen narancsos hatáskeltő szavak... persze az egybites választókat tökéletesen lehet hergelni vele...
kissé felnőttem
Igen ha az akkori hatalmi elitet (uralkódó osztályunkat ) a puszta gőgjükkel kihagyjuk tán igaz is lehetne. Hányszor kértek anyanyelv használatot oktatási támogatást adó elengedést. válaszul lekezelést érkezett. Jani történelem tudás minusz 1 -es,nálam 17 nemzet fiai éltek velünk egy évezreden át és ezt nem tudtuk kezelni az Ő megelégedésükre Csak a háboru végére már NEKIK volt elképzelésük olyan uj Hazáról ami öket védi nem csak sanyargatja Nyelvtörvény secc pecc a magyar történelem tanitása holott ők saját nylvet ápoltak pontosan ez volt az ok ezért nem integrálódtak. 1840- 1920 ig nézzük csak az anyanyelvi iskolák számának leépülését vagy az 1906-tól a törvényeket speciálisan a zsidóságra kitaláltatva.Aztán Párizs mellett ugyebár Apponyi Úr nem baráti látogatáson volt, mondhatni katonai karanténben ,mert szeretett volna baráti látogatást tenni, De közölték vele, hogy Nem áll módjukban kérését teljesiteni! Őnők itt ... utánna lehet olvasni
A II: vháborúba meg ugy vitték a magyart, hogy fűt fát igérve. A nép nem volt vak csak a vezetőik. Aztán ? lettek hősök álldozatok csonka családok.Jani Ezen még gondolkodni is lehetne. A költő irta Kitántorgott amerikába másfél millió emberünk , pedig csak 1929 gazdasági vállsága volt. És most már a gyere haza fiatal - ok is megszólaltak,hogy már maradtam volna ...
huKKK
Ezaz! Fizessék ki az okozott kárt. Nekem.
silber13
@Ördögvadász: Mi a franc köze van más országok néhai uralkodóinak Trianonhoz, te zseni?:-)))) Lázár szinten állsz,bár el elfuserált programtól mit is várjon az ember!:-)))
silber13
@Ördögvadász: 21: 56-ra Mi köze van a" Queen-nek" Trianonhoz? Eszméletlenül hülyeség amiket itt össze-vissza kapargatsz! Ami alvilági banditákat" illeti, kezd a felsorolást nyugodtan a csúti szirti vízilovon. Az ö viselt dolgaival nyugodtan pályázhat a " Primus inter pares " címre.
Sámannus
Az első VH előtt miért tántorgott ki Magyarországról hárommillió ember?
Ahhoz miért nem ragaszkodtak Széll Kálmánék?
Most miért űzik el a magyarokat a földjükről? Most miért kell a hazát árulni az ország kontójára a helikopterezőknek?
A kivándorlást a határon túli magyarok között miért kell ösztönözni?
Orbán azért van pánikba esve, mert senki nem veszi komolyan, mert nem tud konstruktívan alkalmazkodni.
Pontosan ez volt a baj Trianon esetében is. A nagy"tekintélyű "politikusainkon átnéztek, mint az üvegen, semmilyen érvük nem volt, csak a színes térképek.
ami egyben beismerése is volt a szétdarabolásnak.
Ahogyan a frontokon a magyar életekkel bántak, olyan volt a béketárgyalás is.
Akár mit aláírattak velük, mert populizmus volt csak az érvrendszerükben.
Nem voltak képesek a monarchia bábgubójából sem kibújni, nem hogy még önálló gondolatuk lett volna. Ezért következett a szétdarabolódás.
Egy olyan monarchia a vesztes amely magától is széthullhatott volna, ha nem indul el a háború.
Nem szabad elfelejteni a balkáni háborút sem. Ami tovább darabolta a régiót.
Hozzá tehetjük volt harminc év békés rendezésre. Azt hogyan tette volna rendbe egy monarchikus rendszer?
Most az orosz benyomulás Kelet Európai ideológiai vákuumba mit fog megoldani? Semmit, maffiaháborút hoz majd csak. Az csak szenvedést hoz majd.
Lehet óbégázni ellenséget látni, de értelmesen közreműködni a válságok megoldásában, nem umbuldázva kell.
Cefi
@silber13: @Béla333: Nagyot csalódtam bennetek. Hát nem ismeritek fel a bringáspergető + tizenöt nickes orbánvalaglakó tetvet?
bakegya
@Ördögvadász: TUDD ÁM MIT LOTYOGSZ ITT-netikett is van a világon...de hát az ilyen elhomályosult elmeroggyantnak magyarázat sem jár.@Cefi: echte,igazad van.
silber13
@Cefi: Attól tartok tévedsz. Ez a patáskergető egy program, nem élőlény!
justhpeter
Lázárnak bizonyosan nem tanítottak történelmet, ahogyan sok mást se. Valószínű, hogy a gyerekkori iskolájában már akkor felismerték, hogy reménytelen vállalkozás bármit beleverni abba az "értelmes" agyába. A cölöpverőgépbe meg elfelejtették beletenni és most itt van nekünk.
namihami
@Csizmás Kond: És akinek időjárásváltozásnál nem fáj a dereka vagy egyéb testrésze, az nem reumás. Kb. ugyanennyi az összefüggés a két dolog között.
Magyar az, aki annak tartja magát. Esetleg még itt él, itt született, ide adózik-TB-zik. Egy 100 évvel ezelőtti, ráadásul hibás történelmi lépés (nem a mienk és most) miért határozná meg egy nemzethez tartozásunkat?
huKKK
@Csizmás Kond: Nekem fáj a legjobban. Adják vissza Trianont! Meg a napsütést is. Folyton elveszik a magyarok õsi jussát.
amaramaistanna
"...aláírták az átkos trianoni békeszerződést: Benárd Ágost, a Kormányzó Úr Őfőméltósága Kormányának népjóléti minisztere, valamint Drasche-Lázár Alfréd, külügyminisztériumi államtitkár, a békeszerződés aláírására kinevezett rendkívüli és felhatalmazott miniszter.
.
Károlyi Mihály, Kun Béla, Soros György, Karl Marx, Golda Meir, Hókuszpók, és az Ismeretlen Gazdasági Migráns egyébirányú elfoglaltságaik miatt sajnos nem lehettek jelen." - Konok Péter
lusta
Játszunk el a gondolattal, Trianon megszűnik és újra itt a Nagy-Magyarország.
Egybites 300 forintos budiforradalmárjainktól kérdem, mit csinálnak az Erdélyben és a Partriumban élő románokkal? Na és a felvidéki 5,5 millió szlovákkal? Annál is inkább kérdem, mert ugyi úgy alakult, hogy a szlovákoknál jobb az élet és rövidesen a románoknál is. Na és a burgenlandiakkal mi lesz?
Eladott Ország
@lusta: Annyira hiányzik a volt nemzeteknek Orbán, illetve a magyarok, mint púp a hátukra.
Eladott Ország
@justhpeter: tegnap, 20:51kolozsvaros.com/2017/03/27/roza-neni-lazar-janost-is-nagyon-szereti/
Róza néni Lázár Jánost is nagyon szereti. És mindezzel szemben ott van a mi csóró, sohasem­volt­van­lesz­vagyonos és soha­nem­hazudik miniszterelnökünk, akinek összesen csak
742.000 forint megtakarítás jött össze teljes pályafutása alatt. Adjatok egy papírzsepit, mert mindjárt elsírom magam! Na és akkor hiszünk még a mesékben? Nem is szaporítom én a szót tovább, itt a vége, fuss el véle. Jó éjszakát, gyerekek!
Csizmás Kond
@namihami: ...hibás történelmi lépés..ez igaz de ehhez semmi köze a magyaroknak. Az első vh.-nak csak részesei voltunk amit a központi hatalmak persze köztük a magyar is irányított, de a megtorlás csak itt csapódott le, vagy visszavonták azokat máshol. ...amúgy már meglehet találni leírt formában is...
..és meghatározás...ma mindenki a zunióhoz akar tartozni, az mennyival másabb ?
...és most is érvényes az első beírásom.
Csizmás Kond
@huKKK: ...szerintem neked egyéb fáj...
Csizmás Kond
@lusta: Trianon soha nem szűnik meg, ugyanis ami megtörtént azt viszacsinálni nem lehet, viszont ugyanúgy lehetne kiértékelést, megbánást, bocsánatkérést és százféle egyebet elkövetni a feszültségek és a megértés jeleként.
Eladott Ország
@papa.49: június 3 21:13 AKASSZÁTOK FÖL A KIRÁLYOKAT! {Petőfi Sándor}

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!
papa.49
@Eladott Ország: A neveket behelyettesítve jöhet a versben foglaltak végrehajtása!!!
Macskaszem
A trianonozás nélkül is van elég baja az embereknek, engem már kimondottan idegesít. A kúrmány csak a szavazatukért pénzeli őket. A szavazatuk nélkül pont úgy lesz@rná őket, ahogy bennünket. Rühellem, hogy ide szavazhatnak méghozzá ellenőrizhetetlenül levélben, ahol soha nem laktak, soha adót nem fizettek.
Eladott Ország
@Béla333: június 3 ; 20:58...és utána már végképp le leszünk szarva. Orbánék, meg a Seychelle-szigetekről vagy a Bahamákról fognak röhögni rajtunk.
kissé felnőttem
akár igaz is lehet mert kormánygépre pislognak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.