Mérhetetlenül szomorú az a történet, amit egy édesanya a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért Facebook-oldalon osztott meg: kisfiát, egy budapesti általános iskola ballagó diákját nem engedték a társaival vonulni a rendezvényen.

Az Asperger-szindrómás fiú magántanuló, anyja szerint értelmes, bármelyik iskola büszke lehetne rá. Az iskolával nem sikerült egyeztetnie, hiába reménykedett, hogy közös megoldást találnak.

A nő sokat vívódott, nyilvánosságra hozza-e egyáltalán a történetét, végül a Ki érdemli ki a ballagást? című bejegyzésben tette közzé a történteket.

Nincsenek erre szavak, józan ésszel fel nem fogható számomra. Nem verekszik, nem bánt másokat, tudomásom szerint sosem volt vele magatartásbeli gond, beilleszkedő, barátságos gyerek, mégis az iskola döntött így, ahol tanulói jogviszonnyal rendelkezik, megvonva tőle azt a jogot, hogy az osztálytársaival lehessen még utoljára, elvéve azt az egyszeri megismételhetetlen emléket, amit minden más gyerek megkaphat. Történik mindez Budapesten, egy jó nevű általános iskolában. Csak az én fiam nem ballaghat, mert segítségre szorul? Akkor ki kell öt utálni? Mi ez, ha nem Taigetosz, vagy még annál is rosszabb? Totális lelkiismeretlenség az oktatási rendszer részéről? Nem csupán egy ballagás a tét, annál sokkal több.

Teljesen egyértelművé vált, hogy retorzió jelleggel akarják büntetni, ezt nyíltan el is mondta az iskola igazgatója, hogy büntetni kell. Kérdésem, azért, amire valójában nem képes, ami az állapotából adódik, a segítségnyújtás helyett? Végül is, ha nagyon végig gondolom, ezek szerint a vak a hibás, amiért nem lát, a sánta meg, amiért biceg?

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lackó50
Van a büntetőjogban a cserbenhagyás fogalma. Ennek alapján kellene feljelenteni az iskolát és ebbe a vitába bevonni a bíróságokat. Egy jó ügyvéd tudna ebből ügyet csinálni. Biztos, hogy elhúznák az ügyet hogy ne kelljen döntéseket hozni, de kénytelenek lennének foglalkozni vele és nagyobb nyilvánosságot adni a problémának. Sajnos ezek egyre több gyereket érintenek és előbb utóbb nagy problémák lehetnek abból, ha mindenki a szőnyeg alá akarja söpörni a gondokat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
3dwhite
Úgy tudom, ők amúgy is a magányt kedvelik.
silber13
@3dwhite: Ez aztán a vélemény!! Gratula!!
elnyomott
@3dwhite: Mi mindent tudsz még róluk?
Te nem vagy véletlenül tanár? De tényleg!
Cicamama55
Balog úr és a KDNP mit lép erre?! :((((Elmúlt a csíksomlyói búcsú, vége a marha nagy magyar összetartásnak!
Equus
az evolúciónak nincsenek erkölcsi korlátai
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/06/levente-1024x846.jpg
www.tabunyitogato.hu/cikkek/iskola/a-kormany-szerint-nem-leteznek-sajatos-nevelesi-igenyu-gyermekek.html
A kormány szerint nem léteznek sajátos nevelési igényű gyermekek.A különleges bánásmódot igénylő gyermekek méltányos és eredményes ellátásáért követelt azonnali intézkedéseket 12 pontjában a Civil Közoktatási Platform is. A kormány azonban nem volt hajlandó szóba állni velük, követeléseiket figyelembe se vették. A platform egyebek mellett azt szeretné elérni:
- azonnal kezdődjön meg a különleges bánásmódot igénylő gyerekek integrált oktatásának átfogó, az akadályokra, nehézségekre koncentráló felmérése
- a szakemberhiányt, státushiányt, dologi eszközhiányt, a jogszabályi minimumfeltételek folyamatos megsértését az elmaradt finanszírozás azonnali biztosításával csökkentse a kormány
- a szülők kiszolgáltatottságának felszámolása érdekében módosítsák a vizsgálati protokollok szabályozását, megerősítve a kliensközpontú kommunikációt, munkafolyamatokat
- a Pedagógiai Szakszolgálatok előkészítetlen központosításával bekövetkezett érdeksérelem és ellátási hiány csökkentése érdekében megyei szintről járási szintre kerüljön vissza az intézményfenntartás, tanügyigazgatás.
quadrocopter
Gecisztán egyik jellemzője a hivatali (igazgatói!) mérhetetlen aljasság!
papa.49
A vigyorgó vándorköszörűs csendben egyetért az igazgatóval!!!
Lackó50
Van a büntetőjogban a cserbenhagyás fogalma. Ennek alapján kellene feljelenteni az iskolát és ebbe a vitába bevonni a bíróságokat. Egy jó ügyvéd tudna ebből ügyet csinálni. Biztos, hogy elhúznák az ügyet hogy ne kelljen döntéseket hozni, de kénytelenek lennének foglalkozni vele és nagyobb nyilvánosságot adni a problémának. Sajnos ezek egyre több gyereket érintenek és előbb utóbb nagy problémák lehetnek abból, ha mindenki a szőnyeg alá akarja söpörni a gondokat.
idppp
@3dwhite: Hogy dögölne meg, érzéketlen fasz!
qxy
Gondolom ha valamelyik Fideszes vakarék lenne akkor ő miatta lenne az egész ballagás nem ??
kisrigó
Ha be tudta fejezni az iskolát, bizonyára képes lenne az édesanyja vagy ( uram bocsá!) az osztályfőnök segítségével ballagni is. A lányom ballagásán az osztályfőnök belekarolt az egyik gyerekbe, úgy ballagtak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.