Elrendelte a bíróság a Sopronban elfogott neonáci, Horst Mahler átadását a német hatóságoknak, közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.

A bíróság a közleményben felidézte: a férfit még május 15-én vették őrizetbe a Soproni Rendőrkapitányságon európai elfogatóparancs alapján. A német férfi ellen azért adtak ki európai elfogatóparancsot, hogy letöltse a holokauszttagadás és más bűncselekmények miatt kiszabott összbüntetéséből fennmaradó részt. A 81 éves német férfi sajtóhírek szerint a Vörös Hadsereg Frakció elnevezésű szélsőbaloldali terrorista csoport egykori alapítója volt, majd szélsőjobboldali lett.

Mahlert holokauszttagadás miatt 2009-ben Németországban tíz év börtönre ítélték, ezt azonban 2015-ben egészségi állapota miatt felfüggesztettre módosították. Ez év elején azonban az idős férfinak újra be kellett volna vonulnia a börtönbe, ekkor szökött meg a német hatóságok elől és kért politikai menedékjogot Orbán Viktortól.

A Fővárosi Törvényszék a keddi tájékoztatása szerint a férfi átadási letartóztatása az átadásáig, de legkésőbb a végzés jogerőre emelkedésétől számított 10. napig tart. Ha június 16-áig az elfogatóparancsot kibocsátó tagállam illetékes hatósága nem veszi át a férfit, akkor szabadlábra kell helyezni. Horst Mahler a tárgyaláson beleegyezett az átadási eljárásába, tették hozzá.

Magyarország átadja a németeknek a balszélt jobbszélre cserélő Horst Mahlert

(Fotó: Mohai Balázs/AFP)

A férfi a tárgyaláson kérte a nemzetközi jog által biztosított jogvédelem, az úgynevezett specialitás elvének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy vele szemben az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményen kívül nem indítható és nem folytatható egyéb büntetőeljárás, azaz vele szemben az átadása előtt elkövetett, az átadása alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt az átvevő országban nem folytatható büntetőeljárás, nem ítélhető el és egyéb módon sem fosztható meg a szabadságától. A bírósági végzés jogerős.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moiszikf
Csak azt tudnám, mi lesz akkor, amikor már senki sem fog élni, a közvetlen holokauszt-érintettek közül? 30 év múlva mi a lófütty lesz, ha valaki nyilvánosságra hoz valamilyen bizonyítékot, ami nem illik a "képbe"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.