Baktérium okozta járványos agyhártyagyulladás gyanújával életét vesztette egy 6 hónapos kislány kedden Hevesen – erősítette meg az MTI információját a füzesabonyi járás tisztifőorvosa.

Dósáné Fekete Márta közölte: a háziorvos jelentette a halálesetet kora délelőtt, kiváltó okként – a klinikai tünetek alapján – járványos agyhártyagyulladás (meningitis epidemica) kórokozóját jelölte meg.

Ismertetése szerint munkatársai a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket, így a családtagokat antibiotikummal látták el.

Elmondta: a vérmérgezéssel is járó baktériumfertőzésnek olyan gyors volt a lefolyása, hogy a szülők hiába rohantak orvoshoz a kicsivel, az életét már nem lehetett megmenteni.

A szülők elmondása szerint este semmi baja nem volt a gyermeknek, annyit azért észleltek, hogy éjszaka nyugtalanul aludt. Reggel kiütéseket észleltek a kicsin és azonnal a rendelőbe vitték – közölte a tisztifőorvos.

Az MTI úgy tudja, hogy a 6 hónapos kislány az eszméletét a rendelőben, vizsgálat közben veszítette el. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, egy órán keresztül lélegeztették. Állapota azonban tovább romlott és már nem tudtak rajta segíteni.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.