200 ezer olyan közszolgálati dolgozó van, aki 8-10 éve nem kapott egy fillér béremelést sem! Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a béremelésről a kormánnyal – jelentették be kedden Budapesten. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta: a 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a sztrájk előkészítését. Azt követelik, hogy azon közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik kimaradtak az életpályatörvény hatálya alól, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével – ismertette az MKKSZ elnöke. Amennyiben nem sikerül megegyezni, július 17-én sztrájkba lépnek – közölte az elnök. Elmondta azt is,...

Forrás: nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Butusok. Várjátok már meg a választás évét és meghallgattatik kérésetek.Egy feltétele lesz, hogy aki adja reméli tudjátok kire kell szavazni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.