Gyurcsány Ferenc Budapesten tartott lakossági fórumot kedden. A volt magyar miniszterelnök elmondta, a 2018-as választások kérdése:"Orbán vagy Európa"

Kormányváltást sürgetett Gyurcsány Ferenc kedden a budapesti lakossági fórumán. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a választás igazi kérdése: "Orbán vagy Európa".

A szabadság nevében kérem a választókat, hogy állják útját Orbán további térhódításának, segítsenek, hogy Magyarország visszataláljon arra az európai útra, amelyre egyébként Szent István óta újra és újra, megújuló erővel megpróbál saját erejéből rátalálni

- jelentette ki a volt miniszterelnök.

Gyurcsány szerint nincs stabil demokrácia az ország többségének biztonságérzete és jóléte nélkül. A DK elnöke elmondta, "nem kötelező félelemmel teli, gyűlölettel megrakott országban élni".

A volt miniszterelnök szerint a kormány legnagyobb bűne az, amit az egészségügyben és az oktatásban tett,  előbbihez nem nyúlt hozzá, az utóbbit viszont felforgatta.

Gyurcsány Ferenc elmondta,  szerdán nyilvánosságra hozza Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek írott levelét, amelyben tárgyalásokat ajánl. Mint mondta, "amíg nincs együttműködés, minden más kérdés másodlagos vagy harmadlagos".

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.