Aki némileg ismeri a történelmet, az azt is tudja, hogy volt olyan ország, és volt olyan korszak, ahol, és amikor haladó hagyományt teremtettek ezen a téren. Annyira, hogy talán sosem lesznek pontos számadatok az egykor baráti Szovjetunióban kényszergyógykezeléssel diliházba zártak pontos létszámát illetően. Mármint azok létszámát illetően, akiknek a kórtünete nagyjából összefoglalható volt azzal, hogy nem tetszett a rendszer. Az is valószínű, hogy ehhez kétségtelenül olyan elmekarbantartó szakapparátus is kell, amelyik mindezt végrehajtja. S, ha kell, akkor „lepapírozza”. Csak aztán a végén ki ne derüljön, hogy a Paks II terveit, pénzügy számításait tartalmazó keleti dossziéban, az egykori Szovjetunió ezirányú tudásbázisának néhány lapja is megbújik. Ami kapóra jöhet abban az esetben, ha a választások eredménye túl szorosra sikerülne. Miközben addig sem kell esetleg Orbán, ki sem töltött, látleleteivel foglalkozni. Sem a lelki működés, sem a terápia szempontjából. No, meg...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.