Amfetamint készített bordányi tanyáján egy férfi, akinél házkutatáson találtak mindenféle vegyi és növényi anyagokat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást J. Zoltán 33 éves szegedi lakos és társai ellen – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleményében.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy bordányi tanyáján amfetamint állított elő, amelyet társaival együtt értékesített. A nyomozók összehangolt akció keretében 2017. június 6-án Szegeden, illetve Bordányon több helyszínen tartottak házkutatást.

J. Zoltán tanyáján összesen 911 gramm bruttó súlyú kábítószer-gyanús fehér port, annak előállításához szükséges alapvegyületeket és eszközöket, feltehetően kannabiszt tartalmazó növényi törmeléket, vadkender magokat, illetve a marihuána termesztéséhez szükséges felszereléseket találtak és foglaltak le.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a férfi bűntársainak otthonaiban kábítószer-gyanús növényi ágvégződéseket foglaltak le. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a rendőri akció során lefoglalt anyag amfetamin, illetve marihuána.

A nyomozók J. Zoltánt és két társát elfogásukat követően gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a 33 éves gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, társai szabadlábon védekeznek.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Tisztara Breaking Bad :-)
Az eddigi egyik legnezettebb sorozat.
kukac50
Az elmaradt rezsicsökkentést akarta pótolni.Ez baj?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.