Egy névtelen levéllel állt elő a "lúgos orvos" büntetőügyében a védelem, a levél szerint a támadásban Renner Erika mostani párja volt a felbujtó. Renner szerint a levél már a legalja ennek az ügynek.

Váratlan húzással állt elő a lúgos orvos, B. Krisztián védőügyvédje a Kúrián tartott harmadfokú tárgyaláson – olvasható az Index riportjában.

Szekér Gyula ügyvéd ugyanis egy névtelen levelet csatoltatott be, ám ezt ezen a fokon már nem is lehetne (bizonyításnak nincs helye). Ezzel szekér is tisztában volt, beadványában mégis azzal érvelt, hogy meg kell ismernie a bíráknak a levélben írt tényeket.

A levelet egy névtelen, évek óta rács mögött ülő elítélt írta, aki szerint több hónappal a támadás előtt egy ismeretlen férfi megkereste őt, hogy maró lúggal öntse le Renner Erikát. 

A levél szerint a megbízó nem volt más, mint Renner Erika mostani párja, a vőlegénye. A találkozóra 2012 augusztus 2. előtt került sor, ekkor ugyanis az elítélt bevonult a börtönbe. (A támadás 2013. márciusában volt.)

Renner a levélről csak annyit mondott:

ez a legalja szerintem.

A levél hosszasan sorolta az állítólagos találkozón elhangzottakat, amely szerint a megbízó arra számított, a szörnyű tett után a nő nála keres majd menedéket, és végre észreveszi férfiként. Másrészt az ügyet ráhúznák másra, aki élethosszig fizetne kártérítést a nőnek, ez volt a terv az elítélt levele szerint – olvasható a cikkben.

Renner Erika ügyvédje, Gál András az Indexnek elmondta, megpróbáltak utánamenni a levélnek, amit már a rendőrség is vizsgál az ügyészség feljelentése nyomán. 

A cikk szerint a védelem nem először próbálkozott azzal, hogy a támadást ráhúzza Renner Erikához közelálló személyekre – de egyszer azt is feszegette az egyik védőügyvéd, hogy a nő esetleg magának is okozhatta a sérüléseket.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Akkor is ki kell mosni a Nemzet Orvosának a rokonát a kakiból, ha ő lenne személyesen Mengele. Miért nem ütötte el az áldozatot a félvak osztrák nyugger, ha annyira fontos ez a félbolond?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Akkor is ki kell mosni a Nemzet Orvosának a rokonát a kakiból, ha ő lenne személyesen Mengele. Miért nem ütötte el az áldozatot a félvak osztrák nyugger, ha annyira fontos ez a félbolond?
wagabund
@Foxley: ezt már csak vajákos látó tudja megoldani, vagy Mulder ügynök...esetleg Colombo.

...valamiért nagyon nem akaródzik böribe menni...
papa.49
@wagabund: Az olyan snassz lenne fütyiszes a böriben beszélőn!!!
kisrigó
Lehet, hogy nem is a börtönben, hanem elmegyógyintézetben lenne a helye az ilyen szadistának! Tudom, még nincs ítélet, de már nem tudják, hogy mit találjanak ki a kimosdatáshoz!
quadrocopter
Azannyát és eddig hol lapult ez a "tényfeltáró" széplegény?
Logikátlan f@sz!
Majd pont a nemiszervét öntetné le a jelenlegi vőlegény, mi?
nezelodo
Gyengus ügyvédek veszik körül azt a zavart elméjű vádlottat! Áldott emlékű győzelmet hirdető, egykor az ország első számú jogtudora még alkoholködben is azt tanácsolná, keressen egy özvegyet, aki jó pénzért vállalná, hogy az azóta elhunyt párja tette, és a hátramaradt a volt házastársra vallana.
Biztos bevenné a bíróság, ha azt a tanácsát is bevette egykor, hogy a gyorshajtót a rendőrségi, megállásra felszólító rendőrautó kényszerítette gyorshajtásra.
Zeta
Ha kimossák , minden megtörténhet ebben sz országban!
Ha enyhítik a büntetését akkor is. Ennyire vissza élni befolyással csak itt lehet.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/03/lugosorvos-1024x681.jpg
Hívő, keresztény, nagycsaládos szörnyetegek. Szerintem írhatjuk B. Krisztiánnak Bene helyett, a személyiségi jogaira hivatkozva kitakarhatjuk a pofáját tetszőleges címlapon, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója, a Mikola ­család rokona akkor is egy szadista barom, ha a közpénztelevízió hívő, nagycsaládos, sikeres orvosként felcímkézve állítja a nyilvánosság elé, akinek lehetőséget biztosít arra, hogy könnyes szemmel áldozatnak tekinthesse magát. Keresem a megfelelő szavakat erre a gyalázatra, de még nem
találtam meg őket. Nos, Mikola unokaöccsét az első fokú bíróság 2016 májusában maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt ítélte el négy évre, ebből két és felet kellett volna leülnie, a foglalkozásától pedig öt évre tiltották el. A másodfokú ítélet idén március 10-­én született meg, ennek értelmében életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt Bene 9 év börtönbüntetést kapott. Kilencet, értjük? Csak összehasonlításképpen, egy kurva nagy zárójelben teszem ide: símaszkban, 8 centis késsel fenyegetőzve rabolt ki egy trafikot egy férfi, nyolc év fegyházat kapott. Most hagyjuk, hogy az ügyészség milyen gennyes módon szüntette meg az eljárást első körben arra hivatkozva, hogy ellentmondásosak a bizonyítékok; hogy a példás magyar igazságszolgáltatás négy éve nem hoz jogerős ítéletet az irgalmasrendi kőkeresztény eme példátlanul súlyos ügyében; hogy tehát mindig hátra van a harmadfokú tárgyalás a Kúrián, ahol akár még enyhülhet is az ítélet (!). Jó, szerintem se hagyjuk.
nezelodo
Nem tudható, hogy az a névtelen levél esetleg nem angol nyelvű volt-e, és esetleg nem Bécsben adták fel? Mert korábban néhány ügy ami a fijjuknak fontos volt, ilyennel kezdődött!
Sámannus
Számomra a közmédia bevonása volt a legocsmányabb dolog amit ebben az ügyben elkövettek.
Ez a levél pedig épp azt vádolja, aki a sértett mellett áll. Tehát a gyalázatos vád éppen sértettet támadja, jellemzően a szadista elkövetés módjára, embertelen és cinikus.
Zeta
@Eladott Ország: igazad van, nehogy már folt essen egy ilyen tisztességes csalad becsületén! Egy keresztény hitben nevelt , orvoson, a Nemzezt Orvosának unokatestverén, aki a csalad szentséget, a hűséget sem ismeri.
De a tetteit sem vallalja fel, ezt a nevelest kapta!
Vagy a kapcsolatai miatt nem lehet büntetni, mint annyi más fideszest?
wagabund
@Zeta: 6.58
kimossák, mert az erő vele van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.