Munkagépek élve temették el a löszfalban fészkelő, kiemelten védett gyurgyalagok fiókáit egy Dunakeszi építkezésen.

"Két napja munkagépek zaja verte fel a mező felé eső lovastanyával átellenben lévő egykori Tsz udvarát Dunakeszi alsón" – kezdi megrázó beszámolóját dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója, aki, bár mindent megpróbált, például személyesen vezette körbe az építésvezetőt a környéken, külön is felhívva a figyelmét az ott található védett természeti értékekre, nem tudta megakadályozni, hogy másnapra a munkagépek élve temessék el a löszfalban fészkelő, kiemelten védett gyurgyalagok fiókáit.

Király felvételeket is készített a pusztításról, amelynek szerinte még nincs vége. "A filmfelvétel során tervezett hadművelet hang és fényeffektusai, valamint a területen átgázoló tankok által okozott természetkárosítás nagy valószínűséggel a még életben maradt madarakat is elűzik a környékről" – írta a Facebookon.

Király elmondása szerint az elmúlt napokban egy természetvédelmi szakember ugyan több alkalommal is terepszemlét tartott, de nem tudott gyors és hatékony segítséget ígérni a természetkárosítás megakadályozásában.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hol van az állam aki milliárdokra akarta büntetni azt a gazdálkodót akit egy ,,természetvédő,, feljelentett , valami lepkék végett, a különben bejelentett bokor irtás miatt!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ágimami
Látszik, itt is hozzáértő emberek dolgoztak!!:DDD
szép új világ
Semjén se perc alatt megoldaná ezt a problémát! Kilovagolna és lóhátról lelövöldözné az összeset. Probléma megoldva, folytatódhat az ország erősödése.
Peller Anikó
@ágimami: a hozzáértés és a gazság két különböző tulajdonság.

Egyébként a földigilisztákat is sikerült olyan több méter mélyre betemetni, hogy az ott élő földigiliszták rendkívüli szenvedés közben megfulladnak. Ezek a gaz kaninitárius kutyavédők pedig egy cseppet sem törődnek a földigiliszták szenvedéseivel.
Veleda
Nagyívben letojják a természetvédelmet. Ilyenkor hol van a Dráva Ipoly Nemzeti park illetékese?
Tudtommal az ő engedélye szükséges a földmunkák megkezdéséhez.
papa.49
Hol van az állam aki milliárdokra akarta büntetni azt a gazdálkodót akit egy ,,természetvédő,, feljelentett , valami lepkék végett, a különben bejelentett bokor irtás miatt!!!
Rózsika Hatházi
Fogadjunk, hogy a hörcsögfejű lesz a film progyuszere. Kifizeti zsebbű, azt a pár millát a madarak miatt. Ezeket kellene 10 méter mélyen földbe döngölni, természetesen arccal lefelé.Egyébként a k@rva anyjukat! Azt!
antigravi123
@Rózsika Hatházi: látod bazmeg, azt se tudod ki a film producere valójában, de máris a fóbiádnak hódolsz azt hörcsögfejűzöl. Sehol senki nem hozta volna szóba, de neked terjeszteni kell a hülyeséget egyből.
antigravi123
@szép új világ: rád is ugyanaz vonatkozik mint a Xanax Rózsikára,...
nemkati
@antigravi123: Mert te tudod, hogy nem hörcsögfeje van a producernek?
Rózsika Hatházi
@antigravi123: Látod bazmeg, igazad van. Mentségemre szolgáljon, hogy először én is a hörcsögfejűt olvastam. Utána más hírből értesültem, hogy Zanussi a progyuszer. Debazmeg, látom téged nem a természetkárosítás érdekel, hanem a fenenagy vajna emberijog. A különbség a kettő között csak az, hogy az ember valamilyen módon tud védekezni, a szerencsétlen gyurgyalag meg nem. Arról, hogy kinek van fóbiája nem nyitok vitát, csak a margóra jegyezném meg: elmútt nyócév, Gyurcsány, migráncs, szabadságharc, Brüsszel, Soros, Brüsszel, Soros.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.