Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kéri. 

Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere sajtótájékoztatóján elmondta: a budapesti választmánynak a héten tartott ülésén részt vett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is, aki megerősítette, a kormány partner a jövőbeni fővárosi fejlesztésekben.

A fővárosi Fidesz a budapesti fejlesztési programját folyamatosan bővíteni fogja, amihez kormányzati támogatást kapott – mondta Kocsis Máté, a tervek közül elsőként beszámolva a földutak aszfaltozására vonatkozó elképzelésükről, amelyhez nyár végére ütem- és finanszírozási tervet dolgoznak ki, a megvalósítás pedig jövőre meg is kezdődhet.

Riz Levente, Rákosmente polgármestere kifejtette: a 313 kilométernyi fővárosi belterületi földút – amelyből a legtöbb, 80 kilométer Rákosmentén van – leaszfaltozása a becslések szerint 65 milliárd forintba kerül. A 313-ból 42 kilométerre már most megvan a jogerős építési engedély – tette hozzá a XVII. kerület polgármestere.

A 3-as metró felújítására vonatkozó kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: "a 3-as metrót fel fogjuk újítani", és ebben Tarlós István főpolgármester számíthat a kerületi fideszes polgármesterek együttműködésére. A metró állapota tovább nem tűri a felújítás elhalasztását – mondta.

A Nyugati téri felüljáró esetleges elbontásával kapcsolatos felvetésre a józsefvárosi polgármester úgy reagált: van ilyen elképzelés, de végleges döntés még nincs az ügyben.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez azert erdekes,.. Miert is kocsis mateka szovegel ezugyben? Vazze, eedig nem tudtam, hogy a nyo'ckerben van meg foldut!?
Persze, ahol az V. ker-re lehet felvenni tanyafejlesztesi hozzajarulast, ott miert is csodalkoznek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@nyanya001: Szerencsétlen Lölö ezért nem tudja nyilvántartani, (nem is az ő dolga, és talán képessége sincs rá), a számláján jövő-menő milliárdokat. Emlékezetes, amikor közel másfél milliárdot észre sem vett szegény, amikor koppant rajta. Ezekkel a kamuszerződésekkel kerülnek át a számlájáról "törvényesen" a dakota családhoz és mossák tisztára a homályos eredetű pénzeket.
Hát nem túl finnyás a család, ami a jó hírét illeti, és egy idő után a megtorló gépezet sem lesz képes a hivatali tisztesség megvédésére. Szerencséjükre az alattvalók bedőlnek még az itt a piros,hol a piros játéknak, és mindig olyan dobozra böknek amelyik alatt nincs ott a piros papírgalacsin.
adrenalink
@karma1: Kocsis Máté a fityisz bp-i elnöke.
kissé felnőttem
még aszfaltozhattok fiúk csak az a kérdés eddig miért nem tettétek? JA DE tudtátók? Előtte közműveket is le kell ám fektetni nem heti tőbbszöri felbontást ez nem képernyő! A sok eszement rerklám árából már tiz fővárosnyit lehetett volna. meg hat kórházat Csak a stadiontól a focipályát sem látjátok. Ja Andorra ? 1 :0 minek nektek foci ész és játék nélkűl? pénznyerő autómatának? SAKKOZZATOK az logikus gondolkodást fejleszthet

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.