Magyarország fellebbezést nyújt be az Emberi Jogok Európai Bíróságának a bangladesi menedékkérők ügyében.

Magyarország fellebbez a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának két bangladesi menedékkérővel kapcsolatos márciusi döntése ellen – közölte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Völner Pál elmondta: a tárca álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntésével alapvető és általános, a konkrét ügy részleteitől független probléma, hogy az abból következő joggyakorlat az elmúlt időszaknál is erősebb, globális migrációs hullámot indíthat el Európa felé, a gazdasági bevándorlók tömege ellehetetlenítené a schengeni egyezményt és az európai államok menekültügyi intézményrendszerét, továbbá növelné a terrorveszélyt.

A konkrét esettel összefüggésben pedig vitatható a döntésnek az a része, mely szerint a tranzitzóna fogva tartást jelent, illetve, hogy Szerbia nem biztonságos ország – tette hozzá. Aggályosnak tekinthető az is, hogy az érintettek nem is beszéltek konkrét üldöztetésről a magyar hatóságok előtt, továbbá miközben Soros György egyik szervezte, a Magyar Helsinki Bizottság felkarolta az ügyet, az állítólagos menekülteknek már nyoma veszett – ismertette az államtitkár.

Völner Pál elmondta, hogy a strasbourgi bíróság nagykamarája csak a fellebbezések egy kis részét tárgyalja érdemben, a magyar fellebbezés befogadhatóságáról az eddigi gyakorlatot ismerve várhatóan még idén, de akár pár héten belül is dönthetnek. Az érdemben megtárgyalt ügyekben is csak akkor van esély az elsőfokú döntés megváltoztatására, ha globális jelentőségű problémát, illetve a bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló egyezmény lényegét érint az adott ügy.

Az Igazságügyi Minisztérium vezetői és szakemberei szerint jelen esetben ilyen ügyről van szó – tette hozzá a tárca államtitkára.

A strasbourgi bíróság márciusi döntése szerint a magyar hatóságok az emberi jogi egyezményt megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, Szerbiába visszaküldésükkel pedig felmerült annak kockázata, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadó központokban.

A strasbourgi bíróság szerint az ügyben Magyarország a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az emberi jogi egyezményt. Az elsőfokú döntés szerint a magyar államnak a két menedékkérő részére mintegy húszezer euró kártérítést, továbbá a perköltséget kell kifizetnie.

(MTI)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
@quadrocopter: Magyarországnak soha nem voltak gyarmatai ezért az ideszületett, saját normái szerint élő, dolgozó, tanuló, szakmát szerző bennszülöttjével bánik embertelen módon a sötét történelmi korszakaiban. (Lényegében most is ilyen rendszerben élünk.) Ezen sajnos nem sokat tud változtatni az sem, hogy tagjai vagyunk az EU-nak és kötelességünk (lenne) a közös normákat betartani. Sajnálom az 1294 + családtagok menekülteket mert ha mégis rákényszerül orbánia, hogy befogadja őket, nem sok jóra számíthatnak. Itthon ugyanis a demokrácia alapjai még meg sem szilárdultak, sőt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@emerencia: Egyszerű a dolog, Gecisztánból is tovább lehet menni!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: A kérdésre nem feleltél nyomorult!!! Ami életszerű az nem is létezik szerintetek,igaz libsi pöcs?
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Primkó! 18:27-ben van a "kérdésed" más kérdést senkihez nem intéztél!
Ennyire f@sz vagy. mi az életszerű te fityma, a határtalan és mértéktelen fosás?
eszegfu
@quadrocopter: 14:31 Igyekeztem én is megtalálni a "kérdést"... nem sikerült. Talán a "Mellesleg kvóta...nem a számmal van baj,hanem az elvvel...mi az hogy kötelező???" lehet (jun.10. 14:46). Azt sem lehet kideriteni: vajon milyen összefüggésre irja az "életszerü...stb." Végigolvastam az összeset és a lényege, hogy egy "jót libsizhetett" a végén.
Pálinkás Pál
@eszegfu: A sok nigger mit keres itt
Jártál te egyáltalán a faludon kívül valahol
mi az hogy kötelező??
...így hirtelen hármat találtam...persze ha egy összetett mondat közepére nem teszek kérdőjelet,feltételezva bizonyos szellemi szintet az olvasójáról...sajnálom!!
eszegfu
@Pálinkás Pál: Jó lenne, ha olvasnál, tájékozódnál és nemcsak zsigerből utálkoznál... " A sok nigger mit keres itt" a KSH szerint 206 ezer külföldi állampolgár él M.o-n, melyből nem egészen 5 ezer a néger (pl. sportolók, tanulók, és a rendszerváltás előtt M.o-on házasodott emberek és azok leszármazottjai) a többi 201 ezer ugy tünik nem zavar.
"Jártál te egyáltalán a faludon kívül valahol" kérdésedet már "elsütötted" @quadrocopter-nek is és nem igazán vall kulturált társalgásra, hanem inkább a másik lenézésére, ami nem helyes.
"mi az hogy kötelező??" 2015. szeptemberében az EU elfogadott egy határozatot (4 ország ellene, köztük M.o. is, 1 tartózkodott, tehát a többség elvét követve minden országra érvényes, ha megszavazta, ha nem!), mely szerint elosztási kvóták nem szerepelnek szám szerint és amely a menekültügyi eljárás lefolytatásának idejére szól és nem a betelepitéséről. Tehát azért "kötelező", mert az EU országok többsége megszavazta!
Tekintettel arra, hogy nem személyesen "beszélgetünk", igy az irásjelek használata kérdőmondat esetén is elkerülhetetlen... és ez nem "olvasói szellemi szint" kérdése, csupán pontos kifejezése mondandódnak, vagy a kérdésednek.
További kellemes időtöltést!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.