Úgy tűnik, hogy a magyar állam kommunikációját a Kremlben tervezték. A Nyugat az internet cenzúrája felé fordul. Egyértelmű a hasonlóság az orosz kormányzati propaganda és a magyar között, ez az egyik legerősebb benyomás, végigolvasva a RAND intézet elemzését a Kremlből irányított agymosásról. A RAND Corporation a világ legnagyobb katonai elemzésekkel is foglalkozó nem állami kutatóintézete. Az évente körülbelül 300 millió dollárból (közel 90 milliárd forintból) gazdálkodó szervezet jelentős állami támogatást is kap, elsősorban az USA hadseregétől, de független és pártsemleges intézetként hirdeti magát 1948-as megalapítása óta. Foglalkoznak többek között űrkutatással, mesterséges intelligenciával és háborús szimulációkkal is. Az orosz állami propagandáról szóló elemzésük tavaly készült, és elsősorban azt mutatja be, hogy milyen pszichológiai hatások miatt fogékony a nyugati közvélemény az orosz sugallatokra. Az elemzés szerint a 2008-as grúziai háború után indult be nagyon az...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@Clavigo: igen, csak bözsinéni van 9 millió, míg aki érti mi történik az országban és hajlandó megmozdítani a seggét abból van 100 ezer.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.