Bár a tengerentúli “konzervatív” médiában hasított, itthon egyedül a vallásos 777 blog foglalkozott a Kanada Ontario tartományában elfogadott, rejtélyesen csak a kódszámán emlegetett “89-es törvénnyel”. A blog még az amerikai oldalakhoz képest is erősen félremagyarázta a törvényt, az általuk “elmebetegnek” nevezett jogszabály miatt szerintük gyermekek a családjukból kiemelhetőek lesznek, amennyiben szüleik ellenzik az LMBT-jogokat és “ideológiát” (bármit is jelentsen ez utóbbi). Először is (és tényleg csak a blog szerzőinek kedvéért) kezdjük a rövidítéssel: az LGBT egy felől magyarul LMBT (a Q, I, stb kiegészítést, ami a queert és az interszexuálist jelenti – ez utóbbi speciel kifejezetten fontos, az igen ritka, de nagyon nehéz helyzetben lévő semleges neműeket jelöli, nem pedig a nemi identitását keresők, ilyen kategória nem létezik – hagyjuk, mert senki sem használja), és a rövidítés feloldása sem stimmel: leszbikus, meleg (nem homoszexuális, hiszen a leszbikusok is azok),...

Forrás: hirkut.hu
Feltöltő: tarnayk
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.