A szerdai Magyar Nemzetben jelentek meg azok a képek, amelyeket a lap fotósa még pénteken készített a ferihegyi repülőtér magángépek fogadására használt terminálján. Ezeken Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád látható, Demján Sándor bankár-oligarcha társaságában, amint ugyanarról a magánrepülőről szállnak le. Az újonnan 16,5 milliárd forintba kerülő, Bombardier Global 6000-es gép a Kínához tartozó Makaóról érkezett Budapestre, és Habonyon és Demjánon kívül még legalább két utasa volt. Egyrészt Békés Balázs ügyvéd és adótanácsadó, aki a médiában korábban mint a külföldi adóeltitkolás szakértője szerepelt, valamint az a Sallay András, aki Demján és egy másik oligarcha, Csányi Sándor OTP-elnök közös cégének, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke. A Magyar Nemzet és a szintén a helyszínen tartózkodó Hír TV munkatársainak megjelenése elég nagy riadalmat kelthetett Ferihegyen, mert hirtelen rendőrök bukkantak fel a helyszínen. Ők arra hivatkoztak, hogy az újságírók illetéktelenül...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
Na hát mért is nem kell orbán vicctornak az EU ÜGYÉSZEINEK JELEN ÉRDEKLŐDÉSE A NEMZETBIZTOS ÜZLETEINEK ELEMZÉSÉRE,ÁTVILÁGÍTÁSÁRA???-
a HABRONGYOS ÉLETMENTŐ NYILVÁN A DEMJÁN PAPI!-várom a napot amikor ezeket a bűnözőket a MAGYAR NÉP LINCSELI.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bakegya
Na hát mért is nem kell orbán vicctornak az EU ÜGYÉSZEINEK JELEN ÉRDEKLŐDÉSE A NEMZETBIZTOS ÜZLETEINEK ELEMZÉSÉRE,ÁTVILÁGÍTÁSÁRA???-
a HABRONGYOS ÉLETMENTŐ NYILVÁN A DEMJÁN PAPI!-várom a napot amikor ezeket a bűnözőket a MAGYAR NÉP LINCSELI.
karma1
@bakegya: Most realizalhattak azt a tobbszazmillios kolcsont, amit orban kuncsorgott ki Kinaban alig egy honapja...Cserebe megigertek, hogy annyi kinai johet ellenorizetlenul tovabbra is, amennyit akarnak.
solidedge
A 26. Maffia Világtalálkozóról érkeztek vissza.
Qqberci
Ez csak azért van, mert helikopterrel túl hosszú lett volna az út...
Nessy
@karma1: Letelepedési kötvényért magángéppel Ferihegyre, hogy tankolás után tovább menjenek nyugat Európába!
karma1
@Nessy: Svajcba? ...:o( Gondolom, oda kell elsosorban kimenekiteni a penzt, mert meg mindig ott vedik a legjobban a banki adatokat...
Azert en meg emlekszem arra, hogy kb.3-4 eve orban erosen kirohant a svajci bankok ellen, es mondta, hogy mar csak egy hajszalnyira vannak attol, hogy a svajci bankoknak kulonleges esetekben ki kelljen adnia a szamlatulajdonos adatait. Hat nem tudom, hogy eddig ki kellett-e adni, ha valamilyen buncselekmeny gyanuja merult fel, de az tuti, hogy ezert csak egy-ket igen rovid kirohanasaban lobbizott a csuti torpe (nana, hogy nem gondolta komolyan, de gondolta, hogy egy kicsit hulyiti az embereket).
dr. prédikátor
Nincs ezen mit meglepődni!!! Megint eldugtak Makaon pár milliárdocskát az inségesebb időkre!!!Ahol ez a lófejű hablatyárpi megjelenik ott csak pénzt lopnak!!!
nezelodo
@solidedge: Hogy mondhatsz ilyent, majd mindjárt kioktat a gumicsizmás, mert ebből az is következik, hogy azok a rendőrök is a maffiparancsnokság emberei.
lópicigáspár
Tankolás után már indultak is tovább Tortugára...! :)))
karma1
Ha jol emlekszem, akkor Gyurcsany eppen demjannal kapcsolatban mondta azt, hogy "el lehet menni ebbol az orszagbol" - sajna, csak ennyit ragadtak ki a beszedebol, csak a folytatas marad le mindig: "es el lehet vinni oda a vallalkozasokat, meg lehet nezni, mennyi nyugdijat kapnak ott az emberek, stb..." , mivel pont a legelso magyar oligarcha demjan volt az, aki dudorgott az adok miatt, meg ugy altalaban minden miatt. Most bezzeg nem kell szegyenkeznie, azt csinalhat, amit akar, csak eppen jol kell nyalni a mini-szterelnoknel, es mar azt csinalhat, amit akar.

A vicc az, hogy a kulfoldi nyugdijak azota messze magasan elhagytak a magyar nyugdijakat, viszont nem is Gyurcsany van az e'len...:o((
Cefi
@nyanya001: Tetszik, tetszik. Azután rájövök hogy az ellopott nyugdíjunk, az adónk van benne, és amit tapasztaltam a kórházban, hát nyílik az AMD a zsebemben...
nyanya001
@Cefi: És a uniós pénzeket már ne is említsük...
lópicigáspár
@Cefi: Hagyd az AMD-t a fenébe! A kihajtható válltámaszon kívül semmi okos nincs rajta, magyar gyártás tele akadállyal és hibával! A hagyományos AK-47-nél még mindig nem csináltak jobbat és mivel fix fatusás, nyitogatni se kell!! :)))
Cefi
@lópicigáspár: Na, na! 10 cm-ről homlok előttről hirtelen őszintévé válik a paciens...
Cefi
@lópicigáspár: És ami lemaradt: nem feltűnő a kabát alatt.
lópicigáspár
@Cefi: Ha már ott tarják, mindegy mit mond, hacsak nem ő a Segal Pista! :)))
Cefi
@lópicigáspár: Na az, akin beszarok a röhögéstől, ha kapcsolgatás közben meglátom a tv-ben. Az a mozgás, plusz az az alkoholtól duzzadt fej... És már énekel (?) Is! Tiszta hasselhof...
lópicigáspár
@Cefi: Az UZI jobban elfér... csak annál meg az a baj, hogy igencsak kapaszkodni kell, ha nem akarsz hanyatt esni egy rövid sorozatnál! :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.