Az Index és a Závecz Reserch reprezentatív közvélemény-kutatása azt vizsgálta, hogy mennyire demokratikus Magyarország az emberek szerint.

Ötfokú skálán kellett értékelnie a megkérdezetteknek a mgyar demokrácia működését. Összességében 2,7-es átlagosztályzat jött ki arra a kérdésre, hogy

„Mindent összevetve, Ön mennyire elégedett Magyarországon a demokrácia működésével?”

Élesen különbözően látják az országot demokratikusnak vagy nem demokratikusnak az egyes pártválasztó csoportok. A DK-sok és a kis baloldali pártok szavazói nagyjából már buktatnának (1,6-1,7-es átlag), az MSZP-sek és a jobbikosok 2,3-ra osztályozták a magyar demokrácia állapotát, míg a fideszesek sokkal jobb, de még mindig csak erős közepesnek számító 3,5-ös átlagosztályzatokat adtak.

A kutatás megállapítja, hogy egyre nagyobb a törés Budapest és vidék, valamint a tanultak és az alacsonyabb végzettségűek között. A fővárosiak az átlagosnál jóval alacsonyabbra értékelik a magyarországi demokráciát, míg a fideszesekre és az idősebbekre a demokráciával való nagyobb elégedettség jellemző. A budapestiek csak 2,3-as osztályzatot adtak, a megyeszékhelyeken élők 2,9-et, a községek lakói 2,8-at, az egyéb városokban élők pedig 2,7-re osztályozták a magyar demokráciát.

A magyarországi demokrácia működését a politikai hovatartozásuk szerint ítélik meg elsősorban az emberek, ezenkívül azonban az iskolai végzettségnek és a településtípusnak is van befolyása:

az érettségizettek és a diplomások, valamint a fővárosiak körében a demokrácia működését illető negatív hangok elterjedtebbek (15-20% közöttiek), mint más rétegekben.

A hazai demokrácia nagymértékű érvényesülését főképpen a Fidesz hívei érzékelik, de körükben is csak 22 százaléknyi ez a csoport. Rajtuk kívül még a 60 év felettiek és az alacsony iskolázottságúak körében átlag feletti (17, illetve 14%) a demokrácia összetevőivel való elégedettség mértéke

- derül ki a kutatásból.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Irány a 11-es busz, 5 percenként jár és kevés kivétellel már mindenütt megcsodálhatod a villákat, akiknek a lakói jobban lobbiztak nálad.
Pálinkás Pál
Huh..de szépen lett megfogalmazva az átlag fidesz szavazó.."alacsonyabb végzettségűek"... meglehetett volna egyszerűbben..gyengeelméjű...
Zeta
Elégcdettlenek!
Aztán tavasszal ott a 2/ 3, azt mivel fogják magyarázni?
Kötelezővé tenném a szavazást, állampolhári kötelesség!
kukac50
Aki a Fideszre akar szavazni az előbb olvassa el Jürgen Róth Pintér Titka című könyvet vannak benne nevek is. Demokrácia az nem működik Magyarországon,ott nem szoktak politikusok uszítani plakátokon, Nem ítél a kormány éhhalálra embercsoportokat, nincs ekkora szakadék a fizetések között vidéken és a fővárosban dolgozók között.
desiro
@justhpeter: Nem eléggé itt van példának verőce21...
quadrocopter
@justhpeter: Száj -és korömfájás van az akolban, Mészáros sem a szívecsücske minden bégetőnek, hát még a gazdája!
Desischado
Aki ezzel a mocsok rendszerrel meg van elégedve, az vagy birka, vagy gerinctelen, haszonélvező féreg!
Sámannus
Ez csak azért lehet, mert a habonynál szopnak, orbánnál hajlonganak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.