A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a közelmúltban vádat emelt azokkal a fiatalokkal szemben, akik korábban biofüvet árultak budapesti középiskolájukban.

Négy tizenéves diák 2014. őszétől egészen 2015. tavaszáig új pszichoaktív anyagot, úgynevezett biofüvet vásárolt, majd eladta azt egy budapesti IX. kerületi iskolában, írja az ügyészség.hu.

A fiatalok saját vásárlásukhoz és fogyasztásukhoz szükséges anyagi fedezetet próbálták ezzel előteremteni. Az anyag beszerzésének forrása a fiatalok egyikének  idősebb ismerőse volt, aki a biofüvet termesztette, majd saját fogyasztása mellett értékesítette.

Az egyik diákot a rendőrség 2015. március 18-án a saját iskolája mellett igazoltatta és nála csekély mennyiségű adagot talált. A bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádolt négy –biofüvet termesztő, illetve az iskolában értékesítő – fiatal szabadlábon védekezik, a tőlük vásárló iskolatársaik tanúként szerepelnek az ügyben.

ügyészség.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.