Úgy újították fel a meglévő négy szovjet honvédségi helikoptert, hogy azok modern védelméről – páncél, infracsapda – nem gondoskodtak. De az éjjeli bevetést sem könnyítették meg két gépen.

Nem sikerült valami jól a négy szovjet/orosz Mi-17-es szállító helikopter felújítása a Magyar Nemzet szerint. 

Cikkükben ugyanis azt írják, az lemúlt évben mintegy négymilliárd forintból nagyjavításon átesett gépeknél még az alapvető védelmi berendezéseket sem sikerült beszerelni.

Se páncél, se infracsapda – így sikerült felújíttatni a katonai helikoptereket

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

Ilyen például az infracsapda, ami a vállról indítható rakéták ellen tud védelmet adni (mert a kilőtt magnéziumfáklyára megy rá a rakéta, nem a helikopterre szerencsés esetben), vagy a páncélvédelem, ami a pilótákon és legénységen túl az érzékenyebb egységeket (hajtómű például).

Ezeket nem sikerült beépíteni, pedig az oroszországi gyártó készletében szerepelnek ilyenek, az infracsapda konkrétan automatizált, és borsos ára ellenére is megérte volna a beépítése, mert legalább 8 évig szolgált volna a gépeken.

A páncélvédelem hiánya miatt a cikk szerint a május végén visszahozott gépek már a csöves fegyverek tüzétől és a repeszektől sem képes megvédeni a rajta/benne utazókat. A környező országokban, ahol Mi-17-es és Mi-8-as típusokat használnak, ezek a védelmi képességek megvannak.

A Magyar Nemzet cikke szerint a kiküldött négy gépből kettőnek a kabinvilágítása nem volt kompatibilis az éjjellátó készülékekkel, ezt is ki lehetett volna javítani a nagyjavításon, mert ezáltal az éjjel bevethető gépek száma 4-re nőtt volna. De nem sikerült, nem lett megrendelve ez a javítás.

A cikk felhívja arra is a figyelmet, hogy a kormány most készül 12 Mi-24-es harci helikoptert újra csatasorba állítani, ezeket is nagyjavításra küldik ki, és ezeknek még bonyolultabb követelményeket kell kiállniuk, vagyis jó lenne, ha ügyelnének arra a honvédségnél, hogy milyen felújítást is kérnek a helikopterekre. 

És nem árt a megfelelő védelem és éjjellátó képesség beszerelése mellett fegyverzetet sem vásárolni a Mi-24-esekhez, mert az ötéves leállításuk alatt (amíg a gépek a szabad ég alatt álltak) a honvédség eladta a rakétakészletüket.

(Címlapi kép: kormany.hu/Botár Gergely)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Potenciális ellenféllel javíttatjuk, mert már erre sem vagyunk képesek. Mit találunk most a Dunai Repülőgépgyár helyén? Magyarország erősödik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
egyvandor
Potenciális ellenféllel javíttatjuk, mert már erre sem vagyunk képesek. Mit találunk most a Dunai Repülőgépgyár helyén? Magyarország erősödik.
magyarbakancs
Van egyáltalán hadra fogható technika a kezünkben?
sokanvagyunk
@magyarbakancs: Lovas nemzet vagyunk, annak meg minden tartozéka megvan...
namihami
Nincs ezekkel a gépekkel semmi baj. Mi ezekkel a ""fegyverekkel"" harcolunk a békéért. Arra (és csak arra) pedig tökéletesen megfelelnek. Ezt hívják PACISTA HONVÉDELEMnek.
justhpeter
Ez a lovasnemzet igaz. A kormány pedig állampolgári jogon biztosítja mindenkinek a "lószerszámot".
quadrocopter
Szóval mire is ment el a 4 milliárd? Kinek a számláján pihen a lé?
papa.49
Akkor az igazi ,,GENERÁLBA FESTÉS,, megtörtént!!!
Az is érdekelne kirendelte ezt a semmit meg 4 milliárdért, és ki tette zsebre mindkettőt Moszkváig kéne rugdosni !!!
36
Én úgy látom-szomorúan-hogy a honvéd vezérkarban sem történt meg a rendszerváltás-fejben sem.
A tábornokok maradtak a szovjet mintájú, még mindíg a 70-es, 80-as éveken álmodozók.:(

Ismét csak azt tudom írni: Sebaj! A szlovákok, csehek, lengyelek, innovatívak helyettünk, ezen a területen is.
Pálinkás Pál
Nem baj..mezőgazdasági tevékenységhez/permetezés,pocokűzés/ még jó,annak nem kell páncél!!!
F_Viktor
A páncél, az infracsapda ára az extra lé a már kikalkulált lenyúlásból.
Harcolni úgysem fognak ezek a gépek, orbánnál csak a szájkarate játszik, kisebb súly, olcsóbb fenntartás, plusz lenyúlható közpénz.
Valaki(k)nek és családjuknak nagy örömet okoztak az a magyar adófizetők.
Minden happy, így szép az élet orbanisztánban.
Főlökött
A cikket író személy, keveri a szezont a fazonnal. A Mi-8 és a 17-es, soha nem volt harci helikopter, szállító feladatokat látott el. Soha nem is volt páncélzata, mivel nem közvetlen harci - feladatokat hajtott végre, hanem szállítási, deszantolási, eje-s feladatokat.
Hozzáteszem, mindegyik Mi-8T és 17-esben van hőcsapda, tehát ez is csúsztatás. Igaz, a finn gépeket nem ismerem, így lehet, hogy azokban már nincs.
A rakéták eladása sem gond, mivel 90' évek elején került elpuffogtatásra, a 60' években gyártott rakéták halmaza, egy gyakorlaton és a mennyiség 20-30 % már 'nem ment el' azaz bentmaradt az UV-blokkban, meghibásodás miatt.
Egyetlen páncélozott helikoptere volt a seregnek, az a MI-24-es. Azokban is van, mindegyikben hőcsapda, igaz a volt 'NDK'-s gépek is játszhatnak ezen hatalmas "fegyverkezésben".
36
Csak említeném, hogy Csehországban, június elején tartották az IDET védelmi ipar és biztonság technika világkiállítást Brno-ban. Aki érdeklődik a téma iránt: DefenseWeb TV-én megtekintheti az IDET bemutató videóit.

A gyártók, minden féle harceszközt elvittek, a legújabb fejlesztéseket.
Gondolom, magyar részről, senki nem volt ott.-már mint érdeklődő, mert gyártani, nem gyártunk úgy sem semmit. Minek is. Nehogy a romlott és haldokló nyugat technológiája beszivárogjon a magyar honvédelembe.

Ami még érdekes és ebből látszik, hogy a fegyveripar nem ideológia függő, hogy a cseheknél, a !törökök! is kiállítottak.
Nem igazán olvastam, vagy láttam ellenkezést azzal kapcsolatban, hogy a török az diktatúra, és mit keresnek ők a "demokráciában" az eladó harceszközeikkel.
F_Viktor
@36: Írod:
"Nem igazán olvastam, vagy láttam ellenkezést azzal kapcsolatban, hogy a török az diktatúra, és mit keresnek ők a "demokráciában" az eladó harceszközeikkel."

Azért, mert Törökország jelenlég még NATO-tagország.
Zeta
Valaki megint szakértett!
Akár a grippenek megrendelésénél.
36
@F_Viktor: Na, jó, jó. De hát, a "nemzetközi helyzet":)
Equus
@Főlökött: a 29 volt NDK-s gépek utsó darabjait most vágják szét. 51-es út dunavarsányi elágazás, Baja felé jobbra. Ezrednyi mennyiségű, komoly harcértékű gépek ruhadtak évtizedeken keresztül szabadtéren. Jó műszaki állapot, rengeteg még repülhető óraszám... de a bankkonszoliodáció és a kárpótlás fontosabb volt
Equus
a 4 gépbe majd raknak konyhát, tárgyalóasztalt, kap bivalybőr, fekvőhellyé is átalakítható úlésgarnitúrát, külön hűtőt a disznótorosnak, különt a pálinkának. Egyikbe meg be lehet majd állni a Nemzettemető tezsvér mikrobuszával is.
A gaz ellent meg majd a parlamenti őrség fogja összefogdosni egy óriási hálóval. Majd a nemzethy betyárseregh besegít karikásustorral
karma1
A draga Hofi jut eszembe, amikor a katonai Trabantrol beszelt... " Ugy ahogy van: ellenszer!"
nyanya001
@quadrocopter: Tízmilliárdot költünk az orosz helikoptereink felújítására
Az idei költségvetés módosításával 10 milliárd forintot különítene el a kormány a Magyar Honvédség orosz helikoptereinek felújítására. Korábban évekig kereste a lehetőségeket a kormány, hogy a régi járművek helyett új helikoptereket vásároljon, de tavaly eldőlni látszott, hogy nem lesz helikopterbeszerzés, hanem a régi Mi-24-eseket tennék ismét üzemképessé.
444.hu/2017/05/19/tizmilliardot-koltunk-az-orosz-helikoptereink-felujitasara
36
@nyanya001: Visszagondolok Orbán ötletelésére, amikor közös európai hadseregről beszélt.
:) Felnevetek amikor azt a lehetetlenséget látom gondolatban, amikor a francia és német katonák, ugrálnak be a MI-24-es és MI-8-as helikopterekbe, mint egységesen rendszeresített eszközökbe.:) Soha.
papa.49
@Főlökött: Ebben te vagy a szakértő azt tudom tehát a te szavad a hiteles, mivel te vezeted is ezeket a masinákat...
Csizmás Kond
...ismét igencsak nagyon nagy a szakértelem...sokakban...főleg azokban akik még puskát sem láttak csak filmen.
papa.49
@nyanya001: Valaki írta fentebb hajaz erősen a vadászgépek vásárlására!!!
quadrocopter
MI-8/MI-17 SZÁLLÍTÓHELIKOPTEREK ALKALMAZÁSA A MAGYAR
LÉGIERŐBEN
A MI-8 „HIP” többcélú szállító helikopter, amely alkalmas csapatok és utánpótlás szállítására,
valamint nem irányított rakétáival saját csapatok közvetlen tűztámogatására. Bár szállítóhelikopterként
tervezték, a hadműveleti alkalmazás során bizonyította sokoldalúságát. Ha szükséges egyaránt
használható harci, kutató-mentő, vagy tüzérségi-tűzfelderítő helikopterként is. Külső
függesztményrendszere lehetővé teszi nagyméretű, a tehertérben el nem helyezhető terhek szállítását
maximum 3 tonnáig.

A MI-8/17 helikopterek nem irányított rakétafegyverzetének rendeltetése terület és vonalas célok,
páncélozott szállító járművek, tüzér és rakétakilövő állások, rádiólokátor és vezetési pontok, vasúti
katonai szerelvények, menetet végrehajtó, illetve összpontosítási körletben lévő élőerő és harci
technika megsemmisítése. Megsemmisítő eszközként SZ-5K, vagy SZ-5M nem irányított rakéta került
rendszeresítésre, 64 db rakéta négy darab UB-16-os indító blokkban a MI-8-as és 192 db rakéta hat
darab UB-32-es indító blokkban a MI-17-es helikopteren.
www.repulestudomany.hu/kulonszamok/2005_cikkek/nagy_janos_orosz_zoltan.pdf
Főlökött
@Equus: Az 'NDK'-s gépeknek nem volt gazdája sajnos. Megkaptuk, megérkezett Szentkirályszabadjára, a 87. Bakony Harci Helikopter Ezredhez, de mivel papírjait nem hozták, a két század közötti üres területre cseszték, a szabad ég alá. Na ott rohadt addig, míg megjöttek a gépek papírjai is, de utána is. Megérted miért.
Ezen repülő eszközöknek két idő 'ketyeg' Egyik a repülési idő, a másik a naptári idő. Ha ezek közül a naptári lejár, vége. Repülési időnél -> nagyjavítással lehet hosszabítani ( Ezt régen a PG végezte, igen minőségi módon ! ). Az 'NDK'-s gépek mindkettőben jól álltak, lehetett volna őket használni, de...
Ha elteszek egy repülő eszközt 'pihizni', akkor le kell konzerválni. Na ezt a németek megtették. Igen ám, de évente egyszer ki kell konzerválni, feltölteni a szükséges anyagokkal ( oxigén, nitrogén, hajtómű-főreduktor olaj, hidraulika olaj, hajtásláncba olaj...stb. ha leszedték a forgószárnyat, azaz megbontották az eszközt, akkor még be is kell repülni, + egykúponfutást is kell vizsgálni, szóval igen sok mindent kell tenni ), megpörgetni - berepülni és visszakonzerválni. Na ez nem történt meg, csak egy gép esetében, mely az ottani ezredparancsnoki gép volt. Ezt is csak kíváncsiságból rakatták össze egyszer és berepülte B.Gy. alez., akkori ezredparancsnok. 95-96 ban volt, s akkor a repideje, ennek a gépnek 70-80 óra volt ! Utána ment vissza rohadni a többi közé...

Mivel nem történtek meg a szükséges dolgok, állagmegóvás céljából, így ment a levesbe az egész ezrednyi helikopter sereg. Gondold végig, mizus a Mig29-esekkel ? Gondolom ugyanezen a vonalon mozognak azok is, csak Kecskeméten.
Főlökött
@papa.49: Igen 10 évet lenyomtam a 87. Bakony Harci Helikopter Ezrednél, mint pilóta, mindegyik típust repültem, a végére-utolsó 2 évben már berepülő is lettem. Sajnos azóta már bezárták a repteret.
Hozzáteszem, nagyon okosan válogatták össze az eszközöket. Mivel a Mi8-17-nek a sárkányszerkezete, a 17-24-nek a hajtóműve volt megegyező, így elég volt 2 sárkány és 2 hajtóművet (TV2 és 3) megtanulni, az összes típushoz.

87. Bakony Harci Helikopter Ezrednél 4 század volt, 1-2 harci, ezek MI24-esek voltak, volt egy szállító, Mi8-al és egy vegyes, 17-esekkel. Volt még egy zavaró egység, 2db 17-essel, ezeket becézték pinpong asztaloknak, mert a két oldalán antennahalmok voltak - burkolva.
8-17-es soha nem volt páncélozva, mert légi ténykedés során, a 24-esek biztosították a terepet a deszantoláshoz, vagy bármihez. Igaz volt fegyverzete, Mi8-nál 4, 17-esnél 6 UV blokkot lehetett feltenni, melyekből nem irányítható rakétákat lehetett elpuffogtatni. Ezek a rendszeresített 16-os UV blokkok voltak és magyarán arra ment a rakéta, amerre a gép iránya mutatta. Irányított rakéta Mi8-17-esen nem volt.
Mi-24-re már lehetett pakolni rendesen, irányított és nemirányítottat is. Mindegyik típuson volt hőcsapda, 8-17 esetén a hátsó ajtó felett, 24-nél hátul a svancon, mindkét oldalon 2-2 blokkban. Egyesével és sorozatban is elpuffogtathatóak voltak. Úgy képzeld el ezeket, mint egy sörétes töltény, csak 2x akkora és ezek egy sinben-öntvényben vannak, egymás után.
Nagy vonalakban, az akkori technikáról.

Érdekesség ként :
jetplanes.blog.hu/2017/04/05/ujra_szolgalatba_all_ami_ki_sem_lett_vonva
lhsn.hu/mi-lesz-a-helikopteres-kepesseggel/
36
@Főlökött: Hát, ez annyira jellemző a magyar vezetésre: az áthidaló megoldást 30 évre titkosította a HM.
De ki elől titkosították? A katonák elől? A civil nyilvánosság elől?
Tehetetlenek, töketlenek, nem érdek és kész. Bunkó politikusok!:(
Főlökött
@36: Mondok aranyosabbat ! Leszerelésem előtt 1 héttel, még osztályozó vizsgára kellett mennem. Tehát azért repültem át Szolnokra, hogy letegyem, beírják a hajózó könyvembe és annyi. Elpörzsöltem 2x 1100 littyó kerót, csak ezért. Parancsba kaptam, tehát igen, értettem, menet...

2008-2009 körül, egy volt kollégámmal betipegtünk a Hadkiegre, mert egy igazolás kellett volna tőlük. Vittük a hajozó - pilóta könyvünket is, hogy lássák, mire - mit - miért kérünk. Kiderült, azt sem tudják, hogy a területükön élünk, hogy két kiképzett hajozó 'lézeng' ( egy 21-eses és egy helcsis ). Fel is passzolták a kérdést, nem akarunk gripenen repülni, mert ha bevállaljuk, 3/4 év nyelvokítás után, irány Kanada. Mindketten mondtuk, hogy elég volt a seregből, egy életre.
Szóvan nem csak a technika terén nincsenek toppon, de a kiképzett személyi állomány terén sem.
A hab a tortán, az igazolást pedig honnan kellett kérnünk ? A Hadtörténeti Múzeumtól, mivel múzeális értékek lettünk :) :). Onnan meg is kaptuk.
Főlökött
@papa.49: Öregszem...a túrót ! 18 vagyok, csak régebb óta...

De viccet félretéve, bocsi, rosszul emlékeztem, a 8-17 esetében, a hőcsapdák az ajtóban voltak, mármint a hátsó ajtóban. Már kopik a tudásom...
Itt látható, az első képen : iho.hu/hir/amig-ujak-nem-lesznek-nagyjavitott-mi-8-asokat-kap-a-honvedseg-140403

Jobb oldalon, a kinyitott ajtónál felül, a fegyvertartó rudazat felett, a zöld festésében, látható két ívelt kiképzés, na oda mentek a piropatron sinek...Ha elpukkantottad, az egész sint cserélték.
Equus
@Főlökött: hány Ft-ot is ér egy ilyen szinten képzett pilóta? (gondolom, a 21-es sem 100 órát repült). Idióta hivatalnokok ülnek az arannyal teli ládán. Ezért tart itt ez az ország ahol... :(
36
@Főlökött: Hát...Rendesen "vitrinbe" raktak benneteket. Szomorú.:(
Öszintén, nekem annyi kapcsolatom volt/van a katonai repüléssel, hogy a 80-as és 90-es években gyerekként, fiatalként modelleztem/maketteztem. Apám(csak családok közti barátság volt, nem katona bajtársi) barátsága az akkori szolnoki helikopter bázis parancsnokával és több tiszttel..hmm sajnos a nevükre már nem emlékszem. Engem nagyon lelkesített(most is lelkesítene, ha...) a katonai repülés. Szerettem a katonákat. Nehéz volt akkoriban jó minőségű repülőgép és helikopter maketthez jutni, de azért valahogy a fent említett katonákon keresztül mindíg kaptam vagy kész, vagy dobozolt maketteket. Festéket, ragasztót meg valahogy megint csak összegubiztam.
Sajnos a gengszter váltással nyugálományba helyezték őket is.
A 90-es években, már megjelent a Top Gun című lap. Minden számát megvettem. Akkor már, olvasni lehetett a magyar katonai repülés, leépítéséről.:(
De, jött új "kapcsolat" a katonákkal.
A gimnáziumban, egyik osztálytársam apja, műszaki tiszt volt a kecskeméti repülőbázison. Életem legnagyobb élménye volt-nem is tudom, hogy sikerült bejutni,-de amikor megérkeztek a MIG-29-es gépek, egyet megnézhettem és bele is ülhettem a javító hangárban. (Szerintem a világ egyik legszebb gépe.) Emlékszem, ott voltak a cirill betűs karbantartási papírok is. Húú, az nagy volt.
Azután jártam a repülőnapokra is, ha esett, ha fújt, kecsóra.(Manapság az sincs, a büdös életbe!)
Főlökött
@Equus: Halmozzam az élvezeteket, a kollégám Kassán repült, így az Ő hajózó könyve, nem igazán magyarul íródott :). Az egészet le kellett fordítatnia, hivatalos módon, magyarra, hogy itthon elfogadják. Nem volt számára olcsó mulatság...

Első évben 280 óra repülés...utolsó évben 32 óra, úgy, hogy hiénának tituláltak, mivel berepülőként, majdnem mindegyik gépindításnál ott voltam.
Leépítettek mindent, a pilótákat is. Már régen rossz, ha egy kapcsolót keresni kell és nem izomból tudod, hogy hol van, látatlanul is odanyúlsz.
Pl.: Mi-8-nál, 282 db kapcsoló és 48 db műszer volt :) :) Tehát szerinted, lett volna értelme a folytatásnak ? Szerintem nem igen...de jó ez így.

Azóta kisimult az arcbőröm és csakis fiatalodok :)
Főlökött
@36: Őszintén a legsiralmasabb élményem kutató-mentő szolgálatban történt :
Már majdnem váltás, sivít a riasztás, 16.00 óra körül. Még fagyott, hó is volt, de készenlét. Sorkatonák vitték az aksikat a gépbe, mivel a melegben tartottuk őket. Rohanunk, mint a veszedelem, készenlét - várakozás - apa-kocsi indít. Jön az utasítás, indít - kigurul - felszáll. No itt nagy a baj, de nem zaklattak bennünket, legyünk a levegőben... 10 perc helyett 6-7 perc alatt meg is történt. Jött a doki is, segéd is, mindenki a fedélzeten volt, egyben volt a csapat.
Érthető legyen a kutató-mentő készenlét olyan nagy 'balhékra' szakosodott, hogy 12 embert fekve elláttak a helcsiben, és mellette egy személyt még műthettek is. Szóval nem kis balhékhoz riasztották ezen készültséget.

Szóval a levegőben vagyunk, de merre ? Nyugat tájákoztató, majd ők irányítanak, irány dél ! Mindegy, csak délre ! Katonai csatornán azért elmondják, Gemenc, tehát ami a csövön kifért. Nem 250-el mentünk :) Jön az info, két gyerek a jeges vízben, Őket kell kiszedni a tó közepéről. Mivel van nálunk gumicsónak is, előre készültünk. Partról behúzzuk dokival, kiszedik a két gyerkőcöt, mi pedig kihúzzuk helcsivel Őket. Ja...
1/2-3/4 óra alatt ott voltunk, kiderült mikor leszálltunk, 10.00 órakor estek be és a búvárokat várják már a felkutatáshoz. Ott álltunk leforrázva, erre egy jószituált helyi tv-s az orrom alá tol egy mikrofont, hogy nyilatkozzak. Hát nem volt miről.
Szótlanul indítottunk, irány Taszár, tankolni és irány haza. Olyan fogyasztást hoztunk össze, hogy Taszáron 1300L tankoltunk.

A legszebb élmény, Taszár, első repülőnap. Kisgyerek odatipeg, bácsi, maga melyiken repül ? Mutatom, itt van, MI-8. Megnézhetem ? Persze, be is ülhetsz. Azt mondta, Ő is ilyenen akar majd menni.
A második legszebb élmény pécsi eje dobatás, mely visszaút során egy hölgyel az ölemben sikerült véghezvinni, melyet kértem ne kürtölje ki..Egy sportrendezvényen nem azt hallom, hogy egy pilcsi ölében ültem ? Bemutatkoztam:)Csak nézett.
36
@Főlökött: Atya ég! 10.00-kor estek vízbe és 16.00-kor riasztottak. Akkor, nagyjából már sötétben értetek oda...Hát...akkor igen nehezen ment az info. A vége pedig, gyerek temetés lett.:(

A hölgyel kapcsolatban csak annyit: kicsi a világ:)

Már csak a kutató-mentő történeted okán is, nem csak hogy helikopter képességre lenne szükség, hanem-szerintem- az országot négy régióra osztva, de legalább kettőre-minden régióban elérhető, korszerű SAR képességgel(is) rendelkező helikopterekre lenne szükség. A fenének zárták be pont ezért, Szentkirályszabadját! Inkább korszerűsíteni kellett volna.
Eriksson
Az oroszokat ezzel a megbízással igen ostobának nézték. Méghogy ők újítsanak fel NATO kompatibilis gépeket a mai forrongó orosz ellenes időkben, hááát...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.