Megszokhattuk már, hogy péntekenként Orbán Viktor beül a Kossuth Rádió mikrofonja mögé, hogy onnan szónokoljon a magyaroknak egy “interjú” keretében. Ma is így történt. A kormányfő szót ejtett a polgári engedetlenségről, amit a civilek harangoztak be a civil törvény elfogadása miatt. Orbán szerint ilyesmi tulajdonképpen nem is igazán létezik. Egészen pontosan úgy fogalmazott: „Magyarországon az az alkotmányos rend, hogy a magyar nép választott képviselői, az erre előírt szabályok szerint törvényt alkotnak, akkor azt mindenkinek be kell tartani. A magyar jogrendszerben polgári engedetlenség nincsen.” A HVG azonban előszedte egy régebbi gondolatát a miniszterelnöknek, ahol egészen másként vélekedett. „Vagy nyugalom lesz, vagy békétlenség. Vagy biztonságos kiutat találunk, vagy még súlyosabb válság lesz és zűrzavar. Egyértelművé kell tennünk, hogy az előttünk álló válságért, a fenyegető békétlenségért a demokratikus kötelékeit ledobó, az emberek véleményére fittyet hányó...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Csak a szokásos genyószopás, amikor a skizofrén elmebeteg elfelejti évekkel ezelőtti önmagát!
Egy idióta bűnöző terheli a nemzetet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@Perwool: Köszi! De én nem a bort választanám...
... de nem ám! :))
Perwool
@nemkati: Gondoltam!-:)) Rossz kislány!

A jó kislányok valójában rossz kislányok, csak még nem buktak le!
nemkati
@Perwool: Miért is vagyok én rossz kislány? Mondj egy rosszat abban, hogy elfogadnék egy ilyen édes pasit! Az a cuki kis feneke hogy feszeng a nadrágjában!
Perwool
@nemkati: Bezzeg Orbán képnél nem mondtad mondjuk azt, hogy milyen jól áll a kalap a fején!
kepkezelo.com/images/dno3wh807mp2dvp5h3ou.gif
RonaGyuri
Durva inszinuáció

ráadásul a tényeket is erősen torzítják

Ártunk és qurmányunk bölcs vezérére tegnap reggel megint rájött a szóhasmenés. „Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában arról is elmélkedett, hogy a civil szervezetek polgári engedetlenséggel tiltakoznak a civil törvény ellen, és nem regisztrálják magukat.”
Olyanokat tudott mondani, hogy „A magyar jogrendszerben polgári engedetlenség nincsen”, amire a kereszténydemokraták szájjártatója még rá is tudott tenni,mikor arról zagyvált, hogy „a Fidesz és a KDNP sosem szólította fel polgári engedetlenségre a támogatóit, és egyébként önmaga sem tett soha ilyesmit. ”!
Nos a 444.hu beszámolója szerint „Az RTL Klub híradója előszedte azt a felvételt, amin Orbán Viktor a 2007-es kordonbontásnál pont arról beszél, hogy ’egyszerű polgári engedetlenségi akciót’ hajtottak végre, mert az alkotmányos jogokat sértő, rendőri intézkedésekkel szemben megilleti az embereket az ellenállás joga.”
Nos a két dolog összemosása – s nem csak Őfensége közismert eszme és erkölcsi állapota miatt – durva inszinuáció, hiszen a civilek csupán egy bejelentési kötelezettségük tudatos elmulasztásával fenyegetőznek, míg Őfenesége és bandája tettét a tekintetes bíróság nevén nevezte: csoportos garázdaság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.