Felkerült a Parlament honlapjára egy törvénymódosító indítvány, amellyel gyakorlatilag eltiltanák az elítélt gyerekmolesztálókat minden olyan munkától, amely során gyerekkel kell foglalkozni.

A Selmeczi Gabriella, Németh Szilárd és Répássy Róbert által benyújtott módosító szerint

A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követte el, végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény elkövetőjét el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Különös méltánylást érdemlő esetben a foglalkozástól eltiltás kötelező alkalmazása mellőzhető.

Az indoklás szerint "a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények a legvisszataszítóbb bűncselekmények közé tartoznak. (...) Ezeknél a különösen visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél mind az elrettentés, mind pedig a fokozott védelem a társadalom egészének egyetértésével találkozik" – írja az Index.

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Milyen álságos is ez a társadalom a hatalommal karöltve.
Virágzik a gyermekprostitúció kis hazánkban is, akárcsak a világban.
Az állami gondozott gyerekek zaklatásával kapcsolatban is nagy a csend és ha "valaki" a zaklató, legfeljebb a gyereket büntetik.
Hányinger ez az egész. :-(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...hacsak brüsszel ebbe is bele nem szól...
elnyomott
@Csizmás Kond: Ja, a vak komondort is Brüsszel védelmezte bőszen!
Csizmás Kond
@elnyomott: ...csak most figyeltem meg...te egy csikk vagy...:)
darvinkettő
Miért?Eddig nem így volt?Az pedig nagyon nagy baj.
Peller Anikó
Jaj gyerekek, már megint szopjátok a fidezsmaddzagot. Ezek akarják megmondani mi az erkölcs elleni bűncselekmény? 17 éves fiatalok egymáson elkövetett bűncselekménye akkor mit ér nektek, örök élet börtönt vagy kivégzést. Mindkettőt megkövezni mert egymást molesztálják?

Ezek a padkányok mondják meg mi a visszataszító? Meg mi a nemi élet szabadsága? Ti meg tapsoltok nekik?

Az erőszak ami büntetendő, nem a szabadság. Csak meg kell nézni a neveket, selmec répás szilárd. Szerintem ez az ami büntetendő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.