Tóbiás József, Baja Ferenc és Molnár Zsolt is helyet kapott Botka László kampánycsapatában.

Tóbiás Józsefet, az MSZP volt elnökét, nevezte ki az MSZP kampányfőnökének Botka László, a párt pedig már most átáll kampányüzemmódra. Tóbiás egyik első lépéseként létrehozott egy kampányigazgatóságot, a csapatban csupa meglepő neveket találunk. Ott van például Baja Ferenc és Molnár Zsolt. – írja az Index.

Meglepő nevek Botka kampánycsapatában

(Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI Fotó)

Botka László már a miniszterelnök-jelölti programjában azt ígérte, hogy az MSZP a vezetésével gyorsan kampányüzemmódba kapcsol. Bár a választásokig még legalább 10 hónap van, Botka már ki is nevezte a párt kampányfőnökét. Tóbiás nem meglepő választás, hiszen a tavalyi kongresszuson Tóbiás volt Botka szövetségese a Molnár Gyula-Hiller István párossal szemben.

Meglepő azonban, hogy Tóbiás pénteken úgy döntött, létrehoz egy kampányigazgatóságot, amely a pártot és Botka kampányát irányítja majd a következő hónapokban. Ebbe a kampányigazgatóságba pedig régi és nem olyan régi motoros szocialistákat hívott meg. Az Index információi szerint a kampány irányításába bekerül:

Molnár Zsolt, aki a 2014-es választási kampányban volt az MSZP kampányfőnöke. Az eredmény ismert, a Fidesz kétharmadot szerzett. De Molnár beválogatása azért is váratlan, mert a tavalyi pártelnöki harcban nem kis része volt abban, hogy Botka ne legyen választmányi elnök, Tóbiás pedig elnök. Botka a tavalyi interjújában elég elítélően beszélt a kongresszust megelőző "tartalom nélküli pozícióosztozkodásról", és nem titkolta, hogy Molnár Zsoltra is céloz.

Baja Ferenc, az igazi régi motoros MSZP-s, aki Horn Gyula minisztere is volt, ő is bekerül a kampányigazgatóságba. Ez annyiban kevésbé meglepő, hogy Baja jó pár kampányt végigcsinált, többet irányított is, és Tóbiás, illetve Botka nagy támogatója volt a tavalyi kongresszuson. Annyiban viszont meglepő, hogy Baja részvétele a kampányban feltehetően aligha tudja könnyen elhitetni a választókkal, hogy itt épp egy nagy megújulás zajlik.

Tóth Bertalan frakcióvezetőt is felkérte Tóbiás. Ez a legkisebb meglepetés, hiszen elég logikus, hogy a parlamenti munka irányítója tisztában legyen a kampánystratégiával és az egyes konkrét húzásokkal.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Vén öreg ifjú volt szocik megint.
Eböl énekes halott se lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Baja Zsurki (vodkagyár) Ferenc! Csak elvezeti a Putinkához őket is.
nezelodo
@verőce21: Aszondod egy őskomcsi dakota család lenne a nyerő, mint legutóbb kétszer egymás után? Akármilyen tehetséges a simliben a szocik régi, új csapata, képtelenek annyit hazudni, és lopni még ha csúcsra járatják is magukat, mint Orbán, így igazad lesz.
verőce21
@nezelodo: (22:51) Én nem erre gondoltam pontosan, a beírásommal. De ha így értelmezed...?
Nekem valóban így is-úgy is igazam van mindig. :)
nezelodo
@verőce21: Gratulálok a fideszes szerénységedhez. Valahonnan ismerős, csak még akkor leánykori nevén jegyezte az akkori nyolcszázezres tömegpárt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.