Két fiatalkorút ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre állatkínzás miatt az encsi járásbíróság hétfőn – közölte a verdikt kihirdetését követően Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a két fiatal még 2015 nyarán követte el tettét: kerékpározás közben, az út menti árokban láttak meg egy mozgásképtelen kiskutyát, és elhatározták, hogy elpusztítják; a közeli patakpartra vitték és bottal agyonverték. Mindezt egyikőjük telefonjának kamerájával rögzítették.

A bíróság az elsőrendű vádlottat állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek és 6 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre, a másodrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett állatkínzás miatt 5 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítéletben – a büntetés nevelő jellegének hangsúlyozása mellett – rendelkeztek mindkét vádlott pártfogó felügyeletéről. Külön magatartási szabályként előírták a vádlottak részére, hogy csoportos foglalkozásokon vegyenek részt, amelynek a tematikájában kell, hogy szerepeljen az állatok védelme, gondozása, az állatkínzás jogkövetkezményeinek tudatosítása, Csáth Géza: Anyagyilkosság című novellájának elolvasása, és a könyv alapján készült Witman fiúk című film megtekintése után az állatkínzás lehetséges következményeit feldolgozó fogalmazás megírása.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Persze az egyik szarházi a polgi fiacskája volt az meg fütyiszes, tehát ergo nem büntethető!!!
papa.49
Persze az egyik szarházi a polgi fiacskája volt az meg fütyiszes, tehát ergo nem büntethető!!!
Pálinkafőző Rézüst
@papa.49: hidd el, ez nekik életük végéig tartó program lesz...
papa.49
@Pálinkafőző Rézüst: Sajna én nem hiszem, beírják ott volt oszt. közben ki tudja mit csinál, nem túlsgosan hosszú idő múlva újra hallunk majd felőle...
Cicamama55
Ki fogja tőlük kikérdezni a házit?! Nevetséges! Erkölcstant, vagy hittant tanultak ugyan?! Hogy nem volt semmi eredménye, azt ez az eset is bizonyítja!
staro2
A falusi kiskirály kölyke pedig jót röhög az ítéleten.
Majd hoz papírt arról, hogy olvasási nehézségei vannak.Valaki majd felolvassa,
Ezt a filmet pedig akkor sem értené meg ha kikockáznák neki.
archive
Letöltendő .. nah az lenne végre az igazi büntetés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.