Szerinte másképp is lehet összefogást kovácsolni, ám a magyarok erre képtelenek. „Örüljünk a kétharmadnak, becsüljük meg, ennyi van. Ennél nagyobb összefogás Magyarországon nem lesz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének csütörtöki nyilvános ülésén részt vevő vállalatvezetőknek. „Az én filozófiám szerint az összefogás erő kérdése: ha van erő, van összefogás” – mondta. Másképp is lehet összefogást kovácsolni – például a skandinávoknál –, ám a magyarok erre szerinte képtelenek. „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete” – mondta. Népszava 2007. július 27.

(Forrás: nepszava.hu, Északi által)

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Orbánnak igaza van. Nála valóban okosabb mindenki. Szerencsére. Ha viszont fél ázsiai származéknak is érzi magát, nem zárkózom el az ellen, hogy a barátjánál, az azeri gauleiternél menedékjogot kérjen és végleg letelepedjen ott.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Perwool
jav: "A haza az a hely, ahol az állam minden erejét arra fordítja, hogy a haza szülöttjeit itt letelepedőket, függetlenül politikai hovatartozásától" mindenben támogassa!
Perwool
@qxy: Oké, hogy onnét jöttünk, de annak már bő 1000 éve, nehogy már az vágja ezt az orcámba, akinek a népe csak a XV. század környékén keveredett errefelé!
Kár, hogy anno nem voltak ilyen "államfiúnk", mint Orbán, akik megakadályozták volna a gazdasági menekültek érkezését, akkor Őorbánsága most valahol Gudzsarát államban éldegélne.
durbincs
A Szülőföld az a hely, ahol az ide született - befogadott emberek minden erejükkel
közösségük,fejlődéséért boldogulásáért,gyarapodásáért,tevékenykednek ,
néha sziszifuszinak tűnő erőkifejtésekkel..száz,ezer évek óta,
ahol egy király, csak egy epizódszereplő..
nyanya001
@Perwool: Támogatja. A népirtást, a halált.
http://otpercpiheno.blogspot.hu/2017/04/az-or...
Mocskos gyilkos banda !
qxy
@Perwool: Nagyon el van titkolva hogy honnan is jöttünk. Nagyon el szeretnék titkolni. De ez más téma. Csak annyi, hogy a Szerb piramis 2000 évvel régebbi mint az Egyiptomi és milyen írás jelek vannak benne? ??? Igen, és nem véletlen hogy azok tudják meg fejteni ezeket az üzeneteket akik értik a régi Magyar róvás írást. Igen, ez titok. meg sok más is.
nevemnick
@kokopelli: csak ez egyiken van kerékpár azonosító tábla, azt meg nem fogadják el... :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél