Soros György alapítványa pénzzel segítette Hódmezővásárhelyt. Személyesen találkozott 2010 októberében a kormány által folyamatosan bírált Soros György és Lázár János, hogy az akkor még Hódmezővásárhely polgármestereként dolgozó fideszes politikussal egyeztessen egy helyi integrációs programról – írja az Index. A roma és szegény gyerekek felzárkóztatását segítő program, amely Lázárnak nagy szívügye volt, több mint 60 millió forintot kapott 2008 és 2012 között a Soros által alapított Roma Education Fundtól (REF) – egy részét Szegeddel közösen. Soros nagyra értékelte Lázár elkötelezettségét és elismeréssel beszélt róla. A hódmezővásárhelyi modell annyira sikeres lett, hogy több országban is átvették, sőt bekerült az Európai Unió legjobb oktatási programjait összegyűjtő tanulmányba Ugyanebben az időszakban találkozott a magyar származású, amerikai üzletember Orbán Viktorral is, miután 1 millió dollárt utalt át az alapítványa kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szoval akkor hogyan is allunk a Soros-berencekkel? Kik is azok?
Ejnye-bejnye, Pinokkio orra mar megint nott egy hosszut, ugye sunyitekintetu luzerjanko?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.