Igazságérzetünk alapvetően velünk született tulajdonságunk. Van, akiben épen marad, van, aki elnyomja magában. A bíróságokon már régóta nincs szerepe az igazságnak, hiszen mindent a jog szűrőjén keresztül néznek. Ezért olyan nagy a különbség a társadalom elvárásai és a jogerős bírói ítéletek között. Vitatott kérdés éppen ezért a halálbüntetés intézménye is, hiszen egy végrehajtott ítélet már soha nem fordítható vissza, ha netán később kiderülne, hogy a vádlott ártatlan volt. Ám az, hogy a génjeinkben benne van a “szemet szemért ” elv, az vitathatatlan. Ilyen eset volt például Szita Bence különös kegyetlenséggel történt meggyilkolása, amely még azokban az emberekben is megingatta a bűnösökkel szembeni humánus eljárás és büntetés igényét, akik egyébként ennek elkötelezett hívei. A hétköznapi emberek igazságérzetének bevonása a tárgyalások menetébe – esküdtszék tagjaként vagy nálunk ülnökként – eddig alapvető elem volt. Eddig! Néhány napja azonban csendben elfogadta a Parlament a...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
majd lesz még úriszék is és pallosjog is, ha hagyjuk
RonaGyuri
huhu
de mesze vagyunk attól, hogy a jog érvényesüljön! =))
Equus
majd lesz még úriszék is és pallosjog is, ha hagyjuk
bencemacska
Azt a q... életbe! Ezt hogyan csinálták olyan csendben, hogy még nem is hallottam róla?!
nevemnick
Eddig azt hittem, hogy a banánhéjon lehet a legkönnyebben elcsúszni... de nem. A magyar ,,demokrácia" az utolsó pár másodpercét éli, egy hataloméhes nemzeti szocialista taknyán vidáman megyünk a nemzeti katasztrófa felé.
quadrocopter
@bencemacska: Meg még amennyi nem szúrt szemet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.