Édesanyja írta meg nemrég, hogy nem engedték ballagni a nyolcadik osztályos aspergeres kisfiút a Mindenki című filmből ismert Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában. Most a fiú is úgy érezte ki kell írnia magából érzéseit.
Az anya miután szóvá tette, hogy miért nem értesítik őt egyetlen kirándulásról és az utolsó közös fotózásról sem, azt a választ kapta, hogy magántanulóknak nem szokás részt venni az iskolai rendezvényeken.
Hiába szerette volna, hogy Asperger-szindrómás kisfia ott lehessen ezeken az eseményeken, azt a választ kapta, „örüljön, hogy egyáltalán bizonyítványt kap, és megkapja a ketteseket, ne akarjanak még ballagást is”.
Édesanyja szerint történetük nem egyedi eset, a kisfiához hasonló gyerekeknek pedig nem speciális iskola kell, hanem speciális odafigyelés.
A fiú most úgy érezte, ki kell írnia magából érzéseit, ezért egy levélben fogalmazta meg azokat. Írását a 24.hu változtatás nélkül közölte:
„Figyelemmel követem a cikkeket és olvasgattam a kommenteket. Én, mint az ANYA gyereke, úgy vélem, hogy sokatoknak is kijárna egy hasonló diagnózis, a cikkek nem azt hivatottak vitatni, hogy én aspergeres vagyok, hanem azt, hogy nincs meg a megfelelő oktatási rendszer. Komolyan, tudjátok ti egyáltalán, hogy mi van?! Persze vannak és lesznek is iskolák, amik több, mint jól teljesítenek, de szerintetek egy ilyen hely arra koncentrálna, hogy segítsen a gyengébbnek?
Nem, sebesen haladnának előre engem lehagyva, attól még hogy azt mondjátok, átvihettek volna egy nekem megfelelő iskolába. Az még nem lesz olyan egyszerű, mint azt gondoljátok.
Nem vagyunk varázslók, hogy csak úgy bármit megtehessünk, nekünk is meg van kötve a kezünk, sőt, rajtunk vasbilincs van kötél helyett…
Először is Aspergerem van, nem autizmus, ahogy látom, sokan egy nagyra nőtt csecsemőnek képzelnek el engem, felejtsétek el. Nem az iskola mindennek a probléma faktora, én is hibáztam sokat, de ha te nem, akkor Disney egyik kis hercegnője lehetsz.
Egészen óvodás koromtól kaptam különféle emberektől különféle fejlesztéseket, amik egészen az utolsóig abból álltak, hogy jött egy aranyos nénike, aki elővette a különféle játékait és játszottunk. Nem mondom, hogy jobban szerettem volna órán ülni, de amikor már elkezded, egy 6 éves bőrében érezni magad. Elég kiábrándító volt, így hát ezeket nem mondanám fejlesztésnek, csak megtanultam jól UNO-zni.
Az új Ofi-tankönyvek, amiket kaptunk, elég szánalmasak, még rajta is van, hogy “kísérleti tankönyv”, de szerintem még a béta teszten se ment át.
Nem szándékosan lettem magántanuló, ugyan ezt sokan írták, de ahogy látom sokaknak szelektív látása van, bár az is igaz, hogy ez elkerülhetetlen volt. Nem voltam gyűlölet tárgya, az osztályban nem volt probléma, lettek barátaim, van, akit bírok, és van, akit nem.
Na meg vannak azok, akik azt gondolják, hogy édesanyám hazudna, meg Soros György van az ügyben …. Erre csak annyit tudok mondani: túl sok krimi..
Anyámnak elege lett a helyzetből és tenni akart valamit, olyan baj ez? És akik még mindig le vannak ragadva az Asperger meg a sulim témájánál, lássatok egy kicsit mélyebbre a dolgoknak.
Ha minden gondolatomat le akarnám írni az soha nem érne véget, lássatok a szövegkörnyezeten túlra, és már egy kicsit többek lehettek azzal. Még mindig van rengeteg minden, amit megoszthatnék, de az túl komplex ahhoz, hogy habkönnyen írhassak róla.”
A fiú édesanyja csak annyit fűzött hozzá a fentiekhez, hogy fia nem véletlen kerülte a ballagás témáját írásában, mélyen bánthatja őt, ezért hárítja érzéseit. Ám ahogy a fiú is írja üzenete végén, biztosan nem ez volt az utolsó alkalom, hogy leírta érzéseit.
(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)
Új hozzászólás