Több szocialista képviselőnek nem tetszik, hogy az MSZP kormányfőjelöltje több kérdésben magához vonta a döntési jogköröket. 

Kemény fordulat: Botka teljhatalma miatt vizsgálatot fontolgat több MSZP-s

Komoly felháborodást keltett a szocialisták között az, hogy kedden létrejött az országos választási bizottság (ovb) – az MSzP legfőbb döntéshozó szerve a kampányban –, amely elfogadta, hogy a párt szervezeteivel és pénzügyeivel kapcsolatos döntésekhez a jövőben Botka László jóváhagyása is kell.

Több MSzP-s politikus is azt fontolgatja, hogy vizsgálatot kezdeményez a párt etikai bizottságánál, szerintük ugyanis mindez ellentétes az alapszabállyal. Ennek a vége akár ügyészségi vizsgálat is lehet. 

Az alapszabály rögzíti: az országos párttanács dönthet országos intézmény létrehozásáról, továbbá a pártszervezetek pénzügyi támogatásának elosztási elveiről, és ez a testület véleményezi mindazon előterjesztéseket, amelyekhez pénzügyi, gazdasági hatások fűződnek.

(Magyar Idők/Inforádió) 

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Az Agyaridők már megint keveri a hígfekáliát...

A dolog másik fele:akarnak-e nyerni a szocik? Ha igen, akkor el kell fogadni, hogy most Botka diktál...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Így kell ezt csinálni szocikáim, nehogy legyen már esélyetek az egyszemélyi vezetésű fidesszel szemben, és az egyszemélyű vezetésű kormánnyal szemben jobb helyzetbe kerülni!
szaboria1
Magyar idők is csak kavarja azt a bizonyost. Pont a Magyar időknek nyilatkoznának?
Nessy
A Magyar Idők cimű királyi lapnak furcsának tűnik, hogy azért néhol még akad párt, ahol esetleg van ellenvélemény?
Botka nagyon rossz "példaképet" választott! Felvette ő is "két treff és ezt játsszuk" stílust.
Qqberci
Az Agyaridők már megint keveri a hígfekáliát...

A dolog másik fele:akarnak-e nyerni a szocik? Ha igen, akkor el kell fogadni, hogy most Botka diktál...
JAJMÁR
Ezt a hírt azonnal helyre kell igazítani ebben a gonosszà vàlt magyar időkben, vagy minden esèly elúszik.
Ocsmány média, és az a durva, hogy ezt a hírt - meg nem nevezett, "több Mszp'-s politikus - hitelességet nem vizsgálva, minden közmédia óránként nyomatja.

Nem értitek, hogy miért csak és egyrdül a Botka...? Hát hol van a ti eszetek?
justhpeter
Mi van, ha a fideSS keze van csak benne a magyar időkben ? Mert ha a hír igaz, akkor itt vége van az mszp-nek. Már nem kell akkor tavaszig várni a feloszlatással.
Jozefina
orbán ellen csak a Botka jelenlegi stílusával lehet fellépni. (Ugyanazt teszi mint Gyurcsány.) A sok szoci tagnak ha nem tetszik, mehetnek a süjjeszzőbe. Inkább mennének ki vidékre és világosítanák fel a sok szerencsétlent, akiknek csak a kormány média jut hírforrásul. Ha a választásokra kerül sor gondolom Botkára szavaznak a jelenleg bizonytalanok is és igazából nem az mszp-re. De a kettő csak együtt működik. A választások után valószínűleg stílust vált, hisz a szegediek sem ezt az oldalát ismerik. Szóval mszp összefogni és irány Botka után!!!
Béla333
Hiteltelen sz@rkeverés! Fideszes hazugság, amíg ugyanezt nem nyilatkozza le nyilvánosan egy MSZP-s! (Vagy kettő!)
Peller Anikó
Rúkkiőket Lacikám. A cigó ellen nem lehet másként, de fogj össze mindenkivel aki képes rá.

Lackó ez a Te feladatod. Mindenkit megdumálni aki csak él és mozog.

Aki beleugat azt ki kell rúgni (na lehet, hogy nem sokan maradnak a komcsikból...)

Álmodtam?
ittott
ez így fideszes kotta. minden hatalmat a kezébe. nem az alvezérek vezetik a seregeket. egy vezér van.
RonaGyuri
csak úgy szólok!

Alapvetően az egész nem nagyon, pontosítsunk egyáltalán nem, érdekel, hogy a szocik (egyébként miden más magát pártként definiáló egylet), hogy és mint műxenek.
Azt viszont meg kell említsem, hogy itt valami nagyon komoly szövegértési problémáról van szó. „a párt szervezeteivel és pénzügyeivel kapcsolatos döntésekhez a jövőben Botka László jóváhagyása is kell.” - mondta ki az ovb-jük. Ami értelem szerűen a választási és vele kapcsolatos ügyeket érthetnek, hiszen a szervnek erre van hatásköre. Ráadásul csak és csupán un. vétójogot fogalmaztak meg. Ez azért igencsak messze van a teljhatalomtól! =))
Sámannus
Amíg a baloldal nem áll be Botka mögé ez lesz. A fitymasz szeletelné még a maszopot is csak ők rombolhassanak.
Amikor orbán össze terelte a birkanyáját nem szólt senki, hogy egyeduralomra tör.
Jellemzően ezen csámcsog mindenki, mert a törpepártoknak ez is megfelel, mert ők úgy gondolják, ettől megkerülhetetlenek lesznek. a bamba sajtó is azon csámcsog, amit a fitymasz feltálal nekik.
papa.49
Nem tudni mi az igazság ebben, dea mamelukok megmozdultak, hogy a bekerülésért keljen harcolniuk...
Hellcat
A fideszes média aggódik a szocik miatt? Ó na...pont ők bazdmeg amikor a viktátort nem lehet eltávolítani az élről már lassa 30 éve?
human
Magyar Idők. Köszönöm nincs több kérdésem.
magyarbakancs
Se MSZP,se DK ,és a többi nyöszörgő liberális-fél szoci párt nem fog nyerni.
Itt új politikai párt kell.
Botka meg olyan kevés mint a dobostortában az ütem érzék.
Zeta
Hírtelen rádöbbentek, hogy nem tudnak nyerészkedni, egyéni érdekeket hajszolnk , ha beállnak Botka mögé! Már a fidesz leváltasa sem lényeges.
Zsebbe egy kis tallér az igen.
Peller Anikó
@Zeta: sajnos ez nem most lett így. Most a Lackó feladata éppen az lenne, legyen vezetője ennek a szedett vedett népségnek.

Összefogni mindenkivel Botka !!!
bencemacska
Ha az MSZP és Botka már tavaly komolyan gondolta volna a választásokat, őt kellett volna megválasztani elnöknek. Akkor most nem lenne két fejű a párt, és tiszták lennének a viszonyok.
De akkor még a választmányi elnökségből is kipenderítették!
Ki érti ezt?
verőce21
Vége lesz az idei uborkaszezonnak, vége lesz bodka pünkösdikirályságának is. :)
babp1982
Valamit nem ertek!A Propeller a magyar idoket reklamozza?En direkt nem kattintok a fideszes szenyoldalakra,hogy ne noveljem a latogatottsagukat a propeller meg ingyen reklamot csinal neki,vagy nem ingyen reklam?
idppp
Az alábbiak ismeretében, alkalmatlannak tartom még miniszterelnök-jelöltnek is, nemhogy pártvezérnek, miniszterelnöknek! Egyetlen értelmes gondolata volt életében, az legalul olvasható! Utálom az önjelölt, pökhendi, szélkakas típusú, diktátori hajlamú, kőgazdag Orbán csicskákat, akik a csúti hibbant kottájából játszanak!
Botka László, Szeged szocialista polgármestere december 22-én, a 168 órának adott interjújában bejelentette: vállalná pártja és az egységesen föllépő ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szerepét. A bejelentés azért vert nagy hullámokat, mert Botka korábban egyértelmű favoritnak számított az MSZP miniszterelnök-jelölti futamában, ám amikor a párt nyári kongresszusán alulmaradt Hiller Istvánnal szemben a választmányi elnöki tisztségért indult versenyben, szokatlan józansággal maga vonta le a konzekvenciát: „Ezzel az én esetleges miniszterelnök-jelöltségem le is került a napirendről. Hiszen mivel is kampányolnánk? Netán azzal, hogy ’Kedves választó, nekünk ugyan nem kellett választmányi elnöknek, de Önnek azért még jó lesz’?”
Desischado
Reméálem, ez csak kacsa, mert akor fehéren feketén kiderül, kik azok, akiket csak a bejutás érdekel. Beállni Botka mögé, ellen duma nincs, ha nyerni akarnak!
papa.49
@Desischado: A sors ismétli önmagát, úgy jár mint a Gyurcsány, a megfelelő időben kihátrálnak mögüle, mert csak a hodályba bejutás a fontos annak a 20-30 embernek...
babp1982
@papa.49: Na én is ettől tartok! Marad a jó öreg fideSS,mert ezek biztos nem képesek leváltani! Ide egy új Macron kell addig meg maradnak a felcsúti gané féleségek a polgárok nagy örömére.
idppp
@Desischado: Diktátor helyett diktátor? Maga szereti önként igába hajtani a fejét, csak ne kelljen gondolkozni? Nem Botka mögé kell beállni, abból még nem lesz kormányváltás, csak egy nagy pofára esés Orbán forgatókönyvének megfelelően! Orbánék leváltásához egységesen fellépő ellenzékre van szükség, Gyurcsány forgatókönyve értelmében! Ne felejtsék, ő nem érintett, nem pályázik a miniszterelnöki posztra!!!
babp1982
@idppp: Botka miért is diktátor? Ő valószínüleg ismeri a párttársait és ezért csinálja azt amit csinál,nem pedig azért mert diktátor hajlamai vannak azt hagyjuk meg a felcsúti putyinszopónak!
karma1
@babp1982: @idppp: Sajnos mindkettotoknek nagyon igaza van, bar Ti ketten lehet, hogy nem igazan vagytok egy hullamon...
Szerintem botka bizony diktator, mert aki ugy kezdi az "uralkodasat", hogy embereket nem hogy csak siman ignoral, de ex katedra KOZLI, hogy Gyurcsanynak mennie kell...es hogy o, botka nem fog meg veletlenul sem osszefogni a DK-val, ha Gyurcsany all az elen, es hogy mindenkinek az o utasitasait kell kovetni, ... stb... Es mar mondja is, hogy mik a feltetelei, es a part osszes fontos kerdeseben egyszemelyes donteseket akar hozni.
Az utolso 4-5 honap egyszeruen semmi masrol nem csolt, csak botka kemenykezusegerol parton belul, meg egy o-komcsi, betyaros programmal rukkolt elo, vagyis "Fizessenek a gazdagok", de sehol egy epkezlab modon felepitett program, sehol egy legalabb papiron megvalosithatonak tuno egeszsegugyi, oktatasi reform, sehol egy nyugdijas kerdes,... SEMMI...
Viszont o sztarolja sajat magat, es kozli, hogy o milyen eredmenyes volt Szegeden, mert ott mar az elmult 20 ev alatt 7-szer valasztottak meg polginak.
(Annakidejen meg a Mamamektol ugy tanultam, hogy az ondicseret budos, es amikor valakit dicserunk, akkor nem az illetorol beszelunk, hanem sajat magunkat akarjuk jobb szinben feltuntetni,...:o))))
Tobb part is atnezte mar a koltsegvetest, es azt a penzt kereste, amit orban Szegedre utazva igert az ottlakoknak, mint fejlesztest: 60 milliardot igert nekik mindenfelere.
(Megjegyzem orban soha nem volt olyan szegeny, hogy igerni ne tudjon...:o((((
bencemacska
@karma1: ma, 14:34
Az emberek már régen tudják, nem érdemes csöbörből vödörbe esni.
A diktátornak tök mindegy milyen színe van: piros, vagy narancs.
Nekem időnként úgy tűnik, mintha Botka arra játszana: rúgják ki az MSZP-ből minél előbb!
Tájékoztatásul:
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=209101
Peller Anikó
Diktálni kell. Pont ez kell. Igen, igen, igen, diktálni kell.

itt most nem egy demokratikaus toszogatódásról van szó, hanem egy lopós diktatórikus, rablóhazug önkényuralmi rendszer megrepesztéséről, a cigó ellen csak diktálással lehet lépést felvenni.

Ki nem szarja le az ilyen választmány mega zolyan választmányt, a szocik nem érnek egy kalap szart sem. Ha a Botka nem képes mozgósítani és összefogni (igen a Gyurcsánnyal is Lacikám) akkor megette a rosseb az egészet, mert egyedül sem a déká, sem az együtt (külön) sem az elempé és sem a jobbik (rosszabbik) nem képes felrázni a megcsömörlött otthonmaradókat. A következmény fidezs : többiek = 90 : 10 és még 100 év orbmán királyság.
papa.49
@babp1982: Százalékosan kb. 95 % az esélye, hogy marad a fütyisz...
rózsasándor
Wodka Laci nevét Vodkának,vagy Votkának kell írni ??? Esetleg Wodka ?
Peller Anikó
@sanya: ízlésed szerint. Mindet éerteni foglyuk.
Desischado
@papa.49: Én is ettől félek, de azért reménykedem. De ha mégis ez lesz, akkor az MSZP-nek annyi.
Csizmás Kond
...még csak gyakorolja a diktátorságot, de mi lesz ha majd szabad kezet kap...???
verőce21
Lipsi hisztéria!
Továbbra sem értem az általános hisztit, amikor a magyar társadalom még mindig a posztkommunista pártokat és a szadesz romjain létrejött alakulatokat támogatja? Elutasít minden új kezdeményezést és képtelen megszervezni ennek a politikai rendszernek az alternatíváját.
Yoda69
Meg mindig nem ertik botkaek mindezzel a fideSS szekeket toljak. Ha nincs osszefogas akkor 100% marad a fideSS. Ha van osszefogas, akkor van nemi remeny orbanek elzavarasara.
Ilyen egyszeru, ezt meg egy ovodas is felfogja.
Veleda
Hát pajtikáim, valaki szedje már össze ezt a szélfútta társaságot. Akarunk győzni, ? ez itt a kérdés. Vagy tűrjük tovább balsorsaink? Mesterházi kezéből kicsúszott a gyeplő, azóta is a sarokban üldögél.
Peller Anikó
@Veleda: a szegény motoros mester kezében sosemvolt gyeplő, most pont egy olyan kellene akinek az egyik kezében ostor van. Jó lenne ha észhez térne a Wodka (jó lesz így sanya?) és összefújná a szemetet egy kupacba.

A másikban raketta (= teniszütő).
Sámannus
@Veleda: Megyünk inkább latrinát pucolni mindenfelé a világban. A magyarnak külföldön ez jut.
Aki beszopja a cuciális népsavazást, azt nem is fogják másra használni..
Veleda
@Peller Anikó: Hát vazze, ezeket a piros szegfűsöket már csak ostorral lehet egy kupacba terelgetni. Már ha megtaláljuk őket. Asszem kihalófélben vannak.
Sámannus
@Veleda: Ez az MI ajánlás. Azt hiszem a cím a terelés iskolapéldája. Kiadják a napi gumicsontot.
Emberek ne az országgal foglalkozzatok, azt mi fogjuk elqúrni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.