A Jobbik támogatásához köti az MSZP, hogy támogassák a civiltörvény elleni alkotmányossági beadványt. Eddig nem így volt.

Eléggé nagy lett a zavar az MSZP parlamenti soraiban: eddig tiltakoztak a Fidesz-KDNP által megszavazott civiltörvény ellen, most viszont a törvény elleni  alkotmányossági LMP-s beadvány támogatását a Jobbikhoz kötik. 

A Magyar Nemzet cikke szerint a beadványhoz az LMP-nek 50 képviselő aláírására lenne szükség, ám a parlamenti szocialista frakciót vezető Tóth Bertalan csak úgy adna MSZP-s támogatásokat, ha a Jobbik is aláírna. 

A cikk szerint ez azért furcsa, mert eddig a szocialisták minden fórumon tiltakoztak a törvény ellen, gyűlöletkeltőnek és megbélyegzőnek nevezték, most viszont az alkotmányossági beadványt nem írják alá automatikusan, hanem feltételekhez kötik. 

A Jobbik egyelőre még nem döntött konkrétan az ügyben, ám azt elöljáróban és általánosságban elmondták, a demokratikus kontrollnak igyekeznek teret engedni. 

A lap cikke szerint az utóbbi időben nagy a zavar az MSZP-ben, erre jó példa a plakáttörvény is, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje vonatta vissza a szocialisták módosító indítványát, nemrég pedig két kampánycsapatot is sikerült megnevezni a pártban.

"A kampányfőnöknek kinevezett Tóbiás József már napokkal ezelőtt közölte, hogy három ember segítségére számít közvetlenül: Tóth Bertalanéra, a korábbi kampányfőnök Molnár Zsoltéra, illetve Baja Ferencére.

Ehhez képest kedden, amikor hivatalosan is megalakult az MSZP-t kampányidőszakban gyakorlatilag irányító országos választási bizottság (ovb), Nyakó István sajtófőnök egy teljesen más stábot jelentett be.

Azt mondta, hogy az úgynevezett országos kampányigazgatóság tagja lesz Botka László miniszterelnök-jelölt, Molnár Gyula pártelnök, Tóbiás József kampányfőnök, Kerényi György kommunikációs igazgató, illetve Botka László főtanácsadója, Ruff Bálint. Róla egyébként a kormánybarát sajtó írta meg, hogy korábban dolgozott Fodor Gábor mellett az akkor általa vezetett környezetvédelmi minisztériumnál, majd az azóta megszűnt SZDSZ-nél is" – olvasható a cikkben.

A Magyar Nemzet úgy értesült, Tóbiás és Botka közt voltak kemény viták, de mindkét csapat dolgozni fog a kampány alatt.

Botkát egyébként Kerényi György kommunikációs igazgató miatt is megszólták, mert nem állt ki egyértelműen Czeglédy Csaba MSZP-s szombathelyi képviselő, és a párt ügyvédje mellett, mikor a képviselőt őrizetbe vették adócsalás gyanúja miatt. 

A párt elnöksége ugyanis politikai indokokat sejtett az őrizetbe vétel mögött, Botka azonban olyan közleményt adott ki stábján keresztül, amelyben arról írt, etikai vizsgálatot indítottak Czeglédy ellen és felfüggesztették az MSZP és az ügyvéd közti szerződéseket.

(Címlapi kép: MTI/Soós Lajos)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." egyre nagyobb a zavar az MSZP-ben"...

akkor ezek szerint eddig csak kisebb zavar volt...de az a kezdetektől állandóan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.