Megtartotta szokásos Kormányinfóját Lázár János, volt szó plakátügyről, szocialisták közti korrupcióról, és arról is, hogy Horthy kivételes államférfi volt. Az is kiderült, több lett 2010 óta a rászoruló gyermek.

Lázár: az ellenzék meghátrált a plakáttörvény ügyében

Nem számít váratlan fordulatra vagy sikerre a plakáttörvény pénteki parlamenti szavazásán a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az átláthatóság biztosítása érdekében készek lettek volna ellenzéki javaslatok befogadására, de "az ellenzék meghátrált". Vannak még egyeztetések, de nem hiszi, hogy a kétharmados többség megteremthető – mondta, hozzátéve: a Fidesznek abban van felelőssége, hogy feles törvényekkel is garantálni lehessen az átláthatóságot.

Ne "politikai strómanok" üljenek a parlamentben, hanem álljon ki nyíltan, akinek javaslata vagy kérése van – hangoztatta, utalva a Jobbik plakátkampányára. Befolyásszerzésnek minősítette, hogy vannak nagytőkések, akik kedvezményesen biztosítanak választási időszakon kívül juttatásokat. Egy felvetésre kifejtette, hogy a kormány nyílt közbeszerzési eljárásokon, versenyben vásárol plakáthelyeket, s nem tud arról, hogy bármely párt a tiltott pártfinanszírozás ezen formáját megengedte volna magának, mint a Jobbik.

Kérdésre azt is közölte: tudomása szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem érkezik haza Brüsszelből a pénteki szavazásra.

Civiltörvény: a kormány elkötelezett az átláthatóság kérdésében

Lázár kitért arra is, hogy június 27-én életbe lép a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságára vonatkozó törvény; ezzel összefüggésben a szabályozás betartását kérte mindenkitől. Megjegyezte azt is, hogy a Velencei Bizottság egy politikai deklarációval egészítette ki állásfoglalását, amelyre Trócsányi László igazságügyi miniszter érdemben reagált. A kormány elkötelezett az átláthatóság kérdésében – tette hozzá.

Több ingyenes könyv, több rászoruló gyerek

Lázár János elmondta, a következő tanévben már egymillió gyermek kapja ingyen a tankönyveit, míg például 2013-ban 614 ezer volt a jogosultak száma. Erre 12 milliárd forintot fordít az állam.

Jelezte azt is: a kormány idén is gondoskodik a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetéséről, ez 208 ezer gyermeket érint, 60 százalékkal többet, mint 2010-ben. Erzsébet-táborokban 100 ezren vehetnek részt idén nyáron, a Határtalanul programban pedig 35 ezren utazhatnak a Kárpát-medence különböző régióiba – tette hozzá.

Rengetegen iratkoztak be a gimnáziumokba

A miniszter ismertette azt is, hogy rendben zajlanak a szóbeli érettségik, amelyek 73 ezer diákot érintenek. A 2017-2018-as tanév létszámadatairól szólva pedig azt közölte: óvodába 314 ezren, általános iskolába 750 ezren, szakközépiskolába 78 ezren, szakiskolába 5800-an, gimnáziumba 182 ezren, szakgimnáziumba pedig 168 ezren fognak járni.

A bruttó átlagkereset átlépte a 300 ezer forintot

Szólt arról, hogy a béremeléseknek köszönhetően a bruttó átlagkereset átlépte a 300 ezer forintot, a nettó pedig 200-210 ezer forint körül alakul. Több pénz van az embereknél – értékelt, hozzáfűzve: a Magyar Turisztikai Ügynökség előrejelzése szerint míg 2012-ben az emberek 36 százaléka tervezett utazást, ez idén 51 százalékra nőtt.

Elmondta azt is, hogy végre fogják hajtani az Európai Unió Bírósága ítéletét, miszerint távszerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével.

30-40 éves probléma a kórházi fertőzés

A kórházi fertőzésekre vonatkozó kérdésre a miniszter azt mondta, 30-40 évnyi problémára nem lehet néhány év alatt választ adni. Szerinte a kormány az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett, hogy az egészségügy helyzete javuljon. Öt-tíz év alatt azonban nem lehet radikális változásokat elérni, ehhez hosszú évtizedek munkája kell – tette hozzá.

Szólt arról is, a vidéki kórházak fejlesztésére költött 500 milliárd forint után a következő években 700 milliárd forintot költenek a budapesti kórházak fejlesztésére. A modernizáció pedig a fertőzések kockázatát jelentősen csökkenti – jegyezte meg.

Elmondta, idén várhatóan még nem kezdik el a budapesti szuperkórház építését, amelynek költségei meghaladják a 120 milliárd forintot.

Problémának nevezte azt is, hogy sokan nem veszik igénybe az ingyenes szűrővizsgálatokat.

A minisztert kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint egy rendeletmódosítás tervezete szerint akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával. Lázár János azt mondta, nincs döntés erről, a téma napirenden van. Az elmúlt években több szervezet is kezdeményezte ennek a lehetőségnek a megadását – jegyezte meg, példaként a többi között a Születésház Egyesületet és a Társaság a Szabadságjogokért említette.

Szerinte ezt a kérdést nem a kormánynak, hanem az érdekképviseleteknek és az orvosoknak kell eldöntenie.

Lázár: Horthy kivételes államférfi volt

Egy másik kérdésre elmondta, egyetért Orbán Viktor kijelentésével, miszerint Horthy Miklós volt kormányzó kivételes államférfi volt. Majd Antall József volt miniszterelnököt idézve hozzátette: "Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom". Szerinte az megcáfolhatatlan tény, hogy volt néhány politikus, aki a trianoni békediktátum után megmentette ezt az országot. Ide sorolta Bethlen Istvánt, Klebelsberg Kunót és Horthy Miklóst is.

Lázár János azt mondta, az komoly történelmi vita, hogy 1944-ben a német megszálláskor Horthy Miklós jól döntött-e, hogy államfő marad. Ha lemond, akkor 1944 nyarán nem tudja leállítani a budapesti zsidóság deportálását – közölte. Az is megkérdőjelezhetetlen történelmi tény, hogy Horthy nem állította le a vidéki zsidóság deportálását – tette hozzá.

A vidéki MSZP-ben "sok ilyen Czeglédy-típusú ember van"

Lázár János elmondta,  egy hárommilliárd forintos kárt okozó bűncselekmény miatt nyomoz az adóhatóság egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég ügyében. Hozzátette: az adóhatóság nem hozhat nyilvánosságra nevet. "Úgy tudom, én személy szerint Lázár Jánosként, hogy az ügy főszereplője az a Czeglédy úr, aki Szombathelyen a Magyar Szocialista Pártot évek óta vezeti" – fogalmazott.

Megjegyezte: sok ilyen szocialista ügy lehet még, "a vidéki MSZP-sek között sok ilyen Czeglédy-típusú ember van".

(MTI)

(Címlapi kép: Lázár János miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő megérkezik a Kormányinfóra – MTI/Kovács Tamás)

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez már azért kicsit sem vicces, viszont iszonyúan förtelmes. Orbán Viktor gyökérzete
sorvadásnak indult, mert valami barom kicserélte az altalajt. Hogy altalaj alatt mit kell érteni?
Franc tudja. Próbáljuk meg kisakkozni, miben gyökerezik Felcsút kártékony szülötte.
Az ő termékeny talaja az előző rendszerbe nyúlik vissza. Addig a pontig, amikor az egyetemi
kollégium lábszagú félhomályában néhány fiatal kitalálta, hogy lassan ideje lesz hátat fordítani a KISZ-­nek és az MSZMP-­nek, mert új szelek jönnek, fel kell kapaszkodni rájuk. Nem vagyok biztos abban, hogy mindannyian úgy és azt akarták, amit Orbán, de ő már akkor is üzleti vállalkozásként tekintett az országra. Amikor liberálisnak lenni volt kifizetődő, akkor liberális volt, amikor demokratának kellett lenni, akkor az volt. Mindenesetre maga köré gyűjtötte azokat, akik hasznosak voltak számára. A történetet mindannyian ismerjük. Székház eladás, ellenőrizetlenül szétfolyt pénzek, Orbánbánya, Kaya Ibrahim, Josip Toth, Schlecht Csaba, Simicska Lajos. Emlékszik erre valaki? Orbán megtalálta a nacionalista gyökereit. Nem azért, mert nacionalista lenne. Nem az. Neki mindegy, annak vallja magát, ami az adott helyzetben kifizetődő. És úgy tűnik, jól kalkulál. Éppen elég féleszű, örök sikertelen bolond van, akik elhiszik, hogy azért jobbak, szebbek, erősebbek, okosabbak mindenki másnál, mert magyarnak születtek. Elhiszik, hogy ez olyan előjog, amiért akkor is tisztelet illeti meg őket, ha egyébként semmi oka senkinek nincs tisztelni őket, mert nem szolgáltak rá. És mostanra eljutottunk odáig, hogy Horthy Miklós lényegében nem csupán jó ember volt, hanem különleges államférfi is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kookas
hát nincs is párja csak a semmire való zsóti akar rá hasonlítani mert szarni is lovon megy!
RonaGyuri
viszont rólad sajnos nem mondhatjuk el, hogy kivételes lennél Lézer Jankó, sokan, nagyon sokan vagytok gátlástalan műveletlen paraszt-bunkók! =))
Eladott Ország
Ez már azért kicsit sem vicces, viszont iszonyúan förtelmes. Orbán Viktor gyökérzete
sorvadásnak indult, mert valami barom kicserélte az altalajt. Hogy altalaj alatt mit kell érteni?
Franc tudja. Próbáljuk meg kisakkozni, miben gyökerezik Felcsút kártékony szülötte.
Az ő termékeny talaja az előző rendszerbe nyúlik vissza. Addig a pontig, amikor az egyetemi
kollégium lábszagú félhomályában néhány fiatal kitalálta, hogy lassan ideje lesz hátat fordítani a KISZ-­nek és az MSZMP-­nek, mert új szelek jönnek, fel kell kapaszkodni rájuk. Nem vagyok biztos abban, hogy mindannyian úgy és azt akarták, amit Orbán, de ő már akkor is üzleti vállalkozásként tekintett az országra. Amikor liberálisnak lenni volt kifizetődő, akkor liberális volt, amikor demokratának kellett lenni, akkor az volt. Mindenesetre maga köré gyűjtötte azokat, akik hasznosak voltak számára. A történetet mindannyian ismerjük. Székház eladás, ellenőrizetlenül szétfolyt pénzek, Orbánbánya, Kaya Ibrahim, Josip Toth, Schlecht Csaba, Simicska Lajos. Emlékszik erre valaki? Orbán megtalálta a nacionalista gyökereit. Nem azért, mert nacionalista lenne. Nem az. Neki mindegy, annak vallja magát, ami az adott helyzetben kifizetődő. És úgy tűnik, jól kalkulál. Éppen elég féleszű, örök sikertelen bolond van, akik elhiszik, hogy azért jobbak, szebbek, erősebbek, okosabbak mindenki másnál, mert magyarnak születtek. Elhiszik, hogy ez olyan előjog, amiért akkor is tisztelet illeti meg őket, ha egyébként semmi oka senkinek nincs tisztelni őket, mert nem szolgáltak rá. És mostanra eljutottunk odáig, hogy Horthy Miklós lényegében nem csupán jó ember volt, hanem különleges államférfi is.
verőce21
Én részemről megtettem a magamét! Már több, mint két évvel ezelőtt beírtam ide, hogy Horthy rendszere a követendő példa most a magyarok számára!
teuton
@verőce21: Valoban? Akkor te vagy alul a csicska, felül meg az urak? Hat akinek ez kell...
CsipkeRózsa
Most már két vezető kormánytag mondja, hogy Horthy kivételes államférfi volt.
Úgy látszik, ezt akarják most sulykolni az emberek agyába.
1magyar
Az ő nagyapját nem küldte vágóhídra.
Perwool
"Civiltörvény: a kormány elkötelezett az átláthatóság kérdésében"
Semmilyen objektív érvvel nem tudták megmagyarázni, hogy miért kell pont azokat az amúgy is átláthatóan gazdálkodó NGO-kat megjelölni, akik külföldről is kapnak alapítványi pályázati pénzeket.Plusz adminisztráció, regisztráció kell, viszont a CÖF-nek nem.
"60 százalékkal többet, mint 2010-ben"
Megáll az ész ti ezt sikernek könyvelitek el.Baz+ ez azért van, mert a büszke és erős Magyarországon létminimum alatt élnek az emberek.
"Öt-tíz év alatt azonban nem lehet radikális változásokat elérni, ehhez hosszú évtizedek munkája kell – tette hozzá."
Ellenben egy falusi gázszerelőnek összelapátoltatok 6 év alatt minimum 25 milliárd + 5 trafik + 1400 hektár + 4000 hektár.
"hangoztatta, utalva a Jobbik plakátkampányára."
Ha annyira bűnöző a Jobbik tegyél feljelentést!
Ügyészség, bíróság Orbán kezében van, mégis csak vagdalkozásra "fussa"?
De ti csak elhallgattatni akarjátok pl a plakáttörvénnyel az ellenzéket, hogy ne érjék el a választóikat.Közérdekű adatot ma már csak bírósági perrel lehet megszerezni, mert nem adjátok ki a disznóságaitokat.
"A bruttó átlagkereset átlépte a 300 ezer forintot"
Na ja.. Átlagban..
Ha egy hétig fosok, egy hétig meg szorulásom van, akkor 2 hetes átlagban tökéletes a székletem
Ba@ok én a bruttó bérre, a nettóból kell megélni!www.nettober.com/index.php?p=berkalk20160101&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201604Átlagszámítás, Mészáros + 10 minimálbéres. És már meg is van a milliós átlagfizetés.
A közmunkabért nem írom, mert ugye az úgy kezditek...a közmunkabér kivétele az a munkanélküliség kozmetikázására van.
Perwool
"a lemond, akkor 1944 nyarán nem tudja leállítani a budapesti zsidóság deportálását"
Kár, hogy Szerb Antallt puskatussal verték agyon a zsidósága miatt, Radnótit meg tarkón lőtték ugyanezért. Valahogy a másik oldal nem hitt a kikeresztelkedésükben... (Megjegyzem mindkettő úgy indult a halálba, hogy behívták munkaszolgálatra, hála a "zsidókat mentő" lovastengerésznek. Akárcsak Rejtő Jenő és még tízezrek.)
"A vidéki MSZP-ben "sok ilyen Czeglédy-típusú ember van"
Felfoghatatlan hogy l​ehet​ valaki ennyire gátlástalan hazug. ​A​ magyar történelem legkorruptabb kormányát képviseli, és van pofája másokat korrupcióval vádolni! Eszméletlen.
propeller.hu/itthon/3235229-tolvaj-fideszesektol-felti-part-nepszeruseget-kover-laszlo
desiro
@verőce21: te egy barom vagy így egyszerűen.
papa.49
Lézeresszarjankó te még a Horthyt is ALULMÚLOD!!!
Rockxy
Lázár aszmondta, a firkász megírta, alattvalók rágódnak rajta.
Mi lenne, ha elmaradna a harmadik fázis?
Én a magam részéről már az elsőt lesz@arom. :)
quadrocopter
Lesz itt még Hitler Adolf sétány is, Adolf Eichmann híddal...ha időben nem lesznek agyonv erve ezek a patkányok!
verőce21
@desiro: (19:39) Te viszont nagyszerűen!
a helység kalapácsa
Tudjátok, ti nagyon eccerű fideszesek, ha 1000 évig csak a TV1-el kezdődő szennycsatornáitokat nézném, és a Riposzttal kezdődő szennylapjaitokat olvasnám, akkor sem tudnátok elhülyíteni. (az 1000, nem egy fix szám, hanem elméleti, mert írhattam volna, hogy "ha örökké ..., akkor sem", de nem vagyok benne biztos, hogy felfognátok, és tudnátok kezelni ezt a távlatot, ti perc szennyemberek).

És még csak észre sem veszitek, ahogy csúsztok egyre lejjebb, ahogy kiteljesedik a megromlott lelketekből fakadó gonoszság, és ahogy próbáltok sötétségbe taszítani egy egész országot, egy egész földrészt, népek sokaságát megrontva, és a saját förmedvény képetekre formálva..

Fideszes kutyák, inkább nézzetek a fény felé:

static.boredpanda.com/blog/wp-content/uploads/2015/04/dog-who-loves-warmth-3__605.jpg
human
A kormány átalakult valami Horthy felszopó csapattá.
human
@Rockxy: Azzal, hogy mindent leszarsz csak oda jutsz, hogy egy trágyadombon fogsz élni.
justhpeter
Nem kérdés, Horthy háborús bűnös volt. Ahogy az sem kérdés, hogy Lázár egy műveletlen bunkó, ahogy RonaGyuri megírta. Parasztot nem mondok, mert a paraszt a számára szükséges tudással rendelkezik, viszont Lázár ezt nem mondhatja el magáról. Tehát marad az, ami volt, egy másik tahó ostoba csicskája.
Eladott Ország
@Perwool: tegnap, 19:21 A medián a kilógó adatokkal szembeni kis érzékenysége miatt jobban jellemzi a nem normális eloszlásokat, mint az átlag, vagy a várható érték.
Példa: 10 személy közül egynek 1 000 000 a jövedelme, a többinek 1000. Ekkor az átlagjövedelem 100 900, míg a medián 1000. Véleményem szerint számtani átlaggal sem jön ki a bruttó átlagkereset 300 ezer forintra. Választások előtt permanensen hazudnak. De ha igaz lenne, akkor sem lehetnénk rá büszkék, a "versenytársakhoz" viszonyítva, a kiindulási paramétereket figyelembe véve, a janusarcú rendszerváltástól számítva.
nyanya001
Kivételesen nagy csirkefogó volt egy népirtó háborús bűnös !
Eladott Ország
@justhpeter: Lázár, Rapcsák András polgármester mellett volt táskahordózó, majd eladósította Hódmezővásárhely városát, amit kifizettetett a magyar állammal.
vastagbor.blog.hu/2014/03/31/lazar_janos_es_hodmezovasarhely_22_5_milliardos_adossaga
Lázár János és Hódmezővásárhely 22,5 milliárdos adóssága. Ő egy szarházi Lúzer Jankó!
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2017/06/23/horthy-mint-peldakep-ki-mint-veti-meg/
Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen. Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek. Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.
Perwool
@human: Ha így haladunk, Szálasi is kivételes államférfi lesz.
magyarbakancs
Azoknak az embereknek, kinek vér tapad a kezéhez, mert politikai ellenfeleit kivesztegette, és hazáját egy háborúba vitte az nem kivételes államférfi.
Annak festményt festeni róla, szobrot állítani, közteret elnevezni róla szégyen és gyalázat.
verőce21
@teuton: Nem csicskákról és urakról beszélünk(az most van), hanem egy erős, középosztálybeli, polgári társadalomról!
teuton
@verőce21: ??? Fellapoznad a törikönyvet? Mondjuk nem azt, amelyik a birkaknak keszült, hanem valami politikatol függetlent... Kezdjed mondjuk a feherterrornal, több 100 gyilkossaggal, allitolag Horthy-tol nem kezdemenyezve, de megtürve. Aztan hany evig is tartott agatdasagi valsag, ami mashol feleaddig sem? Aztan hogyis volt azokkal a kassai repüläkkel? Hany 100ezer zsidot szolgaltatott ki a nemeteknek a koncentracios taborokba? Folytassam? Nem en kell az analfabetakat olvasasra oktassam... De megnezheted, hogy pl. a roman kiraly szembe mert fordulni a nemetekkel es a vasgardaval, nem is öltek meg az oroszok. Horthy beallt csicskanak a nemetekhez, meg is kapta erte a fizetseget.
verőce21
@teuton: Hát ezt beszoptad most rendesen, te ostoba honosított német!
A kassai bombázást a németjeid rendezték!
A koncentrációs táborokat a németjeid működtették!

Rád férne egy Klebersberg-féle edukációs program, hogy legalább értően megtanulj olvasni, az évszázados elmaradásodból!
kokopelli
@teuton: (101:25)
..nem volt véletlen,hogy megtalálták egymást a félbolond-degenerált Hitlerrel és bandájával !
egyvandor
Nem is volt más államférfi aki a románok élén vonult be Budapestre, majd véres leszámolással reagált az első világháború következtében másként gondolkodók körében, majd büszkén hetyegett a dzsentri urambátyám tekintély uralmi rendszer élén míg be nem lavírozta magát abba a helyzetbe amiből hatszáz ezer magyar katonát és vallási civakodás alapján háromszázezer kegyvesztett vallású embert küldött mészárszékre. Ha ez a különlegesség akkor Lázárnak igaza van.
quadrocopter
@verőce21: Ismét kiszakadt belőled a félismeret? ( a gugli megadta magát megint? Csak nálad?)

Lehetséges magyarázatok[szerkesztés]
Szándékos szovjet provokáció[szerkesztés]
Szovjet bombázás ,,tévedésből"[szerkesztés]
Román bombatámadás[szerkesztés]
Német bombatámadás[szerkesztés]
Magyar önbombázás[szerkesztés]
Cseh vagy jugoszláv támadás[szerkesztés]

Következtetés[szerkesztés]
A fentiek alapján a legvalószínűbbnek a Szovjetunió által tévedésből elkövetett bombázás látszik.[10] Azonban egyik elmélet támogatói sem tudtak még megdönthetetlen, egyértelmű bizonyítékkal szolgálni bármelyik változat mellett.[9]

Google a te barátod is! (csak érteni kell a kereséshez (is!)

Kérj telefonon segítséget! ( a guglihoz!) Felkészültél az újabb szopcsira?
verőce21
@quadrocopter: (20:24) Ez a sok feltételezés "hitelesebb", mint egy szemlesütve elsuttogott retorika!
quadrocopter
@verőce21: "A kassai bombázást a németjeid rendezték!"

Akkor ennyit az "ismereteidről"!
Csizmás Kond
Az egész Horthy históriának az az érdekessége, hogy nem a zsidók mondanak róla rosszat hanem olyanok akik így akarnak kitűnni ...
A történelmet ismerni kell nem megvitatni...az megtörtént és megváltozhatatlan tény amit egyetlen vélemény sem tud megváltoztatni.
nezelodo
Ha élne apám, ennek a Belzebub tekintetű szájkaratésnak nem szólna semmit, csak a kezében lévő lapáttal tudatná, mi volt a véleménye a kőbuta méltóságos úrról meg a szenté avatóiról is, akinek köszönhető volt a legjobb barátjának és családjának a "jutalomutazásra" küldése, a járási székhelyre összegyűjtött további nyolcszáz emberrel együtt, akik soha nem térhettek haza.
teuton
@verőce21: elelgge szanalmas vagy a hazugsagaiddal... Kassat a nemetek bombaztak, ezert üzent hadat Horthy a nemetek oldalan... Jo lenne, ha megtanulnal olvasni! Aztan a Don-kanyarba is a nemetk küldtek elpusztulni a magyarokat, es a koncentracios taborokba is, nem Horthy... Horthy fiat is a nemetek küldtek repülön az oroszokat bombazni, nem az apja... Hat en nem csak törtenelemböl buktatnalak meg... Aztan azt is lapozd fel a trötenelemkönyvben, hogy milyen segitseggel jutott hatalomra Hirthy? Merthogy a romanok voltak, akiket aztan megtamadot... Na iylen egy igazi alla,ferfi, hatbatamadom aki hatalomra segitett. Ez valahogy nagyon emlekeztet az aljas es vereskezü romai diktatorokra, vagy akar a mai napok Orban-Simicska belharcara...
verőce21
@quadrocopter: (20:50) Vitasd meg ezt @teuton: -nal, aki azt írja,
"Kassat a nemetek bombaztak, ezert üzent hadat Horthy a nemetek oldalan... "
human
@teuton: Nem csak a történelemből bukhatna verőce21, de matekból sem üti meg a középiskolai szintet.
verőce21
@teuton: (22:08) Válaszra érdemtelen az írásod.
Méreten aluli vagy!
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 21:01-re afenti link neked
teuton
@verőce21: Latom, nem csak irni, olvasni sem tudsz! Az egyik hozzad hasonlo analfabeta allitott valami baromsagot a Horthy-temaban, ezert reagaltam ra, hogy izonyara a nemetek bombaztak kassat, ezert szallt be MO a nemetek oldalan a haboruba... Nem csak ertelmezesi, hanem sulyosbabb gondok is vannak nalad...
teuton
@verőce21: Ennyi tenyre es adatra futja a mereten aluli agyadbol? Vagy nem kaptad meg cetlin, magadtolmeg nem tudsz utanaolvasni?
teuton
@verőce21: Ugy tünik, te es a gumicsizmas elv-tarsad együtt kb. annyi lajkot kaptok, mint az IQ-tok... ;ert ertelmes emberek többet tudnak nyilatkozni, mint 2 sor, es az sem egetrengetö baromsag, mint nalatok...
Eladott Ország
nepszava.us/horthy-viktor/
Orbán nyíltan felvállalta Horthy Miklós örekségét, akit nagy államférfinek nevezett. Ezért hazárulónak tartom, aki nekem mától Horthy Viktor. Látom a rokonságot Horthy Miklós és Orbán Viktor között. Mert ahogy Horthy Miklós államférfiúi bölcsessége és szövetsége a nem kevésbé tehetséges Adolf Hitlerrel, erkölcsi és történelmi romhalmazzá, a nagyhatalmak játékszerévé tudta tenni Magyarországot, úgy csinál Orbán Viktor hazájából Horthy nyomdokain haladva, Vlagymir Putyin stratégiai partnereként (köz)munka alapú, illeberális, gyűlölt és kiközösített, a nyugati értékrenddel szembe forduló, „erős és büszke európai országot”
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Ja a mazsihisz...na az csak díszzsidó...egy vallási szekta.
Amúgy mindenkinek az fáj ami őt érintette...vannak akiknek a kommunizmus és azok éltetőjét ma is sokan imádják, tehát a kádáristák és hasonlóak épp annyira megvetendőek ...és ez még nincs is felfújva mint a zsidóügy.
és ha már ide értünk, a vén szar sösöst, aki az állítása szerint a saját fajtája megkopasztásából gazdagodott meg te is jó embernek tartod...milyen lelkiismerettel ?
verőce21
@teuton: Te aztán tudsz sokat írni, de az legalább "egetrengetö baromsag" :)
elnyomott
@verőce21: "Mindenkinek vannak buta gondolatai, csak az okosok elhallgatják."
verőce21
@elnyomott: És ezt te hogyan tudod a túlnyomásos fejedben megtartani? :)
Eladott Ország
@Horizont: b1.blog.hu/2017/05/10/a_szelsojobbal_kozosen_avat_horthy-szobrot_a_fidesz_perkatan
A szélsőjobbal közösen avat Horthy-szobrot a Fidesz Perkátán.Horthy márpedig kétségtelenül olyan politikus volt, aki együttműködött a megszállókkal: a háború alatti német megszállás első hét hónapjában 1944. március 19. és október 15. között (is) betöltette Magyarország legfőbb közjogi méltóságának pozícióját, a kormányzói posztot, mielőtt lemondott volna Szálasi javára. De ez már régen volt. Meg az is, amit Orbán mondott az ilyen politikusok elutasításáról. Azóta kellenek azok a szavazók is, akik betöltik a valamikori, de már kijózanodott Fidesz-szavazók helyét. Orbán ismételten segget csinált a szájából.
hetöndöe
@Horizont: Ha Vezír aszonta,akkor az úgy van,punktum.:-)Meg a Lézer is aszonta,a bárgyú birkáknak ez bőven elég.:-)
Perwool
Lázár Lázár... Így, hogy Horthyt kivételes államférfinek tartod, gondolom leteszel a Heinekkel piros csillaggal való baxogatásáról?
Vagy annak a korszaknak nincs történelmi megbocsájtás?
Horthy melyik tette volt a a hazafiasabb?
A zsidóság halálba vagy a II. magyar hadsereg Don kanyarban küldése?

Orbán anno nem engedte a jobboldali radikálisoknak, hogy Horthy szobrot állítsanak.
De most, hogy fogy a nyáj, meg kell őket szerezni!
quadrocopter
@verőce21: "Méreten aluli vagy!" Bravó, azért tanulsz tőlem, ha saját gondolataid nincsenek! Nem az első eset.
Csizmás Kond
@Horizont: De van önálló gondolatom is...aki Horthyt mantrázza az egy libsi köcsög.
kokopelli
@verőce21: ..akkor már eltünhetsz a 3,14-csába!
"A mór megtette kötelességét a mór mehet"!
Vidd magaddal a"homokos pongyoládat is...!
papa.49
Bocskorosok a ti apátok nem volt a fronton papírtalpú csizmába, az enyém igen el is fagyott néhány ujja!!!
Mikor a Kárpátokban leváltották a magyar sereget a románok vették át a helyüket másnap az oroszok bent voltak hazánkban!!!
A Horthy egy szemétláda volt rengeteg magyar esett el, került orosz fogságba, a nyilvánvaló balfaszsága miatt, és akkor ne feledjük a doni magyar sereg parancsnokát akit nem túl régen hősként ünnepeltek a fütyiszek!!!
Ördögvadász
Kellett Neked a határtalan káosz (a szabadság, ahogy mondogatják). Hát megkaptad.
Most kezdetben még tapsikolsz?, várjál, késõbb majd órdítani fogsz! Kellett Neked a káosz.
Éljen Horthy Miklós!
@Perwool: a nyáj pedig te vagy, te ócska lucifer fajzat, a lucifer szemeddel!
Ördögvadász
@quadrocopter: a hitedet feladtad, eladtad, te ócska selejt.
Mi külömböztet meg egy álattól? Semmi.
Ördögvadász
@Horizont: bõgjél, bõgjél nagy buta marha. Beetettek, úgyhogy zabálni marha módra!
Nessy
@Ördögvadász: Gratulálok a magas szintű, magvas ,irodalmi stilusban leírt hozzászólásaihoz, mely természetesen szorosan a témához kapcsolódik.
Ördögvadász
@Nessy: harapj, haver harapj! juss van itt bõven, vevõ ugyanígy, ahogy látom.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 08:16 Miért a ma pol. újgazdag kinyilatkozók - akár még történelmi szaktémàkban is, hisz "megvették" a jogot, hogy átfotmálják a múltat, s jövendőt, hogyan szerezték és szerzik a vagyonkáikat?

Soros legalább spekulált. Meg visszaoszt. Fogalmam sincs, hogy jó ember-e?
De emezek, nem azok!
JAJMÁR
@CsipkeRózsa: Köszi, tényleg. A Csizmást akartam megcàfolni a keresőben talált első linkkel.
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Az melegszik aki közel ül a tűzhöz...ez minden időben így volt...és sörös a zsidó menekülteket kopasztotta és az összeharácsolt pénzből kezdett spekulálni.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Ezek nem " melegednek" , ellopják a tüzet! Kooasztanak téged is, de ritka h@lye vagy, hogy még szurkolsz is nekik. Mer' ijesztgetnek egy aggastyánnal...
hetöndöe
@Csizmás Kond: Soros Gyuri bá személyi titkára voltál,hogy így ismered a meggazdagodását?:-)
verőce21
@Horizont: (11:05) Ezt tőlem hallotta, butuska szőke! - "hogy Horthy jó ember" :)
Csizmás Kond
@hetöndöe: ..nem, de meghallgattam amiket elmesélt...keress rá ha kíváncsi vagy.
Csizmás Kond
@JAJMÁR: nézd...én nem loptam és nem is vagyok érdekelt, szóval nem meggyőzni akarlak hanem elmondani ahogy én látom és tapasztalom...Minden polcrajutott első dolga a meggazdagodás (ritka kivételek száz évben egy) és ezt ugyanúgy csinálta a pl Gyurcsány is ...mongyamtovább vagy ne ?
verőce21
Lázár János szerint Horthy Miklós tisztességes, talpig becsületes ember volt.

Olyan apanázsa volt, hogy külön tétel volt az akkori kormányzati költségvetésben, a természetbeli juttatásokról (Királyi Palota, Gödöllői Királyi Kastély) nem is beszélve.
Az akkori költségvetések a kormányzó tiszteletdíjával indultak (1. fejezet)
ez 1927-ben 92500 pengő volt + volt még egy személyes rendelkezési alapja is (12000 pengő)
és persze a kormányzósággal kapcsolatos további kiadásokra is több mint 1 millió pengő ment el évente.

1927. évi XI. törvénycikk
az 1927/1928. évi állami költségvetésről1

akkoriban 3800 pengő volt 1 kg arany, így
a kormányzó tiszteletdíja (92800 pengő) cirka 24,4 kg arany volt évente
ez úgy ma - aranyparitáson számítva - 270 Millió forintnak felelne meg.

Ma több mint 11 millió forint egy kiló arany, tehát ma a ME. és a Köztársasági elnök is, cca. másfél kiló aranyat „keres” évente.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Nincs értelme!

Te ugyan nem fogod felemelni a sejhajod, hogy egy hajszálat is keresztbetégy megakasztani ezt a folyamatot. Te és a hozzád hasonlók miatt van így!
A nagyságrendi különbségeken pedig egyáltalán nem törd a fejed, még megfájdul!
Csizmás Kond
@JAJMÁR: A probléma nem az, hogy ki pofázik, hanem az, hogy mit. Kiabálni, elégedetlenkedni, csak úgy érdemes ha azt nem azért csinálod hogy a következő választott is ugyanazt csinálja majd a polcon..
...és nagyságrend...ez egy pofátlan álca...sőt szerintem ezzel inkább mindenki a maga bűnét próbálja eltusolni.
...és ...azért vigyázni kell a hősieskedő kiabálásokkal mert ugye a propagandaörjöngés az mindig politika és nem igazságérzet...szóval a sejhajemelgetést időtöltésből vagy imélnoszogatásra csinálni már inkább a gyanús kategóriába tartozik.
Kookas
@quadrocopter: és a szuper kórházat is egy hírhedt náci orvosról fogják elnevezni beugrott a neve mengele!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.