Hatalmas trükkel kerülné meg a Fidesz a plakáttörvényhez szükséges kétharmados felhatalmazást: más törvényt módosítanának, amihez elég a feles többség is.

Nagy trükköt eszeltek ki a Fidesznél, hogy mégis át tudják nyomni a plakáttörvényüket, amihez már az előző szavazásnál sem volt meg a kétharmados többség, de még Áder János köztársasági elnök is visszadobta.

Emiatt péntekre rendkívüli ülésnapot rendelt el a kormánypárt, hogy második körben átverjék a leginkább Simicska Lajos és a jobbik ellen szóló törvényjavaslatukat, ám a kétharmad így sem tűnt biztosítottnak.

Erre lehet megoldás az a Hír TV által megszerzett javaslat, ami péntek reggel kerülhet a törvényalkotási bizottság elé, és amely egész egyszerűen egy másik rendelkezést, a településképek védelméről szóló 2016-os törvényt módosítaná, amelyhez elég a feles többség is. 

A javaslat szerint

egy párt csak az előző év listaárain hirdethet, kedvezményeket csak közbeszerzéssel lehetne kapni, hatóság ellenőrzi majd a plakátokat, és amelyik párt megszegi a törvényt, komoly pénzbírságot kaphat, viszont az olyan szatellitszervezetekre, mint a CÖF, nem vonatkozik a Fidesz–KDNP javaslata

 - olvasható a cikkben.

A 24.hu kiegészítése szerint a Momentumra sem vonatkozna a törvény, mert ők az előző választáson még nem indultak.

Ha a törvénytervezetet pénteken elfogadják, az már szombaton életbe léphet, szemben az előző tervezettel, ami július elsejétől élesedett volna – hívta fel a figyelmet a lap. 

A módosítás tervezetének végén még szerepel egy egészen "szép" indoklás is, hogyha nem lenne egyértelmű, mire is megy ki a játék:

A javaslat a sarkalatossági záradék elhagyását célozza, mivel a módosító javaslat nem tartalmaz minősített többséget igénylő rendelkezést.

Ugyanakkor a 24.hu szerint kérdéses, visszadobja-e Áder János a tervezetet, mert a Fidesz a kétharmados törvényt feles többségű törvénnyel akarja megkerülni.

(Címlapi kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

a helység kalapácsa
Kurvára obszcén módon tele lesz firkálva az összes plakátjuk - viccesen is, meg csúnyán is.
És néhány vehemensebb plakátvédő kisiparos, bántva is lesz.
/Plakát Kommandó./

Ugye minden normális (nem fideszes) tudja, hogy miről szól valójában ez az egész történet?
Ezek tényleg nem nyugszanak addig, míg erőszakba nem fullad a jó kedv.
Lelketek rajta, GECIK!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Remélhetőleg nem vonaátkozik a CÖFröfögőre, így kedveskéim pénteken megalapítom a CÖFröfögő 2-t de előtte kérek a simlicskától némi pénct plakátokra átok rátok gekkó pártok, ártok ahol nem vártok.
JAJMÁR
Trükk az egész ner. Csak a kezüket figyeljük...
Ugyan, illuzionisták!
Perwool
Úgy tűnik, a kormány végképp letett arról, hogy tisztességes és becsületes választással próbálja megnyerni 2018-at.
human
@vonotok: Az egyszerű többség simán megvan a fidesznek. Ebben az esetben akár a teljes ellenzék epegörcsöt kaphat nyugodtan.
a helység kalapácsa
Kurvára obszcén módon tele lesz firkálva az összes plakátjuk - viccesen is, meg csúnyán is.
És néhány vehemensebb plakátvédő kisiparos, bántva is lesz.
/Plakát Kommandó./

Ugye minden normális (nem fideszes) tudja, hogy miről szól valójában ez az egész történet?
Ezek tényleg nem nyugszanak addig, míg erőszakba nem fullad a jó kedv.
Lelketek rajta, GECIK!!!
Perwool
@a helység kalapácsa: Ezt a törvényt simán meg fogják szavazni.
Ezért is jelentették be, hogy Orbán nem jön haza szavazni.
A plakáttörvénnyel kivesznek minden plakátozási lehetőséget az ellenzék kezéből megnehezítve, hogy elérjék a választóikat.Nevezetesen, hogy "kampánycsend legyen a holdudvaron belül". Ha elhallgattatni nem is tudják a jobboldali kritikus hangokat, legalább a nyilvánosságot igyekeznek megvonni tőlük.A plakáttörvény megtiltaná pártoknak a kampány időszakán kívül a plakátolást. A kormánynak is, mert ezek ilyen fasza gyerekek.
Viszont a "civil" szervezeteknek, például a kommunista, moslék zabáló CÖF-nek, meg a Fideszes önkormányzatoknak nem. A CÖF-t meg, tudjuk ki támogatja! A CÖF milyen szövegű plakátokkal árasztaná el az országot?Érdekes mód a Fidesz nem kifogásolta a G napig Simicska ténykedését.
justhpeter
@a helység kalapácsa: Ez a folyamat most fog elindulni. Tudatosan játszanak erre, hogy lehessen később erre hivatkozva tovább korlátozni a nyilvánosságot. Arra játszanak, hogy a polgári engedetlenség erőszakba torkoljon.
Peller Anikó
@Perwool: Na és meddig tart alapítani egy RÖF civil szervezetet?

Lehet a neve mondjuk Rendes Összefogás Fórum, mindenben hasonlítson a Cöfre csak más színű plakátokat ragaszt és nem röfög. Oszt lyó napot.
Macskaszem
@Peller Anikó: Na de mibűűűű? Ki fogja megdobni ötszáz millióval az akciót?
Perwool
@Peller Anikó: Itthon tilos a kormány elleni propaganda. Ha alakulna is valami "plakátolós civilszervezet", Orbán azonnal hoz egy törvényt ami ellehetetleníti.
Minden tilos ami a Fidesz Zrt érdekeit sérti!
Hellcat
Na akkor ezért nem jön haza a zsírdisznó...megoldották trükkel...persze a CÖF re nem vonatkozik...és a jobbik ifjúsági tagozatára? mert akkor plakátoltatnak velük tovább és kész.
Eladott Ország
Ebben pedig kurvára nem az a hír, hogy a kormány salakmédiája által reggeltől estig
Rolexlacizott és kerítést lebontani szándékozó nemzetárulónak kikiáltott Botka László azt tette, amit egy ellenzéki párt miniszterelnök­ jelöltjének tennie kellett ebben a helyzetben, hanem hogy az MSZP csúcsvezetése egyáltalán járható útnak tekintette egyetlen pillanatra is, hogy saját módosító javaslatokat nyújt be ahhoz a törvényhez, amelyről tudni lehet, hogy a Fidesz Simicska Lajos és a Jobbik ellen agyalta ki, de a Fideszen kívül senki másnak nem kedvez. Hogy egyáltalán nem szünteti meg a burkolt pártfinanszírozást, az állampárt bohócszervezeteinek pedig ugyanúgy ki lehet szervezni a kampányolást, ahogy eddig is.
Szó, ami szó, eléggé nagy beszarás, hogy az MSZP tényleg komolyan fontolgatta, hogy – miután közös ellenzéki összefogással – megakadályozták a Fidesz által megálmodott kétharmados passzusok elfogadását, mégis alámuzsikál a kormánypártnak. Vagyis hogy az MSZP úgy tett megint, mint akik az elmúlt hét évben nem itt asszisztáltak volna ahhoz, amit a Fidesz művelt, mintha nem látták volna, miként bassza át ellenfeleit rendre a kétharmados, büdöstalpú arrogancia. Ma az történt, hogy Botka László becsörtetett az MSZP elnökségi ülésére és elmagyarázta a nehéz felfogásúaknak: kurva jó lenne elkerülni a látszatát is mindenféle kollaborációnak a Fidesszel. Ha már a miniszterelnök­jelölti programjában is emellett állt ki. Ezt nem hiszem el, baszki, hogy a demokratikus (vagy magát ekként definiáló) ellenzék legnagyobb pártja még mindig azt hiszi, hogy a demokráciában működő szabályokat egy alighanem nemdemokráciában is alkalmazni lehet és érdemes. Nem, bazdmeg, nem lehet, és nem is érdemes. Kivéve akkor, ha az MSZP az a párt, amely álellenzékiségével a továbbiakban is hatalomban kívánja tartani az országot kifosztó maffiát, amennyiben tiszta haszon számukra, hogy a lehulló morzsákból ők is elvegetálnak az idők végezetéig.
Peller Anikó
@Macskaszem: tegnap, 21:31,

@Perwool: Ezért kell mindenben hasonlítania a röfögőkhöz (szevezetileg)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.