A Közlekedő Tömeg civil szervezet pénteken felszólította a polgármestert és a BKV felelős vezetőit, hogy vonják ki a forgalomból a hibákkal küszködő, balesetveszélyes orosz metrószerelvényeket, és független tanúsító szervezettel vizsgáltassák át azokat.

Ezúttal a reggeli csúcsidő kellős közepén, a Nyugati pályaudvar állomáson szállt meg az ördög egy Moszkvicsot. Az ajtók 12 percen át nem nyíltak ki, a szemtanúk elmondása alapján pedig a vésznyitót is szinte lehetetlen volt elfordítani – elképzelni is rossz, hogy mi történt volna egy valódi vészhelyzetben

– írták közleményükben.

Civilek: mostmár életveszélyes a 3-as metró

Amellett, hogy az utasok a szerelvénybe ragadtak, az útvonal kétharmad részén kellett pótlóbuszokat üzemeltetni.

Tarlós István szerint ne a pletykáknak higgyünk, nézzük meg saját szemünkkel a felújított szerelvényeket, de mi nem látunk mást, mint beragadó utasokat, nem működő vésznyitót, helytelen oldali ajtónyitást, egyre gyakoribb csúcsidei metrópótlást és méltatlan városvezetői kommunikációt. Az ügyfeleket nem lehet a maihoz hasonló félelmetes körülmények közé sodorni, ehhez képest a főpolgármester bocsánatkérés helyett csak gyermekbetegségekre és az ördögre hivatkozik, miközben arról egy szót sem hallani, hogy az orosz céget esetleg megkötbéreztetnék az okozott – több esetben balesetveszélyes helyzeteket is teremtő – károkért.

Kiemelték, lett volna lehetőség maradéktalanul megfelelő metrókat venni, a városvezetőség mégsem tette:

Akkor most legalább legyenek úrrá a helyzeten: csak független tanúsítói vizsgálat után engedjék vissza az “új” szerelvényeket a sínekre!

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Kedves utasaink tessenek türelemmel lenni és nem erőszakosan
nyitogatni az ajtókat 10 perc után, szíveskedjenek kussolva
eltűrni a meghibásodást elvégre a tolvajok királya, a Putyin pincsije
nem keveset költött erre a rakás szarra !
De ezek után még jön a java !
A paksi atomerőművet is ők fogják felújítani !
Mármint a Putyinék !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@human: Ezt mondom,... Mert ez mar egyfajta felelossegvallalast jelentene, az meg neki nem megy...
Mostanaban hallgatom vissza a Heti Hetes regi adasait a youtube-on, es hat amellett, hogy az akkori politikai esemenyeket feleleveniti bennem minden adas, osszehasonlitom a Heti Hetes szereploinek az akkori velemenyet orbanrol, Gyurcsanyrol, es persze van egy kismillio olyan is, aki azota reg a sullyesztoben pihen, mar emlitest sem tesznek roluk, pedig meg elnek.
Akkor mondta Havas Henrik orbanrol, - amikor egy fontos szavazason kellett volna resztvennie, de tuntetoleg tavolmaradt - , hogy orban "fontoskodo tavolmaradasaval tuntet", mert amikor jelen van a Parlamentben, akkor csak negativ tud lenni, es amugy meg senki sem figyel ra igazan, viszont amikor tavol marad, akkor azt mindenki valahogy kommentalja.
Hmmmm... Nem csinal o mast, csak azt, amit eddig is,... Destruktiv, rombolo, az arany is szarra valik a kezeben, a kozpenz meg eppen elvesziti "kozpenz jelleget", hogy ne lehessen szamonkerni tole majd semmit sem. Pedig van egy olyan erzesem, hogy szamon lesz kerve...
human
@Eladott Ország: De miért? Azért, hogy 20 év múlva azzal védekezhessen, hogy ő meg sem szavazta?
papa.49
@human: Ha megfigyelted SOHA NEM VESZ RÉSZT AZ ILYEN SZAVAZÁSOKON, hogy NE LEHESSEN FELELŐSSÉGRE VONNI!!!
karma1
@human: Pontosan AZERT. Nem hogy 20 ev mulva, hanem mar jovore sem, ha buknia kell...
karma1
@papa.49: Azert, mert a strucc a fejet a homokba dugja, azert a seggerol a tollat lefujja am a szel...Ha konkretan nem is irja ala, millio es egy bizonyitek lesz ellene...
papa.49
@karma1: Hát persze mindenki tudja honnan ered ez a temérdek baromság, de jogszerűen őt nem lehet érte felelősségre vonni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.