A DK-s Oláh Lajos képviselő arról kérdezte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy biztonságosnak tartja-e a 3-as metrón közlekedő orosz szerelvényeket.

Oláh a kérdését még napokkal ezelőtt nyújtotta be, akkor még nem történt meg a pénteki leállás, amikor az utasok 12 percre a kocsiban ragadtak, és azt sem lehetett tudni, hogy a BKV 800 millió forintos kötbért fog követelni az orosz gyártótól.

Kormány: a 3-as metró megfelel a biztonsági követelményeknek

 Seszták helyett Fónagy János államtitkár válaszolt, aki elmondta,

az eddig közel 80 ezer kilométeres próbaüzem és az utasforgalomban elért futásteljesítmény alapján megállapítható, hogy a felújított szerelvények megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság követelményeinek.

És mint írja, a BKV Zrt. tevékenységét, így a felújított járművek üzemeltetését is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya (NFM-VHF) folyamatosan figyelemmel kíséri és ellenőrzi.

Fónagy kitér arra is, hogy a június 5-én történt kétoldali ajtónyitás egyedi esemény volt, ugyanakkor rávilágított egy konstrukciós hibára.

Mint írja,

az M3-as metróvonalon kiépített, a metrószerelvények közlekedtetését automatikusan végző biztonsági berendezés nem teszi lehetővé a kétoldali ajtónyitást. Megállapítást nyert azonban, hogy a rendszerben csekély ideig fellépő zavarjeleket nem szűrték ki a kellő mértékben, így azok téves parancsot generálhattak. A javítási munka e zavarjelek jövőbeni észlelésére, a hiba újbóli előfordulásának megakadályozására irányul. Mindehhez egy, a járműveken kialakított hardveres megoldásra, és a már telepített szoftvere k módosítására van szükség A szükséges javításokat a Metrowagonmash Nyrt. a BKV Zrt.-vel kötött szerződésnek megfelelően garanciálisan végzi el.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Fradigege: Dragam, mar Astoria aluljaro sincs, de ez mellekes, mert a kep csak egy illusztracio, nem a valos helyen valos idoben keszult...:o)))
A tobbiben meg igazad van...:o)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coni
Ha Paks 2.-nél is olyan jó lesz a biztonsági felszereltség mint a 3-as metrónál (nem működnek a vész ajtó-nyitók) akkor nekünk annyi...
Hellcat
@coni: Pripjaty 2 lesz az nem Paks 2...
Nessy
Ne "megfigyeljétek, ellenőrizzétek" a kényelmes szolgálati kocsival elérhető légkondis irodából, hanem utazzatok rajta naponta legalább kétszer! Mit szólnátok, ha a szolgálati autó ajtajai nyilnának ki minden oldalon, ha nem tudnátok a klima nélküli autóból 35 fokban kiszállni?
Ha naponta kutyagolhatnátok a egy pótló buszhoz. és késnétek el a munkából. Igaz, ha ti késtek el, senki sem venné észre!
Cinikus, ostoba társaság!
Hívek! Lehet hozsannázni!
a helység kalapácsa
Ugye arra emlékszik mindenki, hogy ez csalás, és ámítás volt?
Ezért a húzásért egy jogállamban börtönbe rohadnának az elkövetők, minimum tíz évig, teljes vagyonelkobzás terhe mellett.

De Magyarország NEM JOGÁLLAM - már évek óta nem az..
Magyarország, Európa Észak-Korea-ja.
papa.49
Honnan tudja ez a jogész, hogy megfelelő a műszaki állapotban vannak a felújított szerelvények???
Tudomásom szerint nem közlekedési mérnök, nincs is a témához kapcsolódó végzettsége, akkor hogyan JELENTHET KI ILYENT!!!
human
FRISS! "Azonnal kivonják az összes felújított orosz metrót a forgalomból"
A Nemzeti Közlekedési Hatóság döntéséről az Index értesült, a BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor pedig megerősítette a lapnak.
444.hu/2017/06/23/azonnal-kivonjak-az-osszes-felujitott-orosz-metrot-a-forgalombol
Hellcat
@Nessy: BKV bérlet kéne ezeknek nem szolgálai autó meg benzinpénz...pofáznak, hogy biztonságos amikor még ALULJÁRÓBA sem menne le nemhogy metróba.
papa.49
Na miniszter koma most mit lépsz faszkalap, megint kár volt belepofáznod abba amihez hóthülye vagy!!!
a helység kalapácsa
Vittner Mária, van hozzáfűzni valód ehhez az egészhez?
Szerintem sincs.
Véletlenül túléltél egy fasszságot - ennyi a te történeted.
Érted, nem direkt élted túl, hanem véletlenül, mert úgy alakult.
Most meg oroszbarát politikát támogatsz?
SZÉGYEN VAGY, de nem csak a magyaroké, hanem az egész emberi fajé.
Álságos, hazug (mert nem minden úgy történt, ahogy te elmesélted - mi tudjuk), mostanra már csak egy vén kurva vagy - lettél, ami mindig is voltál.
Másokat be tudsz csapni, engem nem.
A belem kifordul tőled, te hulladék rohadék,
Fradigege
Hülyeség a kép. Ez az Astoria aluljáró. Ott nincs 3-as metró.
Ki nem szrja le, hogy a kormány mit mondd?! Államosítani kell az egész pereputtyot-habonyostúl, mészároson keresztül a züllőtt rogánkocsisnémethkósáig...etc-aztán a kis összeharácsolt vagyonukból új Nemzetet építeni. Ezeket meg le a kőbányába, Recsk mellé.
human
@Fradigege: De milyen jogi háttérrel? Az ellenzék is emleget mindenféle adót, amit majd kivetnek rájuk, de mi van ha nemzetközi bíróságnál majd perelnek és nyernek? Többnyire minden lepapíroztak az utóbbi években. A kezdeteknél talán meg lehetne fogni őket, de talán az meg el fog évülni, mire itt egy új kormány bármit tenni tudna. Még az ügynökmúltat sem tudtuk lezárni 27 év óta pedig minden ott van az aktákban és mágnesszalagon. "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" - mondják majd jogosan 20 év múlva.
karma1
@Nessy: Ne felj, veroce meg csizmas most nem meri idetolni a pofajat, mert nem nagyon tudnank mit mondani, Igaz, a ruheseknel nincsen metro... Csikszeredan meg nem astak alagutat neki...
karma1
@Fradigege: Dragam, mar Astoria aluljaro sincs, de ez mellekes, mert a kep csak egy illusztracio, nem a valos helyen valos idoben keszult...:o)))
A tobbiben meg igazad van...:o)))
papa.49
Akkor lezavarnám őket oda bezsuppolni a a metróvasba őket és egy álló napig oda vissza járatnám velük a kocsikat, így lehetne hitelt érdemlően kipróbálni, hogy jó-e a felújított metró!!!
Nessy
Sajnos, én már inkább körbe kerülöm a várost, de nem szállok fel a 3-s metróra, mióta majd egy megállót kellet az alagutban gyalogolni.
Klausztrofóbiás vagyok.
Nessy
@karma1: Ami késik, nem múlik! Még nem kapták meg a mai direktívákat a Lendvay utcából.
karma1
@Nessy: Akkor tudod, mirol beszelek...:o)))
Fradigege
@human: Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell. Én tudnék szelektíven hatalmat gyakorolni. Én lennék a legmocskosabb velük szemben, csak hogy érezzék a törődést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.