A közlekedési hatóság utasította a BKV-t, hogy az öt felújított orosz metrószerelvényt – értesült az Index. A felújított metrószerelvények a kormány korábbi megállapítása szerint ennek ellenére megfelelnek a biztonsági követelményeknek. Pénteken 12 percen át nem tudták elhagyni az utasok a szerelvényt.

Péntek délutántól csak régi orosz metrószerelvények közlekedhetnek a metróvonalakon, az NFM Közlekedési Hatóság ugyanis utasította a BKV-t, hogy az öt felújított orosz metrószerelvényt vonja ki a forgalomból, tudtuk meg.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az Indexnek megerősítette, hogy a felújított kocsikat átmeneti időre kivonták. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ez az átmeneti idő mennyi, de a BKV elvárja, hogy jöjjenek Budapestre az orosz mérnökök, és frissítsék a szoftvereket valamennyi elkészült szerelvényen, és ha majd garantálni tudják, hogy nem történik a csütörtökihez vagy a péntekihez hasonló hiba, akkor a vonatok visszaállhatnak.

Kormány: a 3-as metró megfelel a biztonsági követelményeknek

A DK-s Oláh Lajos képviselő arról kérdezte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy biztonságosnak tartja-e a 3-as metrón közlekedő orosz szerelvényeket. Oláh a kérdését még napokkal ezelőtt nyújtotta be, akkor még nem történt meg a pénteki leállás, amikor az utasok 12 percre a kocsiban ragadtak, és azt sem lehetett tudni, hogy a BKV 800 millió forintos kötbért fog követelni az orosz gyártótól.

A BKV-t előzőleg amiatt is érte kritika, hogy a 69 milliárd forintért felújított kocsik légkondi nélkül kerültek forgalomba, és képesek voltak olyan meghibásodást produkálni, amire elfogadható magyarázat azóta sem született: a Kálvin téri megállóban minkét oldalon kinyíltak a szerelvény ajtajai.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
nepszava.us/metrobalhe-amikor-mar-a-bkv-agya-is-elszall/
Tarlós István főpolgármester márciusban még “gyerekbetegségeknk” nevezte a hibákat, melyek szerinte egy ekkora rendszer ilyen nagy mértékű felújítása utáni kezdeti időszakokban előfordulnak. Nem tudni pontosan, hogy a rendszer mérete miért mentené fel a munka elvégzőit, ellenőrzőit és átadóit a felelősség alól, éppenhogy amiatt kellene fokozottan odafigyelni rá. Arról nem is beszélve, hogy a toldozgatott-foldozgatott matuzsálemek rég maguk mögött tudják a gyermek-, ifjú- és felnőttkort is. A népnyúzók (azt hiszem, sosem használtam még ezt a szót, de ide pont megfelel) magasról tesznek az ország infrastrukturális szükségleteire. Amennyiben mégis csinálnak valamit, a lehető legspórolósabbak és leggagyibb megoldást választják – most már a bőrünkre megy a játék!
A pénzünk volt az egyedüli értékünk, azt már vagy elvették vagy most van folyamatban. Az életünk senkit nem érdekel. Veszélyben forog, ha utazunk, ha kórházba megyünk, ha más a véleményünk… – kényurak rabjai, szeszélyeik vágóhídra küldött áldozatai lettünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

Pálinkás Pál
De fogadjunk hogy aki ezt a szerződést megkötötte,holnap ugyanúgy mehet dolgozni!!
Perwool
@Eladott Ország: Gyermekbetegség...
Az, halva született!
Perwool
@Pálinkás Pál: Dolgozni?
Ezeket még protekcióval sem vennék fel a termelői munkába!
egyvandor
A vizes olimpia nyereségéből fogják felújítani. Sőt meg fogják hosszabbítani Bicskéig. Már csak negyvenet kell aludni hozzá!!
egyvandor
Azért nincs benne légkondi mert akkor az egyébként feláras légkeveréses orosz-szaunát nem élvezhetnék a kedves utasok.
egyvandor
Ilyen termékeket, szolgáltatásokat, beruházásokat kapunk akkor, ha az alkotmányos költség, a haverok és a hatalmon maradáshoz kellő pártfinanszírozás lenyúlja a pénzeket, a megvalósításra már csak erre futja, ha egyáltalán kifizetik a tényleges munkát elvégzőket.
egyvandor
@Perwool: Ha ezek képesek lennének hasznot hozó tevékenységre, nem a hatalomban maradáshoz szükséges pénzek lenyúlásán, a propaganda totális nyomatásán ketyegne egész nap a rafkós agyuk.
egyvandor
tahós szemüvegen ugráló pista majd felajánlja a város összes pénzét, de sikeresen meg fogja oldani ezt a problémát is. Már előre is hálásak vagyunk érte. Válasszuk meg ezt a suttyót örökre!!!
egyvandor
@Pálinkás Pál: "De fogadjunk hogy aki ezt a szerződést megkötötte,holnap ugyanúgy mehet dolgozni!!"
Amíg hozza az alkotmányos költség tervezetét ez evidens. Ez nem lopás, ez a gazdasági politikánk alapja.
egyember
Mi lenne egy tűz esetén? Az utasok nem tudnának menekülni (még akkor sem, ha lenne hová).
Hol van a katasztrófavédelem, amely kínosan (talán nem is feleslegesen) ügyel arra, hogy (pl. panelházban) centire pontosan megvan-e a menekülő útvonal a lépcsőházban, folyosón?
papa.49
A város vezetése ,,hülyék gyülekezete,,!!!
Yoda69
Nem kellene mindent a ruszkiknak sozni. Hol vannak a magyar felelosok ? Sarlos, orban, stb.
Egy normalis orszagban ezek most sorra lemondanak. Vagy kivegeztetnek (kina)
Lepényleső
...és átkerülnek az új Közlekedési Múzeumba?
maci0427
Ez leginkább az oroszokra szégyen és nem hazánkra illetve a BKV.-ra ! Talán Oroszországban kellett volna legelőszőr " Próbafuttatni " ,hogy kiderüljenek a hibák ! Kérdés persze sokaknak most is az,hogy melyik jobb...,a Francia vagy az Orosz Metró ,eltekintve attól,hogy felújított vagy újak...! Mondjuk a vezető nélküli Francia ,az eléggé ijesztő is lehet egy váratlan megállás miatt,hiszen ott aztán lehet várni,hogy valaki valamit mondjon nekünk gyorsan !
sokanvagyunk
Ha egyszer ennyi volt a tervezett futamidejük... - legalább nem rozsdásan kerülnek a múzeumba.
volvós
Tarlóspisti - sesztákmiki ezek az igazi szak(r)emberek
igaz, hogy fingjuk sincs hozzá, de a milliárdokat szépen
zsebreb@szták Szergejéktöl !!
magyarbakancs
Tényleg ezek a politikus zigóták orosz-rulettet játszanak?
A nyakukat kellene kitekerni miden politikai zigótának ki nem a nép jólétéért,és biztonságáért dolgozik.
Ebréztő fővárosi lakosok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.