Egy 100 kilós világháborús bombát találtak a Ludovikánál zajló építkezésen, a környéket mintegy órára lezárták. A tűzszerészek semlegesítették a bombát, a lezárt területekre visszaengedték a lakosokat, a közlekedés is helyreállt.

Elszállították a Ludovika téren talált bombát szombaton Budapesten, a környék lezárását feloldották – közölte Markovics Zita, Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén zajló építkezésen talált robbanótest egy 100 kilogrammos FAB-100-as bomba volt, amelyet a helyszínen hatástalanítottak. Gyújtószerkezetét kiszerelték és azonnali megsemmisítésre Erdőkertesre szállították, a bombatestet pedig a honvédség központi gyűjtőjébe viszik.

A bomba hatástalanítását követően feloldották a környéken elrendelt korlátozásokat, így újra megállnak a Nagyvárad téren 3-as metró szerelvényei, a 24-es villamos teljes vonalán jár, feloldották az útzárat az Üllői úton, az Orczy úton és a Haller utcában, és a campus területén lévő kollégiumba is visszatérhettek azok, akiknek a környék zárása miatt ideiglenesen el kellett hagynia az épületet.

Korábban írtuk:

Feltehetően egy 100 kilogrammos bombát találtak építkezés közben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri campusánál, az épületeket kiürítik – közölte a Magyar Honvédség Tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Markovics Zita tájékoztatása szerint a robbanótest beazonosításának idejére kiürítették a többi közt az egyetem kollégiumát, mintegy száz embernek kellett elhagyni az épületet.

Az Üllői utat 200 méteres, az Orczy utat és a Haller utcát pedig 50 méteres szakaszon lezárták a forgalom elől, a Nagyvárad téren nem állnak meg a 3-as metró szerelvényei és a 24-es villamos a Keleti pályaudvartól az Elnök utcáig, a Közvágóhídtól pedig a Balázs Béla utcáig szállít utasokat.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred/honvedelem.hu/Ivanyik Alexandra)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
a Bach-huszárok képzóje szarban van. Fogjon össze a nemzet a megmentésükre...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.